Zelenka Brigitta: Versek

2021. november 22., 11:24
Kristó Róbert: Vonalkódok – árnyék és fény V.
A régi erdő

Milyen lehet az otthon-erdő,
rejt-e még regét a vadon,
s a patak zsongó imádságot
ringat-e párás hajnalon?


Ragyog-e aranyzöldet a fény
a tisztáson, ha kél a Nap,
s mámorba zengőn a régi nyár
árad-e még az ég alatt?


Most suhan némán a gondolat,
s egy búvópatak legbelül
elindul oda, hol hív a múlt,
s lelkem álommá szenderül.


Apám hallgat, csendbe simuló
némasága most oly közel,
halkan himbáló csillagéjet
égig lobbanó láng ölel.

 

Hajolva földig

Magot szórva, hajolva földig,
kerten, ha fényár végigömlik,
ott látom őt, lecsúszva vállán
kopott kendője, s aranysárgán
játszik az áldás ősz haján.
Zümmög a csend, haján a fény,
a régi föld opál-szatén.
Mindegy, hogy honnan indulok,
a harangszó, ha átzuhog
őszömön, s akár ragyavert,
az út vége csak az a kert,
ott, ahol most is áll anyám,
harmat virágzik bánatán,
kopott kendője vallana,
vállán egy székely ballada.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)