Gulyás
Nagytestvérem, Olivér
rám parancsolt,
hogy én gyújtsak be ma
a bogrács alá.
Azt mondta, ha nem teszem,
ha félek a tűztől,
azzal felsülök,
leégetem magam.
Összeszedtem a bátorságomat,
majd meggyújtottam a papírt.
Erre nagyi ott termett és leszidott,
hogy egy gyerek óvakodjon a tűztől.
De Olivér se járt jobban.
Kóstolgatta, kóstolgatta
nagyi forró gulyását,
és jól ráfázott.
Megégette azt a lepcses száját.
A jobb felső sarokban
Nagyovis vagyok,
szeretném lerajzolni a napocskát,
de sehol sem találom,
mert beborult és nagyi szerint
lóg az eső lába.
Aztán felmegy a padlásra,
majd lejön egy tucat rajzlappal,
amit az anyu és a testvérei
festettek ki vagy harminc éve,
s azt mondja, nem kell mindjárt
kétségbe esni,
itt a bizonyíték, a napocska
a rajzokon mindig a jobb felső sarokban van.
Ez csak
Nagyi arról tart előadást,
hogy a szobor nem is formázza
Petőfi Sándort,
mire nagypapa azt mondja,
az nem a költő, az csak egy kő.
Nagyi azt mondja,
a festmény, amit anyu vásárolt, hibás,
a valóságban nem így néz ki a boszorkány,
mire nagypapa annyit mond,
ez csak vízfesték.
Mini-Duna
Sötét este van.
Kishúgommal és anyával
kimegyünk apu után
a közeli Kis-Dunához, ahol
barátjával halászik.
Tonhalkonzervet viszünk nekik,
mert éhesek,
hisz sose fognak a botjukon
kívül semmit.
Kishúgom modern ovis,
csak Mini-Dunának
hívja a Kis-Dunát.
Anya hirtelen megáll.
Hugicám, Anna
érdeklődve kérdi,
most miért álltunk meg?
Anya azt válaszolja,
ki kell cserélni
a zseblámpa elemét,
mert nem világít.
Kishúgom erre megdöbbenve
mondja anyának,
észre se vettem
ebben a nagy sötétben.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. novemberi számában)