Tarka, élet, fekete-fehér, lélek. Szerkesztőségünk e fogalmakon keresztül próbálta valamiképpen megragadni azt a szövegegyüttest, mely nem kevesebb, mint 42 fiatal szerző páratlan alkotásának – lírai és prózai műveknek egyaránt – helyet adott. A helyőrség.ma elnevezésű antológia idén, a kortárs magyar irodalom legnagyobb eseményén, a 94. alkalommal megrendezett ünnepi könyvhéten mutatkozhatott be először a Petőfi Kulturális Ügynökség jóvoltából. A kötet méltó módon képviseli lapunk szemléletét, valamint betekintést enged a kortárs irodalmi élet egy kisebb, de annál színpompásabb szeletébe. S mi mást is mondhatnánk még a kedves olvasónak, mint hogy bátran vegye kezébe ezt a kötetet, merüljön el a szövegek által felkínált megannyi egyedülálló világban, majd pedig döntse el ő maga, hogy mit is adott neki ez a különleges utazás. Mindenekelőtt azonban érdemes az antológia előszavát is szemügyre vennünk, Smid Róbert ugyanis a következőképp foglalja össze a kötetben megjelenő alkotások egyediségét és hasonlóságát:
,,Ha arra a kérdésre kellene válaszolnia ennek az előszónak, hogy az azonos intézményi kötődésen túl még mi kapcsolja össze az antológiában szerepeltetett szerzőket, akkor ugyanúgy lehetne a személyiségükre, mint a műveikre utalni.
Előbbi arra vonatkozna, hogy feltételezhető bennük elszánás a radikálisan ,,más” iránt. Nem utasítják el zsigerből a mai divatokat, hanem saját viszonyt alakítanak ki velük; válogatnak a használható elemekből, és megválogatják, hogy bizonyos trendeknek mennyire akarnak megfelelni. Ez egyrészt feltételezi a műveltségüket a modernség hagyománytörténete tekintetében és a kortárs irodalom terén, másrészt a megfontolt tartózkodás nem pusztán a témaválasztásra vagy a poétikai eszközökre terjed ki, hanem egyáltalában az irodalom mibenlétét, annak funkcióit és intézményességét vonja kérdőre. Többek között azokat a ma nagyon is téttel bíró kérdéseket intézi a kortárs irodalmi élethez, hogy a költészet és a próza milyen mértékben lehet az egyéni traumafeldolgozás terepe, hogy mennyire lehetséges egy-egy mű recepciójának sikerét a használati értékén vagy terápiás teljesítményén mérni, hovatovább mi értelme van a formába tördelt társadalomkritikus publicisztikának stb. Nem mellesleg azzal a kérdéssel is szembesíti olvasóját ez az antológia, hogy mennyi értelme van az irodalmi élet önszerveződésének, ha a generációs tömörülések hiányoznak.
Ez utóbbitól lehet indítani a másik szempont tárgyalását, vagyis azt, hogy maguk a művek milyen összefüggéseket mutatnak egymással az antológia egységében. A szövegekből kitűnik, hogy alkotóik nagyjából egyszerre, néha pedig együtt élik át az első olyan felnőttélményeket, amelyek túlmutatnak a jó és a rossz skáláján, ezért inkább katartikusnak nevezhetők, mert a személyiséget és a versbeszédet egyaránt formálják. Ilyen egy családtag elvesztése vagy a gyerek érkezésével a saját gyerekkor lezárulására való rádöbbenés, vagy a megállíthatatlanul változó testtel mint a múló idő lenyomatával szembesülés. A szövegek abban a pontban is összefutnak, hogy tematizálják saját viszonyulásukat az irodalmi hagyományhoz, bizonyos irányzatok folytathatatlanságát azonban nem saját maguk mentegetésére használják fel, mint inkább a folytathatatlanság billogára igyekeznek rácáfolni. A klasszikus műfajok, beszédmódok és formák aktualizálására tett kísérletek így nem pusztán a múlt felé tett főhajtások, hanem a jelen viszonyai felé intézett szurkálódások is.
Valamennyi szövegre jellemző, hogy igyekszik kerülni a költői képek tobzódását, ez pedig egyes műveknek letisztultságot kölcsönöz, míg másoknak olyasfajta nyerseséget, amely még inkább a zsigerekig hatolóvá teszi az olvasóra tett hatásukat. Ennélfogva ha előfordul enigmatikusság az antológia darabjaiban, az nem az alakzatok egymáshoz való viszonyának tisztázatlanságából fakad, hanem abból, ahogyan a befogadó szembesül a szerzői szerepek váltogatásával, a megszakítások jelentéssel feltöltődésével és a jelentésalkotásra várakozás feszültségével; például azzal, hogy mennyi minden kihallatszódhat egy mahagónipadlóra terített rongyszőnyegből.
Jó olvasást kívánok!”
