2024. február 22., 09:24
Beszélgetés Végh Lászlóval, a somorjai Bibliotheca Hungarica nyugalmazott igazgatójával 75. születésnapja alkalmából
Végh László a pozsonyi Kultúrakutató Intézet tudományos munkatársa volt tíz éven keresztül, majd ugyanennyi időt töltött a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalában, mint nemzetiségi ügyekben illetékes főelőadó. Volt a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökének szaktanácsadója, a Csemadok Országos Választmányának főtitkára, a Bibliotheca Hungarica Alapítvány egyik alapítója és kuratóriumi tagja, majd 1997-től a Fórum Intézet munkatársa, a Bibliotheca Hungarica igazgatója, egészen a nyugdíjazásáig, jelenleg a Szlovákiai Magyar Levéltár igazgatója.
Beszélgetés Végh Lászlóval, a somorjai Bibliotheca Hungarica nyugalmazott igazgatójával 75. születésnapja alkalmából
Végh László a pozsonyi Kultúrakutató Intézet tudományos munkatársa volt tíz éven keresztül, majd ugyanennyi időt töltött a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalában, mint nemzetiségi ügyekben illetékes főelőadó. Volt a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökének szaktanácsadója, a Csemadok Országos Választmányának főtitkára, a Bibliotheca Hungarica Alapítvány egyik alapítója és kuratóriumi tagja, majd 1997-től a Fórum Intézet munkatársa, a Bibliotheca Hungarica igazgatója, egészen a nyugdíjazásáig, jelenleg a Szlovákiai Magyar Levéltár igazgatója.
– A Bibliotheca Hungarica ma már komoly gyűjteménnyel bíró kutatókönyvtár. Beszélnél a kezdetekről, majd az ott töltött időről, tevékenységről?
– Megpróbálom röviden, mert ez egy hosszú történet lenne. A Bibliotheca Hungarica ötletgazdája Zalabai Zsigmond egyetemi oktató, irodalomkritikus volt, aki egy nagy könyvtár létrehozásában gondolkodott. Én nem voltam könyvtáros, de foglalkoztam Pozsonyban levelek, iratok és könyvek gyűjtésével a korábbi években. Csatlakoztam Zalabaihoz, ahogy a Városi Honismereti Ház akkori vezetője, Presinszky Lajos is. Felhívásunknak köszönhetően, melyet a magyar sajtóban tettünk közzé a rendszerváltást követő időben, egyre csak gyűltek a (cseh)szlovákiai magyar könyvek, dokumentumok. A nulláról indultunk, alapítványként, de az akkori törvényből adódó megszorító intézkedések arra késztettek minket, hogy a Fórum Intézet részévé váljunk 1997-ben. Egy kikötésünk volt, hogy könyveknek, könyvtárnak állandó jelleggel Somorján kell maradni. Főleg, hogy állandó otthont kaptunk a Fórum Intézetben, amikor a meglévő épületre emeletet húztunk. Ez a beágyazódás mindenképpen hasznos volt, hiszen a könyvtáralapítás könnyű dolog egészen addig a pillanatig, amíg működtetni nem kell. A kezdetekkor nem gondoltunk arra, hogy a kezdeményezésünkből, gyűjtésünkből mára az egyik legjelentősebb gyűjtemén - nyel bíró, levéltári és adattári résszel bővülő, az interneten is megjelenő és elérhető kutatókönyvtár lesz.
– Az intézetben számos egyéni hagyaték került feldolgozásra, de találhatók szakdolgozatok is a könyvtárban kutató diákok munkáiból, ahogy folyóiratok, meghívók, képeslapok is, és a sort lehetne még folytatni.
– Az elhunyt szlovákiai magyar közéleti személyeknek, íróknak, tudósoknak, politikusoknak begyűjtjük a hagyatékát és a levéltári irattárba helyezzük, majd archiváljuk, rendezzük. Többek között a Csemadok Központi Irodájának levéltárát is feldolgoztuk, és nálunk van például Gyönyör József, Turczel Lajos, Zalabai Zsigmond hagyatéka is. Nálunk vannak nagyon fontos iratok Győry Dezsőtől, fényképek, kéziratok, könyvek gyűjteménye, vagy Prandl Sándor és Gyökeres György fotógyűjteménye. Ezeknek a hagyatékoknak a rendszerezése, feldolgozása hosszú folyamat, mire hozzáférhetővé válik a kutatók számára. A könyvtár olyan ritkaságnak számító példányoknak is a birtokában van, melyekhez kizárólag csak a Bibliotheca Hungaricában férhetnek hozzá az érdeklődők. A digitalizáció, a digitális könyvtár a jövő, és nagy segítség a kutatóknak, hogy az egyre frissülő és bővülő állományok otthonról is elérhetőek.
– Az állandó tevékenységhez és aktivitáshoz szokott ember hogyan éli a napjait 75 évesen? Hiányzik a könyvtár?
– Hogy hiányzik-e? Hosszú időn keresztül az életem szerves része volt. Az ottani gondokkal, megoldáskereséssel keltem, feküdtem. Bőven volt részem, részünk jóban, sikerben is. Nyugdíjba vonulásom után is be-bejárok, még napjainkban is. Jó látni, ami a kutatóintézet falai mögött zajlik, jó tenni-venni a levéltárban, kézbe venni a ritkaságszámba menő iratokat. De eljön az idő, amikor be kell látni, hogy a fiataloké a jövő. S mit is csinálhat egy magamfajta nyugdíjas ember, ha nem épp a levéltárban tölti az idejét? Olvas. Szerencsére van miből válogatni.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2024. februári számában)
