A Szentendrei Régi Művésztelep alkotói éves kiállításának megnyitójára látogathattak el az érdeklődők péntek este a MANK Galériába, ahol elsőként Sipos Tünde művészettörténész osztotta meg gondolatait. „Egy nagyon különleges helyszínen vagyunk, és a megjelentek számából is látszik, hogy mennyire emblematikus ez a kert, ez a hely, a Szentendrei Régi Művésztelep, ahol minden évben megcsodálhatjuk az elmélyült alkotói tevékenységeket, illetve ezeknek a megjelenését, a műalkotásokat festmények formájában.”
„Ezen a csoportos kiállításon, ahol valójában azt élhetjük meg, hogy az egész mennyivel több, mint a részek összessége, mennyivel más minőséggé válik, elsőként mégis az alkotó emberről szeretnék beszélni” – kezdte beszédét Vitályos Eszter miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, országgyűlési képviselő, aki aztán a Szentendrei Régi Művésztelep megalakulásának körülményeiről, s a megalapításban lényegi szerepet játszó személyekről osztott meg néhány gondolatot. Elmondása szerint amikor a művésztelepről beszélünk, mintegy eposzi jelzőként használjuk a nagybányai művésztelep örökösei kifejezést, ennek ellenére azonban nem szabad elfelejtenünk azon egyéni sorsokat, melyeken keresztül mindez megvalósulhatott. S hogy melyek ezek az egyéni sorsutak, melyek aztán egy művészi szentélyt eredményeztek? A nagybányai művésztelep megalapítója és első generációjának meghatározó mestere, Ferenczy Károly, római, müncheni, párizsi, illetve nápolyi tanulmányait követően 1889-ben éppen Szentendrén horgonyozott le családjával; egy olyan személyes döntést hozva ezáltal, mely később egy egész közösség felépülését jelentette. De ha már sorsdöntő életutak, egyéni döntések kerülnek előtérbe – mondta Vitályos –, nem feledkezhetünk meg Boromisza Tiborról sem, aki a múlt század húszas éveiben, Nagybánya trianoni elszakadása után tudatosan foglalkozott egy új művésztelep alakításának a kérdésével. „Régi művésztelep. Igaz, hogy régi, de úgy régi, hogy valójában új, sőt nemcsak, hogy új, hanem egyenesen a legújabb, a modern művészet legeleje” – hangsúlyozta Vitályos Eszter. Hozzátette, hogy a Szentendrei Régi Művésztelep a modern kortárs képzőművészet egyik legfontosabb alkotóhelye Magyarországon, de még talán az országon kívül is. A 2023-as csoportos kiállítás pedig minden bizonnyal az év egyik legrangosabb kulturális, szellemi és lelki eseménye is egyben. „Mintha fény áradna ezekből a termekből, amely besugározza a kinti világot. A művészet fénye ez, a művészetetek fénye, ereje, kisugárzása, ami valósággal ragyog és még a legtitkosabb helyekre is bevilágít, a lelkünk legmélyére” – zárta ünnepi gondolatait a miniszterhelyettes.
Az est utolsó részében Sipos Tünde művészettörténész hívta egy rövid, ám annál tartalmasabb utazásra vendégeit, melynek során megismerkedhettek két párhuzamos művészeti irányzattal, s egyben a művészek lelkiségével is. A kiállítás lehetővé tette, hogy a festményeken keresztül időben, térben, s még a transzcendens dimenzióban is utazhassanak a vendégek. Az egyik művészeti irányzat a geometrikus, a másik az organikus, de mégis tíz különböző, nagyon markáns festészeti program tárult a szemlélők elé. Elsőként Bereznai Péter kompozíciója, aki festményein keresztül mindig a misztériumra irányítja a figyelmet, s ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy ha a szentendrei művésztelep kertjéből felfelé tekintünk, akkor a Hold állásának egyes fázisainak átdolgozását, átgondolását láthatjuk visszatükröződni alkotásaiban. Ide kapcsolható Martin Henrik műalkotása is, aki csillagászati mértannal foglalkozik, és az elképzelhetetlen végtelenségben megtalált konkrét helyeket festi meg különféle fényjelenségekkel. Ugyancsak egy, mondhatni elrugaszkodottabb dimenzióba invitál Csáki Róbert festménye is, mely a Felhő-ciklus kiemelt darabjának tekinthető, és amelynek szemlélése közben könnyedén beleveszhetünk a különböző festékrétegek felhős, homályos rétegeibe, mintha csak gyermekként kutatnánk a különböző formákat magára öltő bárányfelhőket. A külső és belső valóságokon keresztül vezető utazás Bánföldi Zoltán műalkotásaiban folytatódott; az általa megjelenített építészeti és szobrászati örökségekben a művészet történetéből jól ismert tradíciókat lehet felfedezni. Az utazás folytatódott, méghozzá Baksai József festményein keresztül, melyek gyakran irodalmi inspirációkból keletkeznek. „Ezek az utazások önismeretre hívnak bennünket. Az univerzum mélysége és határtalansága végül is önmagunkban ugyanolyan mértékben megtapasztalható” – tette hozzá Sipos Tünde, s ezáltal át is irányította a figyelmet Horváth Lóczi Judit festményére, mely a pszichét és a megélt valóságot tárja fel. Aknay János festményéhez érkezve a nézőközönség megszemlélhette az emlékeket idéző homogén színfelületekből és geometriai formákból építkező nagyszerű festményt, mely a tárlat egyik legkiemelkedőbb alkotásának tekinthető. Buhály József sorozatában megelevenedik a Szamárhegy látványvilága és a lelteknek nevezett motívumok. Krizbi Sándor Fenyő család című festményén keresztül megjelenik a művésztelep kertje hatalmas fáinak közege s a múltban gyökerező nagybányai kötődés is. A természeti motívumokat folytatva pedig Knyihár Amarilla festményén a víz fodrozódó felszínének tükröződéseivel a Duna-partot jelenítette meg, mely mint táj nagyon szorosan kötődik a művésztelephez.
