Csak nézőpont kérdése ez.A füvek karcsú tornyai.Fent pár apró madár evez,Bogárnak berregését hallani.
És nem kell várni túl sokat,az ismerős zaj van soron:álmában egy vonat tolata rozsdás holtvágányokon.
A hőség terjed, rekkenő.A menny búrája egyre nő,olvadt üveg tán. Megriaszt.
Másolat vagyunk, csak árnyalak.Árnyak árnyéka földön, fákon.Mennyi áttétel – jelek, szavak.Létmódok. Ezen a világon.
A nyelv a képet sűrűn átfedi –szúnyoghálón át ember, lomb, gyümölcs.A valóhoz, mely tiszta, isteni,hallgatni kéne, mint egy messzi bölcs.
Szú rág. Kis elhagyott szoba.Egy ágy alatt hagyott cipő.Lakkjára hull a tölgy pora.A kézzelfogható idő.
Egy múzsa versben rostokol –
borostyánban ül így rovar,
nem tudva, menny ez vagy pokol,
de ennyi szempárt már sokall.