Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
– A magyarokho akartam mënni.
– Há mé?
– Mer jobban szeretëm a magyarokat.
És akkó a bíró mondta, hogy hát nem a magyarokat köll szeretni:
– Hanem minket, mer mink szabadítottuk mëg a magyarokat.
– Maguk csak mëgszabadítottak bennünket a sok biciglitű mëg a sok rádijótú.[3]
Kimondták neki az ítéletet. Akkó megköszönte a bírónak, hogy köszönöm szépen, bíró úr.
Hogy most hun vót bezárva, azt nem tudom. Azt së, hogy hány évet. A börtönbe azoknak vót eggy ojan disznófarmjuk, és a Sanyi ott ëtetett. Köllött neki a zólat meszēni, akkó mëggon dóta, hogy az ólat bëfestëtte piros-fehér-ződre. Akkó ēhatározták, hogy hazaeresztik. Még rab vót, összegyütt a Vondrával.[4] A Vondrát nem tudom, hogy mé zárták be, csak amikó elitélték, a Szerencsés Jóska vót az eggyik tanú, és ellene tanúskodott.[5] A Vondra csak annyit mondott neki, hogy „të szërëncsétlen Szërëncsés”. Vondra valamit ellentmondott a kominizmusnak. A Sanyi bënt ismerkëdëtt mëg a Vondrával. És mikor a Sanyinak ijen hirtelen lëjárt a büntetése, nem vót bënt civil ruhája. A Vondra odaadta neki a lëvëlënduláját[6], a papi ruháját, és abba gyütt haza. Mikó beért Temerínbe, Kiszomborba, a kálvária domb környékire, ott laktak a szüleji neki, miko mënt haza, az asszonyok mind köszöngettek neki, mer azt hitték, igazi pap. Pedig csak a neve vót Pap.
(Elmondta id. Moisko Imre nyug. kőműves, sz. 1943, 2018. augusztus 25-én Temerinben.)
[1] Opasač – katonai derékszíj szerbül.
[2] Vojni sud – hadbíróság szerbül.
[3] A hatalmat átvett kommunista partizánok 1944–45-ben elkobozták a magyar lakosságtól a kerékpárokat és a rádiókat.
[4] Vondra Gyula (1908–1966) temerini plébános. 1948-ban hamis tanúzás alapján letartóztatták és koncepciós perben öt évre ítélték, a požarevaci börtönből 1951-ben szabadult.
[5] Szerencsés József (1922–1980) 1947/48-ban az ifjúkommunisták temerini szervezetének titkára, élete végéig a vajdasági magyar tájékoztatás területén tevékenykedett a legkülönfélébb vezető beosztásokban.
[6] Reverendáját.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. októberi számában)
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.