Helyőrség: 200 Petőfi szabadon

2022. január 23., 10:07

A Petőfi Irodalmi Múzeum a magyar kultúra napja alkalmából szabadon hozzáférhetővé teszi Petőfi eredeti verseit, leveleit, portréit, köteteit, a hozzá köthető relikviákat a 200 Petőfi szabadon weboldalon.

Az újabb kutatási eredmények iránt érdeklődő közönség számára a Kelj föl és járj, Petőfi Sándor! című színes, több tudományterületet is érintő konferenciakötet is online elérhetővé válik.

A 200 Petőfi szabadon virtuális képeskönyv jóval több adatbázisnál – a letölthető képek mellett közérthető módon ismerkedhet meg a látogató a műtárgyak történetével, a hozzájuk kötődő érdekességekkel.

A legizgalmasabb tárgyegyüttes a kéziratoké. Szinte nincs olyan honfitársunk, akinek ne lennének ismerősek a Nemzeti dal kifakult sorai. Olyan emblematikus versekben tanulmányozhatjuk Petőfi változó kézírását, mint a Dalaim, Az őrült, A vén zászlótartó, Nagykárolyban, Erdélyben, Szép vidéknek szépséges leánya…, Csalogányok és pacsirták. Belepillanthatunk Petőfi levelezésébe menyasszonyával és barátaival, megnézhetjük iskolai bizonyítványát, szerződését az Összes költeményekre vagy éppen a halottá nyilvánítás jegyzőkönyvét. Sokakat érdekelhetnek Szendrey Júlia naplói vagy fia, Petőfi Zoltán versei.

A múzeumnak a költő emlékét őrző Petőfi Társaságtól származó legnagyobb egysége a könyvtár. Nemcsak a költő életében megjelent ritkaságokba, hanem saját könyvtára egy részébe is belelapozhatunk. Olyan különleges dokumentumokra kereshet rá az érdeklődő, mint Petőfi körözése vagy katonai kitüntetése, röpiratban terjesztett versei vagy vándorszínészkedésének plakátjai.

A leglátványosabbak a képzőművészeti és relikviagyűjtemény féltett darabjai.
Petőfi csaknem teljes portrégalériája a gyermek- és ifjúkorától kezdve az egyenruhát öltő költőig. Kiváló és jól ismert művek illusztrációi a János vitéztől az Anyám tyúkjáig olyan mesterektől, mint Barabás Miklós, Orlai Petrich Soma, Than Mór, Madarász Viktor, Lotz Károly, Zichy Mihály, Aba-Novák Vilmos vagy Ferenczy Béni.

A személyes tárgyak sokasága egyaránt érzékelteti az életutat és a kedvteléseket is. Látjuk a sakktáblánál ülő vagy házisapkában pipázó költőt, a mészáros édesapa mezővárosi világát és a reformkori pesti értelmiségi lakás biedermeier berendezését, igényes dísztárgyait.

Az újabb kutatási eredmények iránt érdeklődő közönség számára több tudományterületet is érintő konferenciakötet válik online elérhetővé. A PIM-ben 2019-ben rendezett Kelj föl és járj, Petőfi Sándor! – 1848 emlékezete a kultúra különböző regisztereiben című konferencia Petőfi alakjának a nemzeti emlékezetben megőrzött témáját járta körbe. Az előadások írott változatát közlő tanulmánykötet szerzői közt irodalom-, művészet- és színháztörténészek, régészek, történészek, muzeológusok, középiskolai tanárok és múzeumpedagógusok kaptak helyet.

A kötet olyan kérdéseket érint, hogy milyennek látszik a költő figurája a különböző társadalmi csoportok, régiók hagyományaiban, hogyan tárhatjuk fel 1848–49 történetét az eseményeket dicsőségesnek vagy tragikusnak láttató művekben, hogyan szálazhatjuk szét a magasművészet és a tömegkultúra műfajaiban képződött történeteket.

A kötet tanulmányai és friss bibliográfiai tájékozódást nyújtó jegyzetanyaga jó kiindulópontot jelenthetnek azoknak, akik az emlékévben tájékozódni kívánnak a Petőfi körüli kutatások, szellemi mozgások irányairól.

A PIM 200 Petőfi szabadon című kezdeményezése és a konferenciakötet hozzájárulhat ahhoz, hogy új Petőfi-arckép rajzolódhasson ki digitális tartalomként, bárhonnan, bárki számára elérhetően.

 

Forrás: Kultúra.hu