Durec Valéria: Adomány

2024. április 25., 10:58
Botár László: Erő (akril, vászon, 80 × 80 cm)

– Anya, kopogtak! – figyelmeztet kamaszodó fiam.

– Ma már a harmadik vendég, kár volt azt a firkászt beengedni – sóhajtok. Kötényembe törlöm a kezem, és ajtót nyitok. Egy negyven év körüli nő topog az ajtóban, Armani kabát, Gucci ridikül, nehéz édeskés illat lengi körül, kezében doboz.

– Jó napot! Magukról írtak az újságban, ugye? Hoztam pár holmit a gyerekeknek. Az ember segítsen, ha tud, meg nekünk úgyis több van – csacsogja, közben fürkészve befelé tekinget.

– Tessék bejönni! – invitálom, s az előszobában megjelenik a három lurkóm is.

– Óh, ezekben az időkben három gyermek! – majd meglepetten körülnéz. – Milyen tisztaság van!

– A szegénység nem egyenlő a piszokkal – szólok halkan, erősen türtőztetve magam. – Kicsi és öreg a ház, de igyekszünk rendet tartani – közben látom nagyfiam villogó szemét.

– Persze, persze! Hát gyerekek, tessék, vigyétek, használjátok egészséggel! – és már szaporázza is a lépteit kifelé. Csapódik a luxusautó ajtaja, kerekek csikorgását hallani, és végre csend van. A fiam már a száját nyitja, de leintem, ne a kicsik előtt.

– Anya, mi van a dobozban? – kíváncsiskodik a legkisebbik.

– Nézzük meg, kicsim, jó? – nyitom a dobozt, kamaszom felhörren, és befordul a szobába.

– Mi ez a lapos izé?

– Videojátékok – csapom vissza a többi közé.

Erre már a középsőm is megszólal:

– Nekünk nincs is számítógépünk.

– Tudom, a néni viszont nem – becsukom a dobozt, beviszem a kamrába, és odarakom a többihez. Talán el kellene adnom, gondolkodom. Nem jó, akkor még letámadnának, hogy kihasználom a rendszert, pedig jól jönne egy kis pénz.

– Mami, éhes vagyok. Mit eszünk ma?

Nézem az éléskamra üres polcát. Rántott legókockát, vagy főtt Barbie-babát, abból van elég… Lassan a szarkazmusom is elhagy. Lenyelem a gombócot a torkomban. Talán találok egy befőttet, kevés grízt. Vízzel is jó lesz.

Hátulról a legidősebbem ölel át:

– Holnap elmegyek Bözsi nénihez fát vágni. Szokott valamit csúsztatni a zsebembe. Jó lesz, anya.

Jó hát. A gombóc megint felfelé indul a torkomban. Nézzük a sok dobozt, ahogy belepi a por. Köszönjük az adományokat…

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2024. márciusi számában)