Az immár 13. alkalommal megrendezett kolozsvári magyar napok fesztivál tíz napon keresztül várta vendégeit nagyszabású koncertekre, családbarát programokra, templomlátogatásra, valamint különféle kulturális-irodalmi eseményekre. Így, aki például némi irodalomra és kultúrára vágyott, ellátogathatott a Bulgakov irodalmi kávéházba is, ahol szombat délután a Székelyföld folyóirat szerkesztősége is megjelent, hogy bemutassa a lassan 25 éves pályafutásának különböző állomásait. A beszélgetést Karácsonyi Zsolt vezette, a hallgatóság megismerkedhetett a Székelyföld folyóirat képviseletében jelenlévő Fekete Vince irodalmi rovatszerkesztővel, Magyarosi Sándor történelmi rovatszerkesztővel, valamint Zsidó Ferenc főszerkesztővel is. 1997 őszén még talán senki nem gondolta volna, hogy egy új irodalmi, kulturális lap képes lesz az életben maradásra – indította el a beszélgetést Karácsonyi Zsolt, aki ezt követően a kezdetekről faggatta a szerkesztőket. S habár a lap alapítói betegség és nyugdíjba vonulás miatt immár nem képviselik ilyen módon a Székelyföldet, Fekete Vince – aki a jelenlevők között a legrégebbi székelyföldes – készségesen mesélt a folyóirat létrejöttének egyes szakaszairól. Elmondása szerint Ferences István – a lap első főszerkesztője – szintén kételkedve szemlélte az újság első lépéseit, azonban a komoly szerzőgárda, a hosszú munkafolyamat, s egy csipetnyi újítás meghozta gyümölcsét – a Székelyföld nem csupán tartalom és külcsín, de példányszám szempontjából is dobogós helyet szerzett magának a magyar folyóiratok színes palettáján. Ferences István tökéletesen kitalálta, majd összeboronálta a lap koncepcióját, mindemellett azonban rendkívül jó üzleti érzékkel is rendelkezett: az újság hátoldalán feltüntetett előfizetőkkel még több olvasót sikerült összegyűjtenie.
„A székelyekről senkinek nem az irodalom jut először eszébe, hanem a bicska és a szalonna” – igazolta Zsidó Ferenc is az említett pályaindítói szkepszist. Az évek során azonban bebizonyosodott mindaz, amelyet már Ferences István is felvezetett: egy négy évvel ezelőtti HVG-felmérés az előfizetők arányáról egyértelműen rávilágított a folyóirat sikerességére. A szépszámú előfizető mellett azonban mindenképp érdemes kiemelni a sokszínűséget, ami szintén hozzájárult hírnevük töretlenségéhez. Zsidó Ferenc hozzátette, ha csupán az irodalmi oldalát nézzük a lapnak, akkor nem láthatjuk meg lényegiségét, tudniillik sok esetben párhuzamosan munkálkodnak benne a különböző regiszterek. Míg Magyarosi Sándor történészkonferenciákra viszi magával a Székelyföldet, addig – a jelen nem lévő – Mirk Szidónia-Kata a néprajzi vonalat népszerűsíti.
Karácsonyi Zsolt kíváncsi volt még a 25 év alatt történő hangsúlyváltásokra, szemléletmódokra, melyek a Székelyföldet jellemezték, a válasz azonban nagyon egyszerű volt – nem jellemezték különösebb hangsúlyváltások a lapot, hiszen egy nagyon jól működő koncepcióval vette kezdetét az azóta is tartó sikertörténet. Így a már Ferences óta élő – egyik legfontosabb – „szabály” például a környező falvak felkeresése, a lap széleskörű elterjesztése és megismertetése az emberekkel. „Ahova autóval el lehetett jutni – és még Ferences volt a sofőr – akkoriban, mindenhova elmentünk, ahova egyszer csak lehetett” – mondja örömteli nosztalgiával Fekete Vince. Természetesen apró változtatások minden – korral haladni kívánó – lapnál vannak és kellenek.
A történelmi rovatnál elidőzve Karácsonyi Zsolt a Székelyföld kettős történelemszemléletéről is érdeklődött, hiszen a legmarkánsabb változtatások vélhetően ezen a ponton érzékelhetők. S ha már szakmaiság, akkor elengedhetetlen a forrásközlés. Magyarosi Sándor elárulta, hogy vannak olyan anyagok, amelyek attól válnak fontossá, hogy 15-20 megjelenik belőlük. Interjúk olyanokkal, akik talán kis emberek, de adott esetben részt vettek nagy eseményekben. A szakemberek által írt szövegek feldolgozzák ezeket a történeteket. Magyarosi elmondása szerint a legextrémebb, amit sikerült összehoznia, az egy székelyföldi származású negyvennyolcas tábornok nyomát követve, egy argentin antropológus hölgy által megírt XIX. századi indián világ leírása, amivel az említett tábornok találkozik Dél-Amerikában. Ilyen jellegű tehát a történelemrovat irányultsága, s ami a Székelyföld világszemléletét illeti, Magyarosi elárulta: valamilyen módon Székelyföldet vagy Erdélyt kell tematizálniuk a lapban megjelenő írásoknak, miközben rendíthetetlenül jelen kell lennie mögöttük a kétségbevonhatatlan szakmaiságnak. „Nem szeretném a ködevők táborát bővíteni, nem szeretném, ha ősmagyar szittyák lovagolnának az amerikai pusztákon és magyarul beszélnének, hanem kanonizált történelmet akarok a Székelyföldbe, és ez messze érdekesebb, mint bármilyen melldöngetős változata a székelyek történetének” – foglalta össze gondolatait Magyarosi Sándor. Hasonlóan vélekedett Fekete Vince is az irodalmi rovat szerkesztéséről, miközben felhívta a figyelmet a versenyképesség fontosságára: ahhoz, hogy a legjobb szerzők közöljenek a Székelyföldben, elengedhetetlen tartani az iramot. Zsidó Ferenc hozzátette: nem lehet úgy szerkeszteni egy lapot, hogy mindenkinek megfeleljen, de nem is erre törekednek.
