2020. október 16., 05:55
Nyulász Péter IBBY-díjas íróval, kulturális szerkesztővel, rádiós riporterrel, a Berger Szimat Szolgálat című gyerekkönyvsorozat szerzőjével Vass Éva beszélgetett a Hajónapló oldalán.
Nyulász Péter író – Fotó: Lantos P. István/Forrás: hajonaplo.ma
– Földrajz–történelem szakokon végzett. Hogyan kezdődött a tanári pályája, mennyit dolgozott ezen a területen?
– Szüleim pedagógusok, gimnáziumba jártam, és nem nagyon merült fel más kérdés, mint hogy milyen szakos legyek. A földrajz érdekelt, szerettem, ahhoz akkoriban csak a történelmet vagy a biológiát lehetett választani… Úgy tűnt, hogy biológia szakra könnyebben be tudok jutni, mert a gimnáziumi matek–fizika szakos tanárom nem látott el túl sok „plusz” pontszámmal. Így aztán biológia–földrajz szakon kezdtem el az egyetemet, majd egy év után történelem–földrajzra váltottam, és így szereztem diplomát. Tanítani nem tanítottam egy percet sem, mert mire a végére jutottam, addigra a Magyar Rádió Debreceni Körzeti Szerkesztőségében dolgoztam külső munkatársként. Debrecenben voltam egyetemista a Kossuth Egyetemen, az utolsó évben egy felhívás nyomán jelentkeztem a Magyar Rádióba egy tanfolyamra, és utána gyakorlatilag tíz éven át ott dolgoztam.
– Akkoriban szóba se jött, hogy magyar szakon tanuljon? Az írás miatt.
– Nem. Nem is írtam még azokban az időkben. Inkább akartam titkon rockzenész lenni, mint író. Volt egy zenekarunk, Calandra néven, de aztán ráhagytam azokra muzsikálást, akiknek ez jobban ment, utána pedig rögtön mint rádióriporter kezdtem el dolgozni. ’96-ban költöztem Budapestre, és attól kezdve a Petőfi és a Kossuth rádióban folytattam a riporteri munkámat. Akkoriban még én csináltam az interjúkat és nem velem csinálták… Az írói pálya úgy jött egyébként, hogy mindig is szeretettem szójátékokat meg a ritmusokat – nem mellesleg iskolás koromban nagydobos voltam egy fúvószenekarban Sárbogárdon, ahol annak idején laktam. Szóval szívesen bemondtam volna én a rádióban ilyeneket, hogy „A játékot te nyered, ha nagyobb a tenyered, ha pedig az én tenyerem nagyobb, mint a te tenyered, a játékot nem te nyered, hanem az én tenyerem nyer”, csak nem biztos, hogy ezt díjazta volna a Kossuth Krónika hallgatósága…
– Mikor kezdett írni?
– Amikor megszületett a lányom, akkor kezdtem saját mondókákat, szójátékokat kitalálni, és kiderült, hogy nemcsak nála aratok sikert vele, hanem a kis barátnői is nagyon szerették. Történt egyszer, hogy anyukák, régről ismerve egymást, hosszú idő után végre újra találkoztak, és rám hagyták a gyerekeket pesztraként. Jobb híján mondókáztam velük, és akkor derült ki, hogy azok a lánykák is ugyanannyira élvezték a szójátékaimat, mint az enyém. Valójában az ő anyukájuk jelzett vissza így elsőként: hallja, hogy a gyerek mondókázik, de nem tudja mire vélni, honnan jönnek a versikék, és akkor kiderült… Így erősített meg abban, hogy valószínűleg más kisgyereknél is működnek ezek a rigmusok, nem csak nálunk, itthon. Többen javasolták, hogy írjam le, mutassam meg szakértőknek, s így szép lassanként eljutottam a Móra kiadóhoz. A tanári, pedagógusi pálya annyiban játszott szerepet később, hogy amikor a Magyar Rádiónál abba hagytam a munkát, akkor az Oktatási Minisztériumba kerültem döntés-előkészítő háttérelemzőnek, stratégának; ez a munka arról szólt, mit hogyan lehetne jobban csinálni az oktatás terén. Egy ciklus után felhagytam azonban ezzel a próbálkozással. Ekkor érkezett a lehetőség, és az Egyszervolt.hu gyerekportálnál dolgozhassak. A Zsubatta! című mondókáskönyvem akkor már megjelent, ennek kapcsán ismertük meg egymást az Egyszervolt.hu csapatával. Hét éven át dolgoztam ott végül.
– A tanári pálya azóta sem mozgatja a fantáziáját?
– Őszintén szólva mindannyian jobban járunk, ha nem tanítok. Nem volnék jó tanár, mert elbohóckodnám az egész órát, azzal meg semmire sem mennénk. Utána meg nem tudnék osztályozni. Más oldalról viszont próbálom segíteni a tanárokat olyan háttérmunkával, könyvekkel, amelyekkel érdekesebbé tudják tenni a tananyagot, a tanítást. Tehát a gerincvelőmben megmaradt a pedagógus- vérvonal. Folyamatosan konzultálok gyakorló tanítókkal, tanárokkal, hogyan lehet számukra is hasznossá tenni egy-egy könyvemet. Közösen dolgozunk ki segédanyagokat az iskolai munkához.
A teljes interjú a Hajónapló oldalán.
