Közel már...
Az erkélyről a város.
Alján köd ül.
Sok ablak még csak álmos
éjfél körül.
Díszlet csupán, ha látnál
lámpát, havat –
időkön, téren átjár
egy pillanat.
Most mintha csengő szólna
mélyen belül:
elérkezett az óra.
Átlényegül.
Betlehemben, akkor…
Ilyen volt épp a felleg,
az alkony, láthatár,
lankája messzi hegynek,
az erdő, szél, madár,
zörgése hűs kavicsnak,
az út ilyen kemény…
Eggyel több volt a csillag,
és több a hit, remény.
Sejtés
Villany gyúl,
porhó száll,
házak közt
füst kószál.
Sárgálló
ablakban
csendnél is
halkabban,
függönynél
nagy, halk árny —
mozdult egy
angyalszárny.
Együtt
Porcukros sodrófa,
félig kész piskóta,
sárgálló krémekhez
két kis kéz mézet tesz.
Kint szél jár. Kert, kóró.
Autó jön. Fényszóró.
Kulcs csörren, láb toppan,
copf libben, már ott van.
Sál, csizmák, nagy kesztyűk.
Fény támad, halvány, szűk –
némán is dallam kél:
„Itt vagy hát, eljöttél!”
Karácsonyesti képek
Magányos messzi lámpa.
Nagy macska fut haza.
Ablak. Egy percre tárva –
gyermekkorunk dala.
Már zúzmarás a korlát
a szürke balkonon,
a kerti bokrokon át
vékonyka hold oson.
Egy csillag látszik innen,
pislant, üzen talán.
Jelképpé válik minden
e hosszú éjszakán.