Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is. A legnépszerűbbektől – Jo Nesbø, Camilla Läckberg, Arnaldur Indriðason, Jus si Adler-Olsen, Kristina Olhsson, Lars Kepler stb. – mostanra tucatszámra jelentek meg a különféle izgalmas történetek, de a kiadó igyekszik minden évben olyan szerzőket is bemutatni, akik korábban nem szerepeltek a repertoárján. Ez utóbbiak közé tartozik Alex Dahl Köd utána című pszichológiai thrillere is.
A történetet négy narrátori szemszögből követhetjük nyomon, amelyek folyamatosan váltják egymást. Mind egyikük elbeszélésében az a közös, hogy egyes szám első személyű elbeszélésmódot alkalmaznak, így hozva sokkal közelebb a befogadóhoz azt a témát, amelyet a szerző részletesen meg kíván vizsgálni. A négy narrátor közül három nő (Liv, Anastasia, Selma), a negyedik pedig egy kisfiú (Adrian), s bár az elbeszélés stílusa akár nőiesen lágynak is nevezhető – a legtöbb skandináv kriminek ez az egyik sajátossága –, mégis igen durva világba nyerünk általuk betekintést, mégpedig olyanba, ahol a legaljasabb szálakat a hatalommámortól megszédült, minden elvetemültségre képes férfiak mozgatják. Ezek a férfiak a fiatal, csinos nőkre csak eszközként tekintenek, kihasználják kiszolgáltatott helyzetüket, a legmélyebb nyomorból a legfényűzőbb életvitelig képesek őket felemelni, ám azért, hogy ilyen kiváltságos helyzetbe kerülhessenek ezek a nők, magas árat kell fizetniük: számolniuk kell azzal, hogy amilyen gyorsan sikerült felkapaszkodniuk, olyan gyorsan ki is eshetnek pártfogoltjaik kegyeiből, mivel többnyire csak eszközökként tekintenek rájuk, a burzsoá férfielit bármikor hátat fordíthat nekik, vagy akár el is tüntetheti őket a Föld felszínéről. Ebből kifolyólag kiábrándítóan gonosz az a cselekmény hátteréül szolgáló világ, amelyet a regény négy narrátora bemutat.
A Köd utána által mozgatott nőalakok legtöbbje a divatiparban tevékenykedő fiatal nő, akik szépségükkel elbűvölik a kifutóra szegeződő férfiúi tekinteteket, de ezek a tekintetek csak befolyásos üzletemberektől, kábítószer-kereskedőktől, eszkortszolgáltatást le bonyolító futtatóktól származhatnak, a többiek meg sem közelíthetik ezeket a többnyire Kelet-Európából származó lányokat. Az egyik női narrátor az oroszországi Jekatyerinburgból származik – leírást olvashatunk az utolsó Romanovoknak a város környéki erdőben történő elhantolásáról –, igazi keleti szépségként kerül bemutatásra, s modellként Olaszországba kerülve éppen az imént felvázolt utat járja végig. A felemelkedéshez vezető út könnyűnek tűnik számára – bár a felütésben többször is utalást találunk arra, hogy egy idegen országban a nyelvi és a kulturális különbözőségek miatt sosem lehet könnyű a beilleszkedés –, de mivel a fiatal, szebbnél szebb lányokból akad bőven, ezért hamar rá kell jönnie, hogy csak akkor tarthatja meg a divatmágnásnál elért pozícióját, ha teljesen alárendeli neki önmagát, azaz csak és kizárólag a milliomos férfi porcelánbabájaként határozza meg élete célját, egyéni kibontakozásáról le kell mondania. A fiatal, naiv és kiszolgáltatott nők kizsákmányolása mind szellemi, mind fizikai értelemben – nem csak Anastasia példáján – igen részletesen és meggyőzően kerül bemutatásra (a laikus olvasó számára mindenképp), így a szerzőnek egy olyan világba sikerül bevezetnie célközönségét, amely a legtöbb skandináv kriminek nem képezi a témáját.
