Demeter Szilárd: Műveljük kertjeinket!

2023. június 02., 14:28
Kopacz Mária: Az angyal kertje, akril – vászon, 2019

Három ok miatt vagyunk ma itt az összenyitott Károlyi-kert avatóján.

1. Amikor lassan bő négy évvel ezelőtt átvettem a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatását, akkor még volt udvara. Vagyis ha egészen őszintén akarok fogalmazni: akkor itt egy kerítéssel elzárt zugparkoló üzemelt. Kinéztem az irodám ablakán, és néma autók gyűrűjében csak Petőfi szobrát láttam, mint akit a parkolóban felejtettek.

Márpedig Petőfi izgága költő és szabadságharcos volt, keresztül-kasul bejárta a Kárpát-medencét. Leginkább gyalog vagy szekéren. Tér kell még a szobrának is. Az akkor még közelgő kétszázadik születésnapjára adott volt tehát a feladat: szabadítsuk ki Petőfit. Adjunk teret neki!

 

2. Ráadásul a múzeumnak az is a dolga, hogy megmutassa: az aktuális országhatároknak nem kell mentális határokká merevülniük. Sem a földi dolgok, sem égi másaik nem ismerik az országhatárokat. Ha egy medvének kedve szottyan átrándulni a Tátrából a Mátrába, nem fog útlevelet igényelni – mint ahogyan egy kéziratnak is mindegy, hogy Budapesten vagy Berlinben őrzik. Nekünk nem mindegy.

 

3. A magyar múzeumnak az a többletküldetése, hogy elősegítse mindannak az összenövését, ami összetartozik. Ezért nem lehet értéksemleges. Nekünk kiemelten kell foglalkoznunk a magyar örökséggel – nem azért, mert jobb lenne, mint a másoké, hanem azért, mert ez a miénk.

Így lesz egy udvarból – kert. Zugparkolóból egy szerethető zöld sziget. Ha ma kinézek az irodám ablakán, fiatalokat látok a fűben ülve beszélgetni, családanyák követik óvó tekintettel, ahogy a csemetéjük triciklivel, biciklivel vagy rollerrel teker körbe az ülősávon. Turisták sétálnak, dolgukra igyekvő polgárok rövidítenek a kerten keresztül. Autók némiképp fenyegető csendje helyett a nyüzsgő élet zaja szüremkedik be, felnézek Tamási Áron íróasztala mögül, és bólintok magamnak, én ezt az Európát akartam: amiben a mi történelmünket a maguk természetességével a mi gyermekeink lakják be. Ez a valahol szabadságának fundamentuma. Ennek elősegítése egy múzeumigazgató dolga.

És itt nem állunk meg. Mesélik az idősebbek, hogy nem is olyan régen itt délutánonként kulturális műsort adtak a fővárosi polgároknak. Terveink szerint felelevenítjük ezt a hagyományt is, direkt így terveztettük újra a kertből ránk eső részt.

Nem véletlenül fogalmazok így. Itt szeretném megköszönni a belvárosi önkormányzatnak, kiemelten Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester úrnak a fővárosi önkormányzati kultúrában némiképp szokatlan nyitottságot és bátorságot, hogy a kertösszenyitás felvetését elfogadták és támogatták.

Bíztam a kezdeményezés sikerében, mert csak azt támasztottuk meg ilyenformán, ami egyébként természetes kellene hogy legyen a közszolgálatban: az enyém és tiéd a legkönnyebben a miénkben békül össze.

A Károlyi-kert tehát nem a PIM kertje, nem a Belváros kertje, hanem a mi kertünk.

És itt be is fejezném a beszédet, mert székely-magyarként és az európai eszmetörténet örököseként a kertről egy dolog jut rögtön eszembe: vár a munka ránk benne.

 

(Elhangzott a Károlyi-kert avatóünnepségén 2023. június 2-án)