„Tamás karaktere és emlékezete egyedülálló, mindannyiunk számára közös nevező” – olvashattuk a február 27-re szóló programleírásban. S valóban, mi sem mutatja ezt jobban, mint egy hatalmas terem, telis-tele emberekkel, akik még szívükben őrzik Cseh Tamás emlékét, és akik csupán azért gyűltek össze, hogy végig kísérjék a művész élettörténetét. S bár azt gondolnánk, hogy röpke másfél óra aligha elegendő egy hosszú és tartalmas életút feltárásához, mégis bátran kijelenthetjük, a Vecsei H. Miklós rendezésében előadott koncert tökéletesen rácáfolt erre. A (szintén) Vecsei által írt szövegkönyv, mely Bérczes László beszélgetőkönyve alapján valósult meg, több mint húsz dallal egészült ki az előadás során, így a történetmesélés mondhatni beágyazódott az eljátszott zenékbe (s fordítva), egy igazán kivételes koncertélményt teremtve ezáltal.
A három zenész – Ratkóczi Huba, Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós – érzelmekkel teli előadásában izgalmas párbeszédeket, történeteket, élményeket hallhatott a közönség, kezdve attól, hogy a kis Tamás hogyan gyújtott rá az első cigarettájára, hogyan veszítette el épp emiatt az első barátnőjét és hogyan alapították meg és nevezték el életük első zenekarát: „Na gyerekek, sürgősen kell egy név, ami magyar, de úgy hangzik, mintha külföldi lenne, hogy átmenjen a komcsikon. Így lettünk Sztereó” – hangzott a történet. Néhány mulatságos csavar után tovább is barangoltunk az események sűrű erdejében, s szó szerint erdejében, hiszen az élet azon szakaszához értünk, melyben kezdetét vette az indiánlét. „A többiek már aludtak, a sátrak tetejéből szállt a fehér füst, és én éreztem, hogy ennek így kell lennie, hogy ez torokszorító gyönyörűség.” Volt aztán még kutyavilág, a mindenhol ott lábatlankodó ruszkik, apa-fia kapcsolat, de talán egyik sem volt olyannyira megható és egyben sorsfordító, mint Cseh Tamásnak az újdonsült társával, Bereményi Gézával való találkozása, mely gyökerestül megváltoztatta a fiatal művész életét. „Ma is látom Géza arcát, ahogy felém fordul: – Nem próbáljuk ki? – Kipróbálhatjuk.” S innen válik csak igazán érdekessé a történet.
Hirtelenjében ugyanis lakótársak lettek; ahogyan azt kell, kiolvashatatlan, össze-vissza cetlikre írt üzeneteket hagytak egymásnak, mulattak, zenéltek, még többet zenéltek, csak úgy röpködtek az albumok, az Antoine-ok és Désirék, s ahogyan – Vecsei hangján – Cseh Tamás is mondta: „Ahogyan azt mi ketten elénekeltük. Géza szövege és az én dalom, mintha összeért volna két álom.” Ha azt mondanánk, hogy különleges kapcsolat volt az övéké, talán még egészen visszafogottan vélekedünk a helyzetükről. Eljött az első nagy koncert pillanata, s utána még számtalan másik koncerté is. Voltak féktelen mulatozások, bormámor, és néhány sikertelennek bizonyuló kísérlet arra, hogy Tamás még véletlenül se rontsa el mindazt, amit egy-egy órában – az előadások alatt – felépített. Aztán eljött a búcsú pillanata; Géza eldöntötte, hogy nem ír többet dalokat, Tamás pedig nem kérdezte, hogy miért. Ugyanis megegyeztek, hogy amikor eljön az ideje, elengedik egymást. S a történet még így is folytatódik, persze már korántsem olyan lelkesedéssel, mint addig. A két zenész előadó – Vecsei és Szabó Balázs – tovább fűzi a szálakat; találkozás a szerelemmel; egy buta mondat, ami egészen házasságig vezet; kínos találkozások múltbéli arcokkal, mind-mind egy-egy odaillő dallal kiegészítve. Az est végéhez közeledve pedig eljött a számadás ideje, Cseh Tamás hirtelen egy Krisztina körúti templomban találja magát, és az ott elhangzó sorok még nekünk, nézőknek is igencsak torokszorongatóak. „Megyek, fölnézek és hopp, krisztinavárosi templom. Na mondom, te is itt vagy. Itt laksz bent a jó kis hűvösben, te, aki mindent tudsz, te akár még engem is meg tudnál gyógyítani. […] Leülök az egyik hátsó padba. Na, mondom, szevasz, itt vagyok. Csinálj velem, amit akarsz. […] És akkor látni kezdtem, nem őt láttam, hanem magamat. Persze semmi rossz nem múlt el, de ami össze volt törve ezer darabra, az hirtelen összeállt. Mi van, hogyha felszállok a villamosra? Mi van, ha nem a templom előtt nézek fel, hanem az OTP előtt? Mi van, ha a taxiból nem veszem észre a társaságot? Akkor talán sosem találkozok Gézával, és festő leszek, vagy tanár, aki még mindig tanít, de célját nem találja. Mi van, ha Éva nem fordul meg? Hány ember lehet így? Egy tizedmásodperccel később néz fel és már nem találja a helyét a világban.”
