A körutak verítékben fürdenek,nők sétálnak rövidke kabátban.Lassan felenged a kedvem, hogy legyek,a fényben most százezer karát van.
Nem vagytok itt,lassan nem vagyunk mi sem,utórezgései vagyunk valami jónak,nem sokat ér ez a mi lenne, ha,körbeölel, elkeserít, bezár,nem lehet szabadulni tőle,
És akkor reggel lesz,és fehérek lesznek a falak.Pillanatnyi csend, a szoba levegőjétmegüli az új bútorok szaga.
A világ küszöbén ülökistennek, pogánynak, egynek,szeress engem, Hazám, énbocsáthatatlan szeretlek!
Valami elért engem is,megbetegített a félreértett szél,én nyarat kerestem benne,kapor és bazsalikom szagát,de csak félreérthető szavakat hozottfelém és a sugárutak betegítő porát.
Mikor a szavak visszatalálnakhozzám, hoznak magukkal mást is.Itt hallani a tücsköket éjjel,egy-egy kamion menetzaját is.
Önéletrajz, amerikai: kompetenciák, adatok,
számok. Mögötte én. Születtem: nyolcvanhét
telén. Fogamban amalgám, fém és higany.
„Ölni szeretnék, mint mindannyian.”