A Szentendrei Régi Művésztelep alkotói éves kiállításának megnyitójára látogathattak el az érdeklődők péntek este a MANK Galériába, ahol elsőként Sipos Tünde művészettörténész osztotta meg gondolatait. „Egy nagyon különleges helyszínen vagyunk, és a megjelentek számából is látszik, hogy mennyire emblematikus ez a kert, ez a hely, a Szentendrei Régi Művésztelep, ahol minden évben megcsodálhatjuk az elmélyült alkotói tevékenységeket, illetve ezeknek a megjelenését, a műalkotásokat festmények formájában.”
„Ezen a csoportos kiállításon, ahol valójában azt élhetjük meg, hogy az egész mennyivel több, mint a részek összessége, mennyivel más minőséggé válik, elsőként mégis az alkotó emberről szeretnék beszélni” – kezdte beszédét Vitályos Eszter miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, országgyűlési képviselő, aki aztán a Szentendrei Régi Művésztelep megalakulásának körülményeiről, s a megalapításban lényegi szerepet játszó személyekről osztott meg néhány gondolatot. Elmondása szerint amikor a művésztelepről beszélünk, mintegy eposzi jelzőként használjuk a nagybányai művésztelep örökösei kifejezést, ennek ellenére azonban nem szabad elfelejtenünk azon egyéni sorsokat, melyeken keresztül mindez megvalósulhatott. S hogy melyek ezek az egyéni sorsutak, melyek aztán egy művészi szentélyt eredményeztek? A nagybányai művésztelep megalapítója és első generációjának meghatározó mestere, Ferenczy Károly, római, müncheni, párizsi, illetve nápolyi tanulmányait követően 1889-ben éppen Szentendrén horgonyozott le családjával; egy olyan személyes döntést hozva ezáltal, mely később egy egész közösség felépülését jelentette. De ha már sorsdöntő életutak, egyéni döntések kerülnek előtérbe – mondta Vitályos –, nem feledkezhetünk meg Boromisza Tiborról sem, aki a múlt század húszas éveiben, Nagybánya trianoni elszakadása után tudatosan foglalkozott egy új művésztelep alakításának a kérdésével. „Régi művésztelep. Igaz, hogy régi, de úgy régi, hogy valójában új, sőt nemcsak, hogy új, hanem egyenesen a legújabb, a modern művészet legeleje” – hangsúlyozta Vitályos Eszter. Hozzátette, hogy a Szentendrei Régi Művésztelep a modern kortárs képzőművészet egyik legfontosabb alkotóhelye Magyarországon, de még talán az országon kívül is. A 2023-as csoportos kiállítás pedig minden bizonnyal az év egyik legrangosabb kulturális, szellemi és lelki eseménye is egyben. „Mintha fény áradna ezekből a termekből, amely besugározza a kinti világot. A művészet fénye ez, a művészetetek fénye, ereje, kisugárzása, ami valósággal ragyog és még a legtitkosabb helyekre is bevilágít, a lelkünk legmélyére” – zárta ünnepi gondolatait a miniszterhelyettes.
Az est utolsó részében Sipos Tünde művészettörténész hívta egy rövid, ám annál tartalmasabb utazásra vendégeit, melynek során megismerkedhettek két párhuzamos művészeti irányzattal, s egyben a művészek lelkiségével is. A kiállítás lehetővé tette, hogy a festményeken keresztül időben, térben, s még a transzcendens dimenzióban is utazhassanak a vendégek. Az egyik művészeti irányzat a geometrikus, a másik az organikus, de mégis tíz különböző, nagyon markáns festészeti program tárult a szemlélők elé. Elsőként Bereznai Péter kompozíciója, aki festményein keresztül mindig a misztériumra irányítja a figyelmet, s ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy ha a szentendrei művésztelep kertjéből felfelé tekintünk, akkor a Hold állásának egyes fázisainak átdolgozását, átgondolását láthatjuk visszatükröződni alkotásaiban. Ide kapcsolható Martin Henrik műalkotása is, aki csillagászati mértannal foglalkozik, és az elképzelhetetlen végtelenségben megtalált konkrét helyeket festi meg különféle fényjelenségekkel. Ugyancsak egy, mondhatni elrugaszkodottabb dimenzióba invitál Csáki Róbert festménye is, mely a Felhő-ciklus kiemelt darabjának tekinthető, és amelynek szemlélése közben könnyedén beleveszhetünk a különböző festékrétegek felhős, homályos rétegeibe, mintha csak gyermekként kutatnánk a különböző formákat magára öltő bárányfelhőket. A külső és belső valóságokon keresztül vezető utazás Bánföldi Zoltán műalkotásaiban folytatódott; az általa megjelenített építészeti és szobrászati örökségekben a művészet történetéből jól ismert tradíciókat lehet felfedezni. Az utazás folytatódott, méghozzá Baksai József festményein keresztül, melyek gyakran irodalmi inspirációkból keletkeznek. „Ezek az utazások önismeretre hívnak bennünket. Az univerzum mélysége és határtalansága végül is önmagunkban ugyanolyan mértékben megtapasztalható” – tette hozzá Sipos Tünde, s ezáltal át is irányította a figyelmet Horváth Lóczi Judit festményére, mely a pszichét és a megélt valóságot tárja fel. Aknay János festményéhez érkezve a nézőközönség megszemlélhette az emlékeket idéző homogén színfelületekből és geometriai formákból építkező nagyszerű festményt, mely a tárlat egyik legkiemelkedőbb alkotásának tekinthető. Buhály József sorozatában megelevenedik a Szamárhegy látványvilága és a lelteknek nevezett motívumok. Krizbi Sándor Fenyő család című festményén keresztül megjelenik a művésztelep kertje hatalmas fáinak közege s a múltban gyökerező nagybányai kötődés is. A természeti motívumokat folytatva pedig Knyihár Amarilla festményén a víz fodrozódó felszínének tükröződéseivel a Duna-partot jelenítette meg, mely mint táj nagyon szorosan kötődik a művésztelephez.
Az utazás végéhez érve Sipos Tünde művészettörténész felhívta a figyelmet a műterem előterében elhelyezett kivetítőre, mely egy portré vetítésen keresztül személyesen is megjeleníti a művészeket, s az ebben megtalálható fotók a Magyar Kultúra magazin első, Duna lapszámából kerültek egyenesen a Szentendrei Régi Művésztelep előterébe.
