Méhes György emlékére 2002 óta minden évben kiosztanak egy Méhes György-díjat és egy Debütdíjat is. Idén a Méhes György–Nagy Elek Alapítvány márciusi kuratóriumi ülésén megszavazták, hogy újabb kitüntetéssel, a Méhes György-életműdíjjal bővül a díjak száma. Az életműdíjat ezentúl évente május 14-e körül, az író születésnapjához közeli napon adják át a kiválasztottnak.
A Méhes György–Nagy Elek Alapítvány 2022-ben alakult, melynek elsődleges missziója, hogy méltó emléket állítson a Kossuth-díjjal kitüntetett Méhes György (polgári nevén Nagy Elek) erdélyi író szellemiségének és munkásságának. ,,Írói és polgári nevének szerepeltetésével az örökösök szeretnének tisztelegni előtte, mivel a kommunizmus idején 10 év publikálás után kötelezték írói nevének megváltoztatására, így vette fel tudós őse, Méhes György nevét. Újságírói pályafutása során még Nagy Elek néven publikált, de az 1950-es évektől megjelenő szépirodalmi műveit már Méhes Györgyként jegyezte.”
A háromezer euróval járó Méhes György-díjjal egy kiemelkedő szépirodalmi alkotást és/vagy/ az erdélyi magyar irodalomért tett szolgálatot jutalmazzák.
Az ezereurós Méhes György-debütdíjat a legtehetségesebbnek ítélt elsőkötetes erdélyi magyar szerzőnek adják át.
Az ötezer euróval járó Méhes György-életműdíjat ezentúl minden évben egy Kárpát-medencei szerzőnek ítélik oda irodalmi munkásságáért.
A díjakat eddig minden évben Méhes György örököseinek támogatásával az Erdélyi Magyar Írók Ligája osztotta ki. A díjak odaítéléséről májusig az alapítvány kuratóriuma fog dönteni a Magyar Írószövetség és az Erdélyi Magyar Írók Ligája ajánlása alapján. Az alapítvány kuratóriumának tagja Láng Gusztáv irodalomtörténész, Erős Kinga irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség elnöke, Nagy Koppány Zsolt író, Gál Attila kiadóvezető, irodalmi szerkesztő, valamint az örökösök közül Sárkány-Nagy Erzsébet, az író lánya és Nagy Levente, az író unokája, aki egyben a kuratórium elnöke. A 2023-as díjátadó gálát május 13-án, Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban fogják megrendezni.
A Méhes György–Nagy Elek Alapítványról
Az alapítvány feladata elsődlegesen, de nem kizárólagosan a határon túli magyar kultúra, különösen az irodalom segítése, valamint a magyar kulturális, hagyományőrző programok, egyesületek, civil szervezetek, alapítványok támogatása. A Kossuth-díjas mese-, regény- és drámaíró szellemiségét követve ösztöndíjakkal és pályázatokkal fogják segíteni a fiatal szerzőket, és a fiatalság olvasási, különösen szépirodalmi olvasási kedvének növelésére szolgáló programokat is fognak támogatni. Idén kutatói ösztöndíj programot indítanak Méhes György életművének feldolgozására is, valamint további irodalmi díjak, ösztöndíjak kiosztásának, könyvek és folyóiratok kiadásának, irodalmi táborok és egyéb programok megszervezésének támogatását tervezik.
Az alapítványt Méhes György örökösei, Nagy Elek és Sárkány-Nagy Erzsébet alapították. A szervezet titkára Simó Ágnes-Tekla.
Április 25-én, kedd este hét órától Lövétei Lázár László József Attila- és Baumgarten-emlékdíjas költővel Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója beszélget. A 2021-ben a Kalligram Kiadónál megjelent Feketemunka című kötetére reflektáló estet a színház stúdiótermében tartják.
„A hetven éve született Szőcs Gézára emlékezünk. Azt gondoltuk, hogy nagyon-nagyon fontos beszélgetni, nagyon fontos egy életművet megidézni, nagyon fontos verseket és hozzá kapcsolódó zenét hallgatni” – Juhász Anna szavaival indult a XX. című sorozat harmadik, Szőcs Géza költőre emlékező estje, s a hangulat megalapozásaként Szilágyi Enikő színművésznő kitűnő előadásában hangzott el az Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre című Szőcs-vers.
Az a vers, amely képes önmaga jelentésén túlmutatni, az olvasóban elindítani valamit, nem hiábavalóan született meg. A kortárs költészet burjánzó ligeteiben megannyi egzotikus növény a csodálat tárgyát képezi, mégsem emlékszünk egy időn túl sem formájára, sem illatára, elmosódik.
Az irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyama idei negyedik számának képzőművésze Jakobovits Márta, akivel Tóth Hajnal beszélgetett el legutóbbi tárlatairól, sikereiről, törekvéseiről, a riport címe is vallomásos: Minden színnek és formának megvan a maga titokzatossága. A lapindító Restitutio in integrum sorozat ezúttal Petőfi Sándor két költeményét hozza előtérbe, a bicentenáriumi emlékév jegyében is.
Most már biztos, hogy programsorozattá növi ki magát a székelyföldi Etéd faluban útjára indított kezdeményezés, amelyet Szilveszter Attila polgármesterrel közösen indított el a Helyőrség.ma portál. Ma délután a sorozat második sikeres rendezvényét zártuk: a Magyar Kultúra magazin lapbemutatóján Bonczidai Éva főszerkesztő vendége Szász Mátyás méhészspecialista volt.
Alig egy hónappal ezelőtt a Helyőrség.ma sikeres közönségtalálkozót tartott a székelyföldi Etéden, nemsokára pedig a Magyar Kultúra lapbemutatója lesz ugyanazon a helyszínen, eleget téve a polgármester és a helyi közösség visszahívásának. A lapot Bonczidai Éva főszerkesztő mutatja be, vendége pedig Szász Mátyás méhészspecialista lesz, akivel a méhek szerepéről és fontosságáról fognak beszélgetni.
Kedd délután tartották az Anyanyelvápolók Szövetsége legnagyobb múltú rendezvénysorozatának, A magyar nyelv hetének beharangozóját, melyen az intézmény munkatársai ismertették a program fontosabb részleteit a sajtó képviselőivel.
A Szentendrei Régi Művésztelep alkotói éves kiállításának megnyitójára látogathattak el az érdeklődők péntek este a MANK Galériába, ahol elsőként Sipos Tünde művészettörténész osztotta meg gondolatait. „Egy nagyon különleges helyszínen vagyunk, és a megjelentek számából is látszik, hogy mennyire emblematikus ez a kert, ez a hely, a Szentendrei Régi Művésztelep, ahol minden évben megcsodálhatjuk az elmélyült alkotói tevékenységeket, illetve ezeknek a megjelenését, a műalkotásokat festmények formájában.”
Egy éve működik üzemszerűen az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) digitalizáló központja, amely – amellett, hogy Közép-Európa közgyűjteményei közül ott található a legnagyobb és legmodernebb eszközpark – most a Haydneum – Magyar Régizenei Központtal kötött együttműködést. Ennek a szövetségnek a gyümölcse az első tízezer oldal, amire mindannyian büszkék lehetünk.