Helyőrség: Beszélgetés Zalán Tiborral

2020. november 02., 09:45

Két hónapja jelent meg Zalán Tibor költő, író, drámaíró Papírváros című regényfolyamának negyedik része. A kötetről a József Attila-díjas szerzővel Kovács katáng Ferenc beszélgetett az Olvasat.hu oldalon.

Zalán Tibor – Fotó: Bahget Iskander / Forrás: Wikipédia

– Emlékszel még a címbeli mondatodra? Kiben-kiben más asszociációkat ébreszt egy ilyen talányos gondolat. Meghökkentőek a soraid, ezért (is) lehet téged szeretni. Rögtönözz nekünk most valami aktuálisat az Így lesz az amforából petpalackra!

– Emlékszem a mondatra. Nehéz erre hirtelen bármi aktuálisat rögtönözni azonkívül, hogy a létezésünk, az érzékelésünk, ízlésünk és értékítéleteink is ezen az átalakulási folyamaton mennek keresztül. A budapesti repülőtéren, pár órával ezelőtt az előttem a csomagja átvilágítására váró honfitársam döbbenten meredt a képernyőjén matató nőre, aki azt találta mondani, hogy egyebek mellett valamilyen könyvet vél felfedezni a táskájában. Sok minden lehet benne, vágta rá nyeglén, de könyv, az biztosan nem! És büszkén elmosolyodott. Eldöntheted, amforás vagy petpalack lélek indult el velem egy gépen Párizsba. (Akinek három friss folyóirat és egy könyv volt a laptoptáskájában. Vajon szégyellnem kellene most magamat?) Pedig a fickó is nyilván járt iskolába, olvasott Petőfit vagy Kosztolányit, és érzései, érzékenységei is lehettek. De a kultúra a boldog szerelem ruhája nélkül is lehullik az emberről kultúraellenes korok és trendek idején.

– A Napút folyóiratban hónapról hónapra követlek, immár tizen… éve. Megkerülhetetlen vagy; veled indul és veled záródik a lap. Mit jelent a B2-páholy? A kemény mag helyét a Szusza Stadionban vagy a Groupama Arénában? Esetleg a londoni Globe, Shakespeare játszóháza egyik emeletét, az előkelőségeknek fenntartott részt?

– Sokkal egyszerűbb dologra kell gondolni, bár az egyszerűségében ez is megbonyolódik kissé. A B2 önmagában azt jelenti, hogy a borító belső oldala. Oda általában nem szoktak szöveget rakni, ott vannak felsorolva a szerkesztők, ott van az impresszum, esetleg egy kép vagy illusztráció helye lehet. Tehát jelenti egyrészt az írás helyének a megjelölését. A páholy már bonyolultabb. Focimeccsekre nem járok, bár szeretem a focit. Inkább színházi páholyt lehet valóságosan feltételezni, mint a Muppet Show-ban, ahol a két öreg vihorászik és kelletlenkedik a produkció láttán. Itt most csak egy öreg(edő) fószer nézi az eléje (a világban) kerülő előadásokat, és azokat minősíti. De van egy ennél fontosabb mozzanat is. Mivel igyekszem kívül tartani magamat a társadalmiságon, értem ezen azt, hogy nem tartozom sehova, se pártokhoz, se (író)szövetségekhez, sőt nem járok el még szavazni sem, kívülről szemlélem, hogy mit csinálnak – mások. A páholy meg is óv, lehetőséget is ad – megfigyelésre a leginkább alkalmas hely. És rá lehet könyökölni a plüsskorlátjára bámészkodás közben.

– Könyv alakban is kiadták a B2-páholyt. Eltelt négy év, azóta újabb tűnődéseid jelentek meg a Napút folyóirat belső oldalán. Tervezed ezek kötetbe foglalását is? S ha igen, porolgatod, fényezed még kicsit, vagy érintetlenül mehet a nyomdába?

– Szondi György főszerkesztő, aki a borítóbelső-tárcák írására ösztönzött, jelezte nekem abbéli hajlamát, hogy kiadna valamit tőlem. Számomra a legkézenfekvőbb, hogy ezeket a páholyírásokat adja ki egy második kötetben, de azt sem tartom elképzelhetetlennek – ez nyilván a kiadó anyagi helyzetének a függvénye is –, hogy az összeset jelentessük meg egy könyvben. Ha hihetőek a hírek, hogy a főszerkesztő úr belefáradt a lapszerkesztésbe (vagy, gyaníthatóan, a lap körüli pénzszerzési és egyéb ügyeskedési-helyezkedési machinációkba), akkor az ő utolsó lapszámában jelenik meg nagy valószínűséggel az utolsó B2-páholy. Én emberekhez kötődöm elsősorban, nem lapokhoz vagy lapok körüli csoportosulásokhoz – számomra a Napút Szondi György, tehát amíg Szondi György, addig Napút, és addig B2-páholy.

– Lassúdad regényfolyamod negyedik részéhez érkeztél (Papírváros 1 – Kimerülve, 1998; Papírváros 2 – Eltévedve, 2002; Papírváros három – Letarolva, 2013; Papírváros négy – Szétszaggatva, 2020.) Merész vállalkozás. Ha jól emlékszem, eleve sok kötetesre tervezted. Látod már az alagút végét?

– Erre nem jól emlékszel! Egykötetesre terveztem a Papírvárost, amit egy könnyelmű interjúblöff miatt meg kellett végül is írnom. De amikor megjelent, azzal kellett számolnom, hogy magam sem tudok két dolgot. Az egyik az, hogy mit jelent a cím, a másik az, hogy ki a főszereplőm. (Az, hogy miről szól a könyv, egy harmadik nemtudást feltételez, de ez már sok lenne írói esetlenségből.) A könyv megjelenése utáni érdeklődésekre és kérdésekre újabb blöffel tudtam csak felelni: ez egy regényciklus lesz, és majd az összes kötet elkészülte után derül ki, mi is az a papírváros és ki a regényem hőse. Hogy miért ötkötetes? Épp Thomas Mannt olvastam az egyik első nyilatkozat idején, és ott találtam egyetlen mondatban öt állapothatározót: kimerülve, eltévedve, letarolva, szétszaggatva, betegen. Na, mondom, ez éppen jó lesz, s ha már jó lesz, akkor ne trilógia, ne tetralógia, hanem ötológia legyen a könyv. Most ezt szívom, közel harminc éve készül a könyv, és az utolsó kötet még mindig hátravan. Sose fogok így meghalni! Ha már megígértem, megcsinálom még életemben.   

A teljes interjú az Olvasat oldalán olvasható.