– Hogyan jut el egy sikeres nemzetközi mesemondó (sok-sok ösztöndíjjal és elismeréssel a háta mögött) odáig, hogy egyszer csak Magyarországon az Év gyerekkönyve írója lesz?
- Nagyon sok mesét, ami a Ribizliben szerepel, évek óta mesélek élőszóban is. Mindig motoszkált bennem, hogy szeretnék mesegyűjteményt kiadni, olyat, amibe a kedvenc népmeséimet válogathatom össze (korábban novelláim, regényeim jelentek meg). Szinte minden fellépésemen előfordul, hogy a végén odajönnek hozzám szülők, gyerekek, érdeklődők megkérdezni, hogy ezt meg ezt a mesét honnan vettem, ők hol találhatják meg. Az ő kedvükért készült ez a válogatás. Nagyon boldog voltam, hogy a Móra Kiadó a szárnyai alá vette az ötletet, és csodaszép, igényesen szerkesztett, gyönyörűen illusztrált kötet született belőle.
– A Ribizli a világ végén „újramesélt, minden motívumában hiteles forrásokat felhasználó” történetekből áll – az egész magyar nyelvterületről, Szigetköztől Székelyföldig, a Vajdaságtól Kárpátaljáig. A régi magyar népmeséket szükségszerűen meg kell újítani ahhoz, hogy élvezhetőek legyenek a mai olvasók számára?
– Egyáltalán nem. A Ribizlinél is inkább a válogatáson volt a hangsúly: igyekeztem olyan történeteket választani, amik kevéssé ismertek, pedig nagyon sok mondanivalójuk van a mai emberek számára. Nem az volt a célom, hogy „modernizáljam” a népmeséket, hanem hogy megmutassam, mindig is sokkal színesebbek és gazdagabbak voltak, mint azt sokan gondolják.
– Mesemondó-előéletedet és tapasztalataidat hogyan tudtad kamatoztatni az írásban?
– Néha elgondolkodom rajta, melyik voltam előbb: író vagy mesemondó? Gyerekkorom óta találtam ki történeteket, amiket hol szóban, hol írásban alkottam meg; kamaszkoromban már novelláim jelentek meg, írótáborokba jártam, az első regényeimet az egyetem alatt publikálta a Mundus Kiadó. Időközben felfedeztem, hogy létezik olyan szakma, hogy mesemondás, és tudtam, hogy én ezt szeretném csinálni. Néha furcsa érzés élőszóban mesélt történetet írásba átültetni, mert teljesen más az irodalmi nyelvezet, mint a mesemondóé. Igazából két külön foglalkozásként tekintek rájuk, de nyilván a tapasztalatokban sok az átfedés.
– Hogyan zajlott az írás folyamata? Milyen nehézségekkel találkoztál a munkád során?
– Folytatva a fent megkezdett gondolatot: teljesen más érzés írásban, mint szóban elmondani egy mesét. Amikor élőszóban adok elő, akkor ott van egy közönség, akihez beszélek, az ő hangulatukhoz, életkorukhoz, visszajelzéseikhez igazodom menet közben. Használok gesztusokat, arckifejezéseket, változtatom a hanghordozásom. Írásban csak a szavaimra hagyatkozhatok, velük kell átadnom minden érzést, minden információt. A leírt meséket sok mesemondó „mirelit” meséknek nevezi – megfagytak egy adott formában, ahogy leírták őket, és a mesemondó feladata, hogy „kiolvassza”, életre keltse őket.
– Mi alapján válogattad be pont ezt a 39 népmesét a kötetbe? Volt valamilyen koncepciód a szerkesztés során?
– Igazából 35 mesével indult a kötet, de a szerkesztés ideje alatt még találkoztam pár mesével, amiket kár lett volna kihagyni, így azok is „becsúsztak” a pakliba. Szerettem volna minél több női hőst, de nem akartam, hogy az egész kötet róluk szóljon, így aztán nagyjából egyharmad-kétharmad arányban válogattam klassz férfi hősökről szóló meséket is. Azt is szerettem volna, ha a magyar nyelvterület különböző részei, hagyományai képviseltetik magukat a gyűjteményben, hiszen ez is hozzáad a magyar mesevilág sokszínűségéhez.
A teljes interjú a litera.hu oldalon olvasható.
A díjnyertes mesekönyvbe ITT lehet beleolvasni.
Február 18-án – Jókai Mórra emlékezve – ünnepeljük a magyar széppróza napját, s e napon ünnepelte idén a Magyar Írószövetség is a magyar irodalmat és prózaíróit: az intézmény egy egész délutáni programsorozattal készült a szépírók, ugyanakkor az irodalmat kedvelők számára, ahol többek között az írószövetség által kiadott novellagyűjtemény bemutatójának és ezzel párhuzamosan egy novellaíró versenynek lehettünk a szem- és fültanúi.
A Nagyváradon szerkesztett irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának idei második, februári lapszáma az egyik alapítót, Lipcsei Mártát hozza (vissza) az olvasók látókörébe: Költőköszöntő címmel Dénes László írt az idén 80. életévét töltő poéta életútjáról, pályájáról, majd Ködöböcz Gábor irodalomtörténésznek egy méltatása olvasható, amelyet a váradi költőnő frissen írott verscsokra követ.
Teljes a Panoráma Színpad programja, és még három tucat előadót jelentett be a Művészetek Völgye, amely július 21. és 30. között várja a fesztiválozókat a nyár legszínesebb tíz napjára Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre.
A KMI 12 című program részeként a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága 2020 óta minden évben kiválaszt tizenkét kortárs szakmailag elismert szerzőt, illetve pályakezdő alkotót, hogy a program által nyújtott lehetőségekkel segítse irodalmi pályafutásukat, karrierjük építését.
Cristian Mungiu a kortárs román film egyik legfontosabb rendezője. Február 9. és 12. között, R. M. N. című új filmjének magyarországi bemutatójához kapcsolódva, az Uránia Nemzeti Filmszínházban négy filmből álló retrospektív vetítéssorozatot láthatnak Mungiu alkotásaiból az érdeklődők.
A kétszázéves jubileum alkalmából a Magyar Nemzeti Bank a Petőfi Irodalmi Múzeum együttműködésével Himnusz megnevezéssel 15 000 forint névértékű ezüst és 3000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki. Az emlékérmék hivatalos kibocsátásának alkalmából megrendezett eseményen elsőként Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója köszöntötte az összegyűlt ünneplő közönséget.
A 2023-as esztendő több szempontból is ünnepi évnek számít, hiszen Petőfi Sándor és Madách Imre születésének 200. évfordulója mellett Kölcsey Ferenc kétszáz éve befejezett alkotását, a Himnuszt is ünnepeljük, a Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulójával egyetemben. A Petőfi Kulturális Ügynökség és a Magyar Honvédség közös ünnepségének a Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság Művelődési Központja volt a helyszíne.
Amint már arról beszámoltunk, január 13-án hivatalosan is megnyílt a Költő lenni vagy nem lenni című új és állandó kiállítás, melyet Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából alkottak meg. A Petőfi Irodalmi Múzeum színes, egész napon át tartó programsorozattal várja vendégeit január 14-én, a Petőfi szabadnapon. Portálunkon folyamatosan frissülő cikkel számolunk be a különböző előadásokról, foglalkozásokról és egyéb izgalmas eseményekről.