Kincses Krisztina: 125 éve született Kodolányi János

2024. március 13., 10:54
Beethoven (Gaál) utca 13., Kodolányi János író otthonában./Forrás: Fortepan / Hunyady József

Legyen ez a nap azé az emberé, aki minden emberi romlottság ellenére is tiszta gyermeki szívvel ragaszkodott a bűneiben bukdácsoló néphez, aki sokat szenvedett, és akinek segítő kéz helyett a sors csupán egy botot nyomott a kezébe, hogy azzal bicegjen fel s alá szüntelen, egy soha, még csak meg sem született igazságért. Aki egy nemzedék sorsát vállalta magára, s cserébe az csúnyán elfeledte. De mi most emlékezünk rá, és nemcsak azért, mert ma van születésének 125. évfordulója, hanem pusztán csak azért az egyszerű tényért, mert emlékeznünk kell.

Kodolányi János, bár polgári család szülöttje volt, valódi otthonra a nép gyermekei között lelt, rajongott értük, az ormánsági lét valósággal elvarázsolta és végérvényesen magába szippantotta őt. Itt dobbant meg először a szíve egy kis ormánsági parasztlányért, mint ahogy az első csínytevések is itt, az utcán összeverődött falusi gyermekek közösségében történtek. Már-már görcsös, néha egyoldali ragaszkodása a néphez annak is köszönhető, hogy a családjában soha nem kapta meg a szeretetet, a biztonság érzetét. Zsarnok apja korán elválasztotta édesanyjától, mondhatni elkergette hazulról a fiatal asszonyt, mert bizony a házban csak a férfi uralkodhat; képtelenség, hogy a nő bármit is jobban tudjon. Ezt a fajta viselkedést még csírájában kell elfojtani, s hát ő meg is tette. Ezzel pedig végleg megpecsételte a kis Jancsi életét. Pécsett és Székesfehérváron – távol a biztonságot nyújtó Ormánságtól – végtére is ráismer alkotói énjére, és a rengeteg filozófiai és társadalomtudományi olvasmány mellett verseket ír, meggyőződéssel vallja, hogy majd egyszer nagy költő lesz belőle. Nem sokat tévedett, líraisága azonban sokkal inkább nagyszerű prózai szövegeinek elbeszélésmódjában érhető majd tetten.

1922-ben megjelent Sötétség című elbeszélésével lép be az irodalmi köztudatba, amely az Ormánság, azon belül is a társadalom, az emberi mivolt sötét oldalát állítja az olvasó elé. Az ezutáni írásai is mind erre, az Ormánságban szerzett ősélményre alapszanak. Böbék Samu uralkodik – hasonlóan, mint ahogy azt az apa tette –, gyalázatos tetteivel újra és újra megbotránkoztatja az olvasóit, a Szép Zsuzskában pedig egy idősödő falusi örömlány lelkivilágát ismerhetjük meg. Kodolányi a húszas évek közepe táján már a nagypróza határait is pedzegeti, és a Kántor József megdicsőülése című elbeszélésében hosszú oldalakon keresztül summázza az átélt ormánsági élményeket, mígnem végül áttér saját életének, a tizenkilences emlékeknek és a szociális problémáknak az elbeszélésére. Az 1925-ben kiadott Tavaszi fagy című első regényébe Kodolányi már saját magát írja bele. A történet főszereplője egy fiatal író, aki az ellenforradalmi korszak hajnalán nyomorúságos körülmények között küzd a saját igazságának megtartásáért. Tudniillik az ő értékrendjében ez volt a legfontosabb. „Nem szerelmes saját lelkébe és cselekedeteibe, de harmadik személyben sem tudna írni magáról. Tollát egyetlen cél vezeti: az igazság. Mottója ez lehetne: le destin c’est la vérité” – ahogyan Rajnai László fogalmaz.[1]  Az önéletrajzi regényeket a honfoglaló magyarságról írt könyvei követték, „Vízöntő című regényével pedig megnyitja egyetemes emberi problémákat tárgyaló műveinek sorát.” Jókai Anna a 2009. évi Kodolányi János-emlékkonferencián többek között a Vízöntő ma is érvényes üzenetéről beszélt. Arról, hogy a vízöntő előtti ember egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni a világot fenyegető ökológiai katasztrófát. Már önmagában ez is elég lenne a borzongató felismerésre, de Kodolányi tovább fűzi a szálakat: a háború kegyetlenségéről ad számot. „Itt van a két állam: Szurippak és Erech. Csatáznak egymással, iszonyú kegyetlenségeket követnek el, a karóba húzás mindenféle módozatát kipróbálják. Közben ott van a szegény, tehetetlen nép, amelyik megnyugszik, mert azt mondják neki, hogy bár baj van, de csapatokat küldünk ki. Gondoljanak a nagypolitikára, gondoljanak azokra a világban megjelenő támadásokra, amelyek egyes népeket érnek. „Csapatokat küldünk ki.” Az más, megnyugszik az emberiség. Erre ábrázolja Kodolányi szintén a Vízöntőben, hogy a csapatkiküldések utáni általános pusztulásban, a lepusztult országban a véres hullák között ül egy kisgyerek, és sír. Anyátlan, apátlan. A regény főszereplője meglátja ezt a gyermeket, és hirtelen megérti az egésznek az ócskaságát, megérti a világnak a hamisságát, a bűnösségét, és azt, hogy a dolgokat nem így kell orvosolni.”[2]  – mondja Jókai Anna, és mi kísértetiesen felismerjük benne a saját világunkat is.

A néphez való ragaszkodása, a feléjük való fordulás valósággal összeforrott keresztény hitével; azzal a hittel, amit mestere, Csikesz Sándor református pap tanításai által tapasztalt meg. Bizalma Istenben és a népben megingathatatlan volt. Ő ebben hitt, ez volt a hitvallása: „S vajon a legnagyobb Mester, aki ezerkilencszáznegyvenegy évvel ezelőtt egy istállóban született, nem azt parancsolja-e, hogy lépjek ki osztályomból, forduljak a néphez, érette dolgozzam, rajta segítsek, vele azonosítsam magam?! Vajon nem bélyegezte-e meg az előkelő farizeusokat? Nem szamáron vonult-e be Jeruzsálembe? Nem halászoknak hirdette-e tanításait? Halljátok meg, akik nem vagytok halászok, vagy ácsok: Jézus az ő Mesterük volt! Itt él körülöttetek a magyar népmilliók tengere. Legyetek egyetemes szemléletű magyarok! Lássátok a tengert!” [3] 

 

Felhasznált források:

[1] Rajnai László: Kodolányi János, Árgus Alapítvány/Székesfehérvár M. J. V. Levéltára/Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2002, 9. o.

[2] Jókai Anna: A mikrokozmosztól a makrokozmoszig, Kodolányi János, Hamvas Béla és Várkonyi Nándor szellemi útja. Váradi Ildikó szerk., „A hazugság öl” A 2009. évi Kodolányi János-emlékkonferencia előadásai, Székesfehérvár, 2011, 36. o.

[3] Kodolányi János: Esti beszélgetés, Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2023

Rajnai László: Kodolányi János, Árgus Alapítvány/ Székesfehérvár M. J. V. Levéltára/Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2002

Jókai Anna: A mikrokozmosztól a makrokozmoszig, Kodolányi János, Hamvas Béla és Várkonyi Nándor szellemi útja. Váradi Ildikó szerk., „A hazugság öl” A 2009. évi Kodolányi János-emlékkonferencia előadásai, Székesfehérvár, 2011