Szerző |

Szauer Ágoston

Csak nézőpont kérdése ez.
A füvek karcsú tornyai.
Fent pár apró madár evez,
Bogárnak berregését hallani.

És nem kell várni túl sokat,
az ismerős zaj van soron:
álmában egy vonat tolat
a rozsdás holtvágányokon.

A hőség terjed, rekkenő.
A menny búrája egyre nő,
olvadt üveg tán. Megriaszt.

Másolat vagyunk, csak árnyalak.
Árnyak árnyéka földön, fákon.
Mennyi áttétel – jelek, szavak.
Létmódok. Ezen a világon.

A nyelv a képet sűrűn átfedi –
szúnyoghálón át ember, lomb, gyümölcs.
A valóhoz, mely tiszta, isteni,
hallgatni kéne, mint egy messzi bölcs.

Szú rág. Kis elhagyott szoba.
Egy ágy alatt hagyott cipő.
Lakkjára hull a tölgy pora.
A kézzelfogható idő.