Büky László: Bűvös szirmok és más versek

Bűvös szirmok

Dum loquimur, fugerit invida aetas … (Q. Horatius F.)

A járdán halvány virágot nyílik a zápor,
Az arcom előtt színtelen szirmok peregnek,
Száraz múltammal lassan magam is elázom.
Látlak még, vagy csak az út homályában sejtlek?
Maszatos bánat arcodra csorog, sír talán,
Most a hiányod egy régi képet összemázol.
Sárga közönnyel villámlik is már fölöttem,
És mennydörög rám hűvös felhőkből a magány.
Majd irigy évek múlnak lassan, tíz vagy ötven.
A járdán halvány virágot nyílik a zápor,
Rég elfelejtett bűvös szirmokat peregtet.

⁕

Záporok emléke

Mint harmatcseppek a füveken
vagy az emlékek záporfénye –
már nem vehetjük újra kézbe.

Este a szellő jelent nekem:
velünk volt akkor, s bújt az éjbe,
mint az emlékek záporfénye –

Reggel a szellő jelent neked:
Itt vagyok, végy újra kézbe,
emlékek leszünk, záporcseppek.

⁕

Rozmaringok Cynthiának
… Cynthia prima fuit, Cynthia finis erit. (S. A. Propertius)

Míg Baiaeban Cynthiának rozmaringok illatoztak,
narancsfák közt találgattam, lehet véle még egy holnap.
Göröngy, kavics a partokon, – nézik velem a kelő holdat.

Hol van, amit rég találtam, – volt az illat, lesz még a fény?
Mit mondhatok Cynthiának, ha mégis jön egy alkalom.
Ott a tenger vidám lehet, – Baiae hangját hallgathatom…

⁕

Vágyak fénye

A vágyak fénye meg-megvillan,
nincs annak tükre, ami itt van –

Csak néztük egymást, nem képzeltük,
hogy évek múltán még mellettünk

meg-megvillannak vágyak s fények
el is szürkülve, mint fán a kéreg.

⁕

Vágyak szirma

Méhek vágynak a nyár szirmának
illatos börtönébe –
Évek szállnak és régi vágyak,
semminek nincsen vége –

Míg a vágyak szirma nem pereg,
börtönébe mehetek –
Talán nyárnak, vágynak engedek,
napok múlnak, életek –

⁕

Porból, sárból

Csipkebogyó izzott az égen,
vörösbegyként hintált az est,
szél jött, ember,
se hús, se test.

Szórna füveket talán széjjel,
de nyomában is csak ez maradt:
üresség, fények, illat éjjel,
és égben szálló kék madarak.

Majd szirom rezdül, porzók, bibék,
szivárványsúlyú lepkeszárny…
egy bokorból mint árnyék kilép,
ki porból sárból most erre járt.

Csipkebogyó izzott az égen,
vörösbegyként hintált az est,
szél jött, ember,
a csont, a test.

⁕

Csak hajóút

Az örvény alján csont, – a hús, a lélek 11
e bódító táncban régen elkopott 11
zöld halak hideg szeme közt: állkapocs, 11
fogak éle, habok börtöne, fények.11

Fekete falú vízforgás, de féllek, 11
koporsó nélküli éjbársony torok, 11
megöntelek olajjal, hogy csillapodj, 11
mint középkori, bátor tengerészek. 11

Fehérre mosott koponyák: igazgyöngy 11
pereg az ölelő tölcsér nyakába. 11
Ó, nyílhatsz, vízi virág! Az ácsolt tölgy 11

sajka is lehet, nem csontok lakása! 11
Csak hosszú hajóút a siralomvölgy, 11
ha van az utasnak matróza, társa. 11