A beszélgetés végéhez közeledve Karácsonyit érdekelte, hogy az újság mennyire van benne az irodalom hétköznapjaiban – a válasz már nem volt túl kecsegtető. Fekete Vince rögtön ki is emelte: azt talán mindenki látja, a lap olvasóközönsége nem a fiatalokból áll, sokkal inkább az idősebb generáció olvassa őket. S habár megannyi pályázatot hirdettek ki a fiatalok – főként középiskolások – integrálására, a díjak kiosztása után ismét alábbhagyott a kezdetben nagynak mutatkozó érdeklődés. Ám még ez sem szegte kedvüket, a fiatalok megnyeréséért továbbra is küzdeni fognak és a jövőben is várhatóak lesznek a különféle pályázási lehetőségek. Fekete még azonban azt is hozzátette, hogy a fiatalság mellett már a kezdetektől is azt szerették volna elérni, hogy ne regionális folyóiratként működjenek, sokkal inkább egy olyan lapként, amire többek között Magyarországon is felfigyelnek. Majd a Székelyföld főszerkesztője Ferences István szavaival zárta a gondolatmenetet: „a Székelyföld folyóirat révén felkerült Székelyföld mint olyan az irodalmi térképre”.
A beszélgetés zárásaképp felolvasás következett; a jelenlévő szerkesztők mindegyike bemutatott egy általa kedvelt vagy fontosnak vélt szöveget. Fekete Vince egy egyszerű örök agglegény soraival ajándékozta meg a résztvevőket, míg Zsidó Ferenc Anti című regényének egy részletét ismertette meg hallgatóságával. A nagyszerű szövegeket a Székelyföld Galéria és a Székely Könyvtár rövid ismertetése követte – mint kiderült, a galéria októberben egy születésnapi tárlat megnyitásával készül, mely a Székelyföld 25 évének reprezentatív kiállítása lesz. Ami pedig a könyvtárat illeti, egy száz kötetre tervezett székely könyvtár sorozatról van szó, amelyet azóta már be is fejeztek. S ha már székelység, akkor kihagyhatatlan egy igazi bicskás történet, a Székelyföld ugyanis minden évben kijelöli a Bicska-díj nyertesét, melyet evéssel-ivással egybevont mulatozás követ.
Végszóként Karácsonyi Zsolt záró gondolatait hallottuk: „éleselméjű olvasókat, bicskával bánni tudó szerzőket és vígan komoly, komolyan víg évtizedeket kívánunk a szerkesztőknek és a Székelyföldnek”.
Új tagok felvételéről döntött a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) kedden Budapesten. A múzeumban tartott szavazással Garaczi László író és Kornis Mihály író, drámaíró is a testület tagjává vált.
November 13-án a magyar nyelv napját ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a hagyományokhoz hűen átadták a Lőrincze Lajos-díjat, a Deme László-díjat, a Maróti István-emlékérmet, illetve az Anyanyelvápolók Szövetsége 2023. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának elismeréseit. Az ünnepi eseményen mutatták be Az én Petőfim című pályázat anyagából összeállított kötetet is.
Demeter Szilárd legújabb, A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyve többek között a magyar szabadság, a szülőföld, a haza, a hazatérés, valamint az indiánlét különféle motívumait járja körül.
A Magyarság Háza Irodalmi Szalonja újabb egykötetes kortárs szerzőt látott vendégül: Shrek Tímea kárpátaljai íróval Kalocsai Andrea műsorvezető beszélgetett. A szerző Halott föld ez című kötetének bemutatója többek között a kárpátaljai lét, a pedagógusi szerepkör, illetve a jelenleg is zajló orosz–ukrán háború témáját is érintette.
Az idén 66. alkalommal megrendezett Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron folytatódott a magyar irodalom széles körű bemutatása és népszerűsítése. A belgrádi székhelyű ALMA kiadó gondozásában újabb magyar prózai és lírai művek láttak napvilágot, emellett pedig több magyar szépirodalmi szerző is szerb irodalmi díjakat vehetett át.
Sok szó esett a múltról, kevés a jelenről, a jövőről szinte semmi. Ma, ha jó dolgokra akarunk gondolni, a legtöbb beszélgetés ilyennek mondható. Különösen, ha kárpátaljai magyarok beszélgetnek. Főleg, ha a kultúráról a határon túli régió kapcsán.
Díszpadot avattak Serfőző Simon Kossuth-és József Attila-díjas költő, író, drámaíró tiszteletére szombaton, a Zagyvarékasi Tájház-Faluház udvarán. Az észak-alföldi település fennállásának 700. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen adták át a költő arcképével és az Itt élnem című verséből származó idézettel díszített padot.
"Rettegés és suttogás, megcsalás és becsapás, nyomor és humor tizenkilenc páratlan novellában." – írja Gerencsér Anna kötetéről (Az ajtó másik oldalán) Nagy Koppány Zsolt, aki az Előretolt Helyőrség Íróakadémián egykor oktatója volt az ugyancsak a mai napon debütdíjjal kitüntetett szerzőnkek.