„Az ÚjMűhely Galéria új programsorozata Szentendre szívében a művészetek összekapcsolódását helyezi fókuszba.” A Sanctum elnevezésű esten minden alkalommal egy képzőművész, egy író, illetve egy zenész kerül a fókuszba, akik Juhász Anna vezetésével többek között arra keresik a választ, hogy miképp is reagál egymásra a kép, a hang és a szó? Miként ihleti meg jelen korunk egy-egy történése vagy éppenséggel a természet átalakulása a kortárs alkotókat?
S hogy mi is a sanctum kifejezés jelentése? Nem más, mint a saját szoba vagy szentély. Egy olyan intim közeg ez, mely megteremti a lehetőséget arra, hogy az alkotás folyamatának átszellemült állapota, meghittsége, emelkedettsége megmutatkozzék. Sőt mi több, ebben a térben, a különböző művészeti ágak összefonódásában lehetőség nyílik arra is, hogy testközelbe kerülhessünk az alkotói folyamatokkal és hatásaikkal.
Mindemellett ez a kifejezés utal az ÚjMűhely Galéria kiállítótereinek szobaszerűségére is. „A Sanctum szalon estek során a művészet megrendítő pillanatait keressük, ami révén közelebb kerülhetünk saját magunkhoz, és ha ez egyáltalán lehetséges, néhány pillanatra a világ megértéséhez is” – olvashatjuk a programleírásban.
A vendégek között szerepel Knyihár Amarilla festőművész, Tóth Réka Ágnes dramaturg, író, költő, valamint Táborszky Bence zenész, jazztrombitás.
A programsorozat március 24-én pénteken 19 órától indul útjára az eseménynek otthont adó ÚjMűhely Galériában.
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részvételi szándékot a kozonseg@alkotomuveszet.hu címen kell jelezni.
Április 25-én, kedd este hét órától Lövétei Lázár László József Attila- és Baumgarten-emlékdíjas költővel Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója beszélget. A 2021-ben a Kalligram Kiadónál megjelent Feketemunka című kötetére reflektáló estet a színház stúdiótermében tartják.
„A hetven éve született Szőcs Gézára emlékezünk. Azt gondoltuk, hogy nagyon-nagyon fontos beszélgetni, nagyon fontos egy életművet megidézni, nagyon fontos verseket és hozzá kapcsolódó zenét hallgatni” – Juhász Anna szavaival indult a XX. című sorozat harmadik, Szőcs Géza költőre emlékező estje, s a hangulat megalapozásaként Szilágyi Enikő színművésznő kitűnő előadásában hangzott el az Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre című Szőcs-vers.
Az a vers, amely képes önmaga jelentésén túlmutatni, az olvasóban elindítani valamit, nem hiábavalóan született meg. A kortárs költészet burjánzó ligeteiben megannyi egzotikus növény a csodálat tárgyát képezi, mégsem emlékszünk egy időn túl sem formájára, sem illatára, elmosódik.
Az irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyama idei negyedik számának képzőművésze Jakobovits Márta, akivel Tóth Hajnal beszélgetett el legutóbbi tárlatairól, sikereiről, törekvéseiről, a riport címe is vallomásos: Minden színnek és formának megvan a maga titokzatossága. A lapindító Restitutio in integrum sorozat ezúttal Petőfi Sándor két költeményét hozza előtérbe, a bicentenáriumi emlékév jegyében is.
Most már biztos, hogy programsorozattá növi ki magát a székelyföldi Etéd faluban útjára indított kezdeményezés, amelyet Szilveszter Attila polgármesterrel közösen indított el a Helyőrség.ma portál. Ma délután a sorozat második sikeres rendezvényét zártuk: a Magyar Kultúra magazin lapbemutatóján Bonczidai Éva főszerkesztő vendége Szász Mátyás méhészspecialista volt.
Alig egy hónappal ezelőtt a Helyőrség.ma sikeres közönségtalálkozót tartott a székelyföldi Etéden, nemsokára pedig a Magyar Kultúra lapbemutatója lesz ugyanazon a helyszínen, eleget téve a polgármester és a helyi közösség visszahívásának. A lapot Bonczidai Éva főszerkesztő mutatja be, vendége pedig Szász Mátyás méhészspecialista lesz, akivel a méhek szerepéről és fontosságáról fognak beszélgetni.
Kedd délután tartották az Anyanyelvápolók Szövetsége legnagyobb múltú rendezvénysorozatának, A magyar nyelv hetének beharangozóját, melyen az intézmény munkatársai ismertették a program fontosabb részleteit a sajtó képviselőivel.
A Szentendrei Régi Művésztelep alkotói éves kiállításának megnyitójára látogathattak el az érdeklődők péntek este a MANK Galériába, ahol elsőként Sipos Tünde művészettörténész osztotta meg gondolatait. „Egy nagyon különleges helyszínen vagyunk, és a megjelentek számából is látszik, hogy mennyire emblematikus ez a kert, ez a hely, a Szentendrei Régi Művésztelep, ahol minden évben megcsodálhatjuk az elmélyült alkotói tevékenységeket, illetve ezeknek a megjelenését, a műalkotásokat festmények formájában.”
Egy éve működik üzemszerűen az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) digitalizáló központja, amely – amellett, hogy Közép-Európa közgyűjteményei közül ott található a legnagyobb és legmodernebb eszközpark – most a Haydneum – Magyar Régizenei Központtal kötött együttműködést. Ennek a szövetségnek a gyümölcse az első tízezer oldal, amire mindannyian büszkék lehetünk.