Ahogy halad előre a történet cselekménye, egyre izgalmasabbá válik, mert bár fokozatosan rájövünk, hogy a narratíva különféle szálai valahogy összefüggnek, igencsak nehezen bontakozik ki a végső megoldás, de amikor erre sor kerül, akkor elhatalmasodik rajtunk az érzés, miszerint soha, sehol nem lehetünk teljes biztonságban, még akkor sem, ha úgy hisszük, hogy sikerült eltávolodnunk azoktól a köröktől, amelyek a hatalmukkal való visszaéléssel akár egy másodperc alatt egész életeket is tönkretehetnek. Bár a regény zárlata reménykeltő, az ebben az esetben a férfiak személyében testet öltő gonosz csak ravaszsággal győzhető le, halálos ölelésükből szinte a csodával határosnak számít a szabadulás.
A Köd utána más jelenségekre is felhívja a figyelmet: Adrian személyében a neurodiverzitás bemutatására vállalkozik, s az ő szemszögéből bemutatásra kerülő történet igen megható, ugyanis gyermeki ártatlansággal átitatott. Az Adrianszál tulajdonképpen a felnőttek hazug világának az ellenpólusát, a gyermeki naivitást képezi, s igencsak elgondolkodtat bennünket arról, hogy ezt a gyermeki jóhiszeműséget milyen hamar le kell vetkeznünk magunkról, s átadnunk azt egy másfajta magatartásnak.
Bár Alex Dahl ezen regénye igen olvasmányos, lehet, hogy sokak számára csalódást fog okozni, ugyanis a Köd utána nem egy tipikus skandináv krimi. Attól, hogy a szerző norvég, s a történet elején – amíg Skandináviában járunk – igen télies az időjárás, még nem beszélhetünk nordic noirról. A kriminek ez a típusa attól lesz igazán skandináv, hogy az adott régióra utaló társadalomkritikának igen hang súlyos szerep jut, de ebből a regényből ez hiányzik, mivel a lokális jegyek nem elsősorban a skandináv régióban bontakoznak ki, s a téma, amelyről éppen lerántja a leplet, sem elsődlegesen skandináv. A műfajban jártas olvasó megszokta, hogy az igen szövevényes történetek gyakran útikönyvként is olvashatók, ugyanis a cselekmény helyszíne mindig valós, legyen az akár nagyvárosi, akár Skandinávia eldugott tájait bemutató. A leírások általában olyan részletesek, hogy az olvasói képzelőerő által minden helyszín életre kelthető. A magyar fordításban a nyár óta elérhető Köd utána – amely egyébként a szerző ötödik regénye, de idehaza ezenkívül csak a Fiú a küszöbön című jelent meg egy másik kiadó gondozásában – bár nem a műfaj tipikus példája, mégis egy különleges és olvasmányos színfoltnak számít a magyarul is megjelent skandináv krimik között, amely műfajt az Animus Kiadó immár másfél évtizede töretlen lendülettel népszerűsíti.
Alex Dahl: Köd utána. Budapest, Animus Kiadó, 2023
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. októberi számában)
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet érvényesülni, ha a férfiember orvosnak tanul. Bárhová kerüljön is, tanyacsoportokra vagy nagyvárosba, mindig szükség lesz rá, és mindenütt megbecsült tagja lesz a közösségnek, amelyben él. Így került haza nagyapa is az isonzói csatából a század elején, s így lett apám is a front mögötti Alekszejevka hadiorvosa a Donkanyari csatának, ahonnan a visszavonulókkal menekült meg.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, át gondolta a dolgot.
Te senkit sem szeretsz. Magadat sem. Gonosz vagy és kíméletlen.
A Csurka István – Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez című tanulmánykötet a magát népi, nemzeti és radikálisnak valló drámaírópolitikus halála után tizenegy évvel jelent meg. Ennyi idő talán már elegendő ahhoz, hogy objektíven, az aktuális politikai játszmáktól és érdekektől nem terhelve szemléljék őt kortársai, az irodalomtörténészek, történészek és a politikatudományok művelői.
Az újvidéki Polgári Magyar Daloskör alakuló közgyűlését 1896. december 27 én tartották meg, amelyen 136 tag jelent meg. A közgyűlés dr. Belohorszky János ügyvédet választotta elnöknek. A belügyminisztérium 1897. május 25-én hagyta jóvá az egyesület alapszabályát. Az új dalegyesület első fellépésére 1898. április 11-én került sor az Erzsébet Szálló dísztermében. Ezután a daloskör évről évre tevékenyebbé vált. Számos színdarabot vittek színre, valamint dalesteket tartottak.