Szóval milyen is volt az előadás? Hidegrázós, könnymorzsolós, katartikus élmények sorozata, melyet csak még inkább fokozott Bereményi Géza jelenléte, aki az óriási tapsvihar közepette fellépett a színpadra az előadók mellé, hogy elmesélje a Csönded vagyok című dal különleges történetét; s ezt követően rögtön fel is csendültek a – talán már mindenki számára ismerős – sorok és amely méltó lezárása volt a Cseh Tamás emlékét felidéző fantasztikus estélynek.
„Most elmondom mid vagyok,
mid nem neked:
vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék, csak csönd neked.”
Nemes Nagy Ágnes tájlíráját bemutató időszaki kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amely verseken, kéziratokon, archív felvételeken és interjúkon keresztül mutatja be a költő egész életművében megjelenő sajátos tájlírát. A Mindenek ellenére föld – Nemes Nagy Ágnes tájképei című időszaki kiállításon a költő rajzai is megtekinthetők. A kiállítás péntektől várja a látogatókat.
Február 18-án – Jókai Mórra emlékezve – ünnepeljük a magyar széppróza napját, s e napon ünnepelte idén a Magyar Írószövetség is a magyar irodalmat és prózaíróit: az intézmény egy egész délutáni programsorozattal készült a szépírók, ugyanakkor az irodalmat kedvelők számára, ahol többek között az írószövetség által kiadott novellagyűjtemény bemutatójának és ezzel párhuzamosan egy novellaíró versenynek lehettünk a szem- és fültanúi.
A Nagyváradon szerkesztett irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának idei második, februári lapszáma az egyik alapítót, Lipcsei Mártát hozza (vissza) az olvasók látókörébe: Költőköszöntő címmel Dénes László írt az idén 80. életévét töltő poéta életútjáról, pályájáról, majd Ködöböcz Gábor irodalomtörténésznek egy méltatása olvasható, amelyet a váradi költőnő frissen írott verscsokra követ.
Teljes a Panoráma Színpad programja, és még három tucat előadót jelentett be a Művészetek Völgye, amely július 21. és 30. között várja a fesztiválozókat a nyár legszínesebb tíz napjára Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre.
A KMI 12 című program részeként a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága 2020 óta minden évben kiválaszt tizenkét kortárs szakmailag elismert szerzőt, illetve pályakezdő alkotót, hogy a program által nyújtott lehetőségekkel segítse irodalmi pályafutásukat, karrierjük építését.
Cristian Mungiu a kortárs román film egyik legfontosabb rendezője. Február 9. és 12. között, R. M. N. című új filmjének magyarországi bemutatójához kapcsolódva, az Uránia Nemzeti Filmszínházban négy filmből álló retrospektív vetítéssorozatot láthatnak Mungiu alkotásaiból az érdeklődők.
A kétszázéves jubileum alkalmából a Magyar Nemzeti Bank a Petőfi Irodalmi Múzeum együttműködésével Himnusz megnevezéssel 15 000 forint névértékű ezüst és 3000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki. Az emlékérmék hivatalos kibocsátásának alkalmából megrendezett eseményen elsőként Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója köszöntötte az összegyűlt ünneplő közönséget.
A 2023-as esztendő több szempontból is ünnepi évnek számít, hiszen Petőfi Sándor és Madách Imre születésének 200. évfordulója mellett Kölcsey Ferenc kétszáz éve befejezett alkotását, a Himnuszt is ünnepeljük, a Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulójával egyetemben. A Petőfi Kulturális Ügynökség és a Magyar Honvédség közös ünnepségének a Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság Művelődési Központja volt a helyszíne.