Szerző |

Fehér István

A kizökkent idő meséi

Nos, a miszlikbe aprított fiú látványát elviselni… hát, mit mondjak?! Nem neheztelhetünk a testvérbátyákra, amiért ketten háromfelé futottak… Mennyi vér, mennyi ismeretlen rendeltetésű porcogó, hártya, csont és velő, egyetlen kicsi testben…

Délvidék - Novella

Fehér István

A látogató

Semmi sem jelzi a szabad világ és az Intézmény közötti határt. Régóta ballag a széles, salakos úton. Kétoldalt – ritkásan bár, de az úthoz is, egymáshoz is közel – tanyák fészkelnek a szikes kaszálók, kifésült szántók között. Lágyan hullámzó vidék: lekoptatott kunhalmok tucatját sejteni a zsendülő búza alatt.

Délvidék - Novella

Fehér István

F. a levegőbe szimatol

F. azt hitte, elírás történt, s hogy a másodkézből hozzá került, kissé szamárfüles Kanizsai Újság 1998. május 14-i száma egy régi, 1918-as vadászatról számol be.

Délvidék - Novella

Fehér István

Nyári fénykép

Alig foglalunk helyet a piros-fehér napernyő árnyékában, máris ott terem a pincér. Megigazítja az asztalterítőt, odébb tolja a sótartót, felcsippent valamit, valami mást lesöpörint, majd fölénk magasodik: jó napot kíván. Kiművelt hangon üdvözli a vendég hölgyeket, vendég urakat! E ragyogó időben mit óhajtanak parancsolni?

Délvidék - Novella

Fehér István

Felébrednek a gyerekek…

Érezni dohányszagú leheletét, oly közel áll. Pattognak, horzsolódnak merev csigolyáim, tekingetek, látnám legalább, honnan jött elő. De áthatolhatatlanok az éjszaka sűrű szálai. Mintha fentről csorogna a sötétség. Honnan jött elő?

Délvidék - Novella

Fehér István

Úton (ballada)

Ott jöttem világra, s lettem azzá, aki vagyok; ott nőttem fel, ismertem minden falubélit, s amikor megemberesedtem, már engem is emlegettek hébe-hóba, beszédükbe szőttek, mert hiszen tettem már jót s rosszat, mint bárki más, vagy ha éppen tétlenkedni látszottam, hát puszta létemet nyugtázták a rólam ejtett szavak. Eljött az idő, amikor esténként én is közéjük ülhettem.