Csillag Tamás: Versek

2020. május 28., 16:43
Éberling Anikó: Konstans II. (égetés, akril, aranyfüst, deszkalapok, 84 × 100 cm, 2014)

Amerikai

Önéletrajz, amerikai: kompetenciák, adatok,

számok. Mögötte én. Születtem: nyolcvanhét

telén. Fogamban amalgám, fém és higany.

„Ölni szeretnék, mint mindannyian.”

Van házam, asszonyom, két gyerek.

Vágyak, vágyak, vágyak, miket bevallani se merek.

Például a gyulladásos nyarat, hogy meztelennek

álmodtalak, a magnéziumos lobbanást,

a belülről feszítő dühöt.

Az alkohol megkínoz, másnap szédülök.

Próbálom szublimálni a világot, a lépcsőfokokat,

a kontinensvándorlást, egy női arcot a pillák

alatt, minden csak többlet, eltelít, nem kell.

Nem szólít magához se ég, se tenger.

Homlokcsontom hűvös, a villany ég. Sokat fizetek

a villanyért: érzem a frontot, a karmát, hogy muszájból is.

Aztán káromkodok, mint egy hitehagyott kocsis.

 

Március

Megvannak még a családi ereklyék,

a tejhabos, igazi nevetések.

Az elaggott időn győzni lehet még,

lehet igazat futni, egészet.

 

Nem lettem hős a férfikorba érve,

isten se, csak gyermeki szemek foglya.

Fakul a márciusi nyarak emléke:

van fiam, lányom, hogy túlragyogja.

 

Bent nyers a szándék, kint minden dadog.

Tágulnak, dideregnek a hézagok,

csak kényszerek vannak, csak utcaszag van!

 

De szabadság van az utcaszagban,

suhogó fény, mi a nyakamba ömlik.

Örökségem a gyerekeim őrzik.

 

Végül

Steril a holdkorong, steril minden zsiger.

Tiszta, gigászi, hogy végül szeretni kell,

a logika cáfol, hisz ott csak az agy van.

Sértődötten élek. Néha okosabban.

 

Könnyebb lehetne, de megkínoz a zsongás,

görcsökig hajt a pálinkás, konok láz,

kint robbannak a rügyek, bent is minden él.

Női blúzokat bontogat a szél.

 

(Karantének)