Szerző |

Szauer Ágoston

Másolat vagyunk, csak árnyalak.
Árnyak árnyéka földön, fákon.
Mennyi áttétel – jelek, szavak.
Létmódok. Ezen a világon.

A nyelv a képet sűrűn átfedi –
szúnyoghálón át ember, lomb, gyümölcs.
A valóhoz, mely tiszta, isteni,
hallgatni kéne, mint egy messzi bölcs.

Szú rág. Kis elhagyott szoba.
Egy ágy alatt hagyott cipő.
Lakkjára hull a tölgy pora.
A kézzelfogható idő.

Egy múzsa versben rostokol –

borostyánban ül így rovar,

nem tudva, menny ez vagy pokol,

de ennyi szempárt már sokall.