Az utazás végéhez érve Sipos Tünde művészettörténész felhívta a figyelmet a műterem előterében elhelyezett kivetítőre, mely egy portré vetítésen keresztül személyesen is megjeleníti a művészeket, s az ebben megtalálható fotók a Magyar Kultúra magazin első, Duna lapszámából kerültek egyenesen a Szentendrei Régi Művésztelep előterébe.
A Várad című irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat idei 8., augusztusi száma a manapság kevéssé olvasott-hivatkozott-játszott erdélyi íróra, drámaszerzőre, szerkesztőre, Sütő Andrásra irányítja a figyelmet a szellemi restitúcióknak fenntartott rovatban. Születésének 96., valamint egyetlen romániai szobrának felállítása 10. évfordulóján Székelyudvarhelyen tartottak megemlékezést június végén, Dávid Gyula irodalomtörténész és Lőrincz György író ott és akkor elhangzott beszédei olvashatók a friss lapszámban.
Léteznek olyan momentumok, amikor a haza és az otthon fogalmán keresztül – függetlenül minden nemzeti ünneptől – megidézhetjük a múltunk és népünk jeles örökségét. Ilyenkor az ember szíve kiszakad a mindennapok kusza és zajos kavalkádjából, élvezi és érzékeli a jelen pillanatait, amelyek eggyé válnak mindazzal a történelmi emlékezettel, amelyet egy vonós hangszer megszólaltatása, egy székely szoknya meglibbenése vagy egy fülbemászó dallam és énekszó tud felidézni.
„Szőcs Géza számomra az elmúlt fél évszázad legnagyobb erdélyi költője volt” – kezdte meg emlékidézését Farkas Wellmann Endre a 32. Művészetek Völgye Petőfi-udvarában, ahol a Jászai Mari-díjas színművész, Szilágyi Enikő szerkesztésében létrejött Szőcs-kötetet, A kolozsvári sétateret mutatta be. A kötet szerkesztése még a költő életében elkezdődött, azonban a Covid okozta tragédia megakadályozta, hogy Szőcs Géza a kezében tarthassa a véglegesített műalkotást.
A kötet szerkesztői, Ilyés Krisztina és Kincses Krisztina, immár két nagyszerű alkotóval, Birtalan Andrea költővel és Vöröskéry Dóra íróval karöltve mutatta be a 42 szerző műveit összegyűjtő antológiát. A kötet bemutatása főként a sokszínűség kulcsfogalma köré épült, az antológiában megjelenő fiatal szerzők ugyanis – bár különböző témakörökben gondolkodnak és alkotnak, mégis – képesek voltak mindannyian egy közös nevezőkkel is bíró szövegkorpuszt létrehozni.
Rózsaszínbe burkolózott a Művészetek Völgyének Petőfi-udvara egy péntek délutáni beszélgetésen, amikor a Magyar Kultúra magazin főszerkesztője, Bonczidai Éva, a magazin Szerelem lapszámának egyik interjúalanya, Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, valamint egy fiatal színészpalánta, Lipics Franciska, a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés osztályának hallgatója a birtoklás, a hűség és még sok ehhez hasonló, érdekesebbnél-érdekesebb témakörön keresztül megpróbálták felfejteni a – több szempontból is felfejthetetlennek tűnő – szerelem fogalmát.
Lőrincz P. Gabriella költő volt a Magyar Kultúra magazin első vendége a 32. Művészetek Völgyében – s már a hangulatteremtés is rendhagyónak ígérkezett, hiszen a beszélgetés főként a magazin Elmúlás lapszámához kapcsolódott. Lehet-e önfeledt vidámsággal vagy legalábbis nem meghökkenve beszélgetni az ember életének egyik legfontosabb velejárójáról, a halálról? Bonczidai Éva, a magazin főszerkesztője többféleképpen is közelített a témához, és kérdéseivel vendégét a Szovjetuniótól kezdve a kárpátaljai rítusokon át egészen a női sorsokig minden fontos dologról végigkérdezte.
Elkezdődött a csíkcsomortáni Varga Sándor Verstábor, ahol évről évre tehetséges középiskolások gyűlnek össze az egész Kárpát-medencéből, és tíz napon át elismert művészek irányításával dolgozhatnak – versek és hegyek között.
Varga Sándor, a tábor névadója a Magyar Rádió egykori munkatársa volt, ő és felesége, Mihályi Magdolna álmodták meg egykor ezt a különleges Kárpát-medencei szintű verstábort azzal a céllal, hogy a nyelvterület különböző rangos versmondó versenyeinek díjazottjait további tehetséggondozásban részesíthessék.
„Mindig az alkotó emberek veszik észre a világ változásait” – kapaszkodom Bonczidai Éva, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztőjének megállapításába, amely július 21-én, pénteken a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Magyar Kultúra-sátrában tartott Felnőni a Kárpát-medencében című kerekasztal-beszélgetésen hangzott el.
Hazaszótár – A valahol szabadsága címmel indított beszélgetést a béke idején július 21-én, pénteken a bálványosi nyári szabadegyetem Magyar Kultúra-sátrában Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.