Csillag Tamás: Félvilág - versek

Félvilág

Az apák hibáit tovább vinni,
a torzsa közé zuhant szilvát,
vinni a cefrének való vödröt,
maréknyi tyúkhúrt,
az eső utáni földutak szagát,
a lassan magára meredő agglomerációt.
Valami nagy tanulság kéne,
ország, ami ébren tudna tartani minket,
kiabálni kellene, hogy az én szégyenem is,
az apák hibáit kellene, amit
az asztalon felejtettek, a félig
megivott söröket, a felespohár alján
ellangyosodott unicum cseppjeit,
a folyamatosan vékonyodó hazát.
Valami nagy tanulság kéne,
hangzatosabb ígéretek, hogy jó lesz,
meglátjátok, most tényleg jó lesz.
Most kéne kezdeni.
Most kéne kezdenünk.

És akkor reggel lesz

És akkor reggel lesz,
és fehérek lesznek a falak.
Pillanatnyi csend, a szoba levegőjét
megüli az új bútorok szaga.
Nincsen semmi rendben, jólesne a távolság,
minden egyre szorosabb, hidegebb,
a szívdobogás, a távolodó léptek zaja,
megbocsáthatatlan kulcscsörgés
az ajtó külső felén.
Mint egy röpképtelen madár,
úgy nézem majd az ablakon át az eget,
akkorra talán elhasználom részvétlen
sejtjeim erőforrásait, ahogy
elhasznál engem is ez a kurva, kis ország,
s nem tudom innen, hogy azon a reggelen, ott ki leszek.
Talán kényelmes lesz a béke,
megszokható, mint egy kivakart seggű melegítő,
talán a ház előtt elhúz egy autó,
még egy, és még egy, talán a menetzajhoz
túl halk lesz a remény, és reggel lesz,
és nyitva felejtett szemek,
fehérre festett falak.

Kinézve a résből

Gyermeki szemek csillogása kiment még.
Nem vagyok elégedett, lehetnék.
Halványul bennem, lehet nem vagyok itt sem.
És ritkábban nevetek a viccen.

Ami moccan bennetek, bennem is moccan,
nem vagyok otthon a darabokban.
Törhető az ég is, hullik a szilánkja,
pereg, pereg nyitott pupillámba.

Kinézek a résből, néha még kinézek,
ünnepelnek leányok, legények,
hiszik, nem lesz földi áru az ember sem,

lélek mélyén megbúvó tengerszem,
nem táncolok velük, tekintetem fakó.
Úgyis minden megvásárolható.