2020. április 18., 17:54
A Libri irodalmi díjra jelölt Életünk végéig című új regényéről, írói munkamódszerről és jövőbeni terveiről Ménesi Gábor kérdezte Barnás Ferencet a Bárka Online íróinterjú-sorozatának legfrissebb darabjában.
– Azok, akik ismerték korábbi munkáidat, észrevehették, hogy az új regény, az Életünk végéig másképp szólal meg. Tudatosan váltani akartál, vagy írás közben szembesültél azzal, hogy itt valami egészen más születik?
– Örülök, hogy ez a másság feltűnik. Elejétől fogva törekedtem arra, hogy ebben a munkámban másmilyen nyelvet használjak, bár azt gyorsan meg kell jegyeznem, hogy a regénykezdet, egészen pontosan az első fejezet mintegy tíz oldala, valamelyest emlékeztet a Másik halálban alkalmazott elbeszélői technikára vagy akár a megszólalási módra is. Ez tudatos döntés volt, az első fejezetben ábrázolt világot egyszerűen nem lehetett máshogyan felépíteni. Vagyis lehetett volna, de az számomra nem lett volna hiteles.
– Igen, az elején volt is olyan érzésem, mintha a Másik halált olvasnám, aztán bekövetkezett valamilyen váltás. Alkotóként miben látod ennek a másságnak a lényegét?
– Ha zenei példával akarnám leírni a kérdést, azt mondanám, az első tíz oldal olyan, mint egy sötét tónusú, kicsit hosszabb auftakt. Ez a felütés megadja a regény világának egyik alaphangját, amely a későbbiek során visszatér ugyan, de nem lesz uralkodó, a regényegészen belül csak egy hang lesz a többi hang között. Korábban úgy dolgoztam, hogy az adott regény elején kimunkáltam egy nyelvet, ezen belül egy hangot, és azt vittem végig. Itt inkább arra törekedtem, hogy különféle hangok és stílusok szólaljanak meg. Az egész történet széttartó, ez is a segítségemre volt. Ezenkívül azt akartam, hogy nagyjából a regény közepéig ne derüljön ki, mi ez az egész. Ezért fejezetenként kicsit tovább variáltam a stílust, egyébként leginkább az egyszerűség, a hétköznapi nyelv irányába. Meglehetősen sok a párbeszéd, ez is indokolttá tette a döntésemet. Sokszereplős a történet, és minden egyes szereplőnek saját hangja van, legalábbis arra törekedtem, hogy saját hangja legyen. Ezen belül, illetve ezen túlmenően törekedtem az egységességre.
– Indonéziában írtad a könyvet. Főszereplőd, Sepi szintén megérkezik oda, ahol eleinte nem tud írni. Magad is küzdöttél hasonló problémákkal, vagy kifejezetten jót tett, hogy az itthoni viszonyoktól távol dolgozhattál?
– Ha erre a kérdésre azt válaszolnám, hogy nem voltak ilyen jellegű problémáim, akkor nem mondanék igazat. Hirtelen belecsöppentem egy másik kultúrába, éghajlatba, társadalomba, közegbe. Akárhol élek, nehezen viselem a változásokat, egy kisújszállási költözés esetében is gondjaim lennének. Mégsem a nehézségekre helyezném a hangsúlyt, éppen ellenkezőleg, a helyváltoztatás olykor kifejezetten jót tesz az embernek. Korábban is voltak olyan időszakok az életemben, amikor hosszú hónapokat töltöttem távol Magyarországtól. Ilyenkor kicsit kitisztult a fejem.
– Az anyagodra is másképpen láttál rá, vagy ezt a látásmódot nem befolyásolta a földrajzi eltávolodás?
– Munka közben nem foglalkoztam ilyen kérdésekkel. Nem kezdhetsz bele úgy az írásba, hogy na, most majd másképp nézel az anyagodra vagy megpróbálsz más látásmódokkal operálni. Bizonyos dolgok azonban óhatatlanul beszűrődnek, beszüremkednek a világodba. Erre utólag jössz rá. Persze azért igyekeztem elgondolkodni mindazon, amit arrafelé láttam. Továbbá próbáltam kicsit bátrabban hozzányúlni az úgynevezett írói eszközeimhez.
– Bevallom, mivel másra számítottam, kissé meglepett, hogy ez a könyv – a nehézségek, fájdalmak, tragédiák felidézése mellett – játékosabb, humorosabb is lett. Ehhez is valamiféle bátorság kellett?
– Azt hiszem, igen. Előbb kérdeztél az indonéziai hatásokról, de akkor nem mertem ezzel előhozakodni. Ezzel sem mertem. Köszönöm, hogy megemlíted a játékosságot és a humort. Eddig nem sok szó esett erről. Pedig az említett temperálási módok számomra ugyanolyan fontos elemei ennek a munkának, mint mondjuk a testi szenvedés felidézése vagy a családtagjaink, szüleink elvesztése fölött érzett fájdalmunk bemutatása. Persze a Másik halál is ismerte a humort, csakhogy az inkább fekete humor volt. Itt másféle szerepe van. Ebben a regényben a humor hol a szereplők karakterének a megrajzolását segíti, hol atmoszférateremtő jelleggel épül be a szövegbe, de inkább nem sorolnám tovább, mi mindent szerettem volna vele és általa jelezni. A humor és a játék részben a regénybeli családból jön, van néhány testvér ugyanis, akik a legnagyobb bajok idején is viccelődnek, játszanak. A Másik halálban vagy A kilencedikben megfigyelhető sötét látásmód itt némileg megváltozik.
A teljes interjú a Bárka Online oldalán olvasható.
