Szerző |

Zelenka Brigitta

Én nem tudhatom, milyen korok jönnek,
a prognózis ma jóra nem mutat,
a fejben zúgó gondolatköröknek
miféle tudás épít jó utat?

Csak egyetlen órát vihessek
magammal a kacagó nyárból
oda, hol téli ködök lesnek
s már lopakodnak fáig fától.

Már nem akarok boldog lenni,
nagybetűsen, hogy zengi a dal,
a vágyak is mind őszbe hulltak,
nem lelkesít már diadal.

Zendülő húrrá feszül a lélek,
értem jönnek ma a tegnapok,
gyöngyperc emlékek gurulnak szembe,
s reám zúdulnak az illatok.

ha áldás zuhog ég és föld között,
fűszerillatban színek, dallamok,
s a kerti padra jóreménység ül,
Flóra kék szeme mikor rám ragyog.

Jöjjön el az országod, Uram,
legfőképpen a földön, itt,
mert nagyon eldurvult ez a játék,
tébolyt dobol az ártó szándék,
s angyalálarcon rozsdafolt.