Zelenka Brigitta: Istenkarcolók és más versek

Istenkarcolók

Parttalan rebben a gondolat,
míg elnyűtt napomat
harangszó varrja el,
de a néma alkonyat
csenddel békét nem terel.

Mit használt, Uram,
hogy összekevertél nyelveket,
s a Bábel tornyát le kellett döntened?
Az építő utódok
újra értik egymást,
s elhiszi a mohó becsvágy,
hogy a világ törvényein át
emelhet égbe palotát;
a görcsös versenyharc trombitája
kétszáz emelet magasságból,
Uram, elér-e hozzád?

Lenne még kérdésem, hisz szabad,
s parttalan rebben a gondolat...

Minden, ami rend

Múltunk varázsa régen elpihent,
az út mögöttünk csupa rozsda már,
és elnyújtózik minden, ami rend,
s tollát hullatja lám, a kék madár.

Hol volt, hol nem, mindig kéz a kézben
fel, a fény felé szépség-ormokon,
a meredek lejtőket se féltem,
a völgybe le az ismert lábnyomon.

A régi tűz már lángot nem lobog,
napunk maholnap zordon télbe nyit,
de őrzöm addig – őszből fényt fonok –
a boldogságunk apró kincseit.

Még mielőtt

Tárd ki karod, még mielőtt
alkonyba roskad a nap,
s a létcsapások nyomdokán
csupán hóba írt jel marad
utánunk, mint apró cinkenyom.
Öleld át mind az álmokat,
mielőtt ködbe fúl a dal,
szemeden dérré fagy a könny,
s leomlik minden sziklafal
az ellobbanó tűz fölött.

Még illat leng, Isten fénye
koszorút fon, ha engeded,
fejedre, s arany naplemente
titkot tár, bűvös kerteket
mulandó, illó perceken.
Szüless naponta újra bennük,
még kék az est, még teheted,
valamit adni, látni, elfogadni
sejtelmes, apró neszeket,
őszi csendeknek dallamát,
az égig érő őshitet,
hogy visszajönnek a vadlibák.

Én nem tudhatom

Én nem tudhatom, milyen korok jönnek,
a prognózis ma jóra nem mutat,
a fejben zúgó gondolatköröknek
miféle tudás épít jó utat?

Lehet-e vajh még tisztelni a rendet,
idők csapásán át hitem hogy vigyem?
Nem tudhatom, hogy holnap ki csenget,
s a szél, ha matat, szándéka milyen.

A félelemben ma megbénult lélek
álszólamokon lógó szalmaszál,
s míg mosott agyak nyílnak téveszméknek,
az aranyborjú mindent felzabál.

Én nem tudhatom, milyen korok jönnek,
a jóreménység télre elapad,
és üveggolyók, helyén igazgyöngynek,
tompán csengetik: rab vagy, nem szabad.