Megbüntette a Teremtő,Mic bánnénak nőtt a gondja,hét fiat szült kínok között,mindegyiket megátkozva.
Újabb ritka szép, hangulatos verseskötet látta meg a napvilágot a dunaszerdahelyi Nap Kiadó gondozásában: Fellinger Károly Vándorló című könyve, ami nemcsak gyerekek, de felnőttek számára is igen szívderítő és sok mindenre fényt derítő olvasmány. A kötet tulajdonképpen az őt megelőző négy, falujáró verseket tartalmazó könyv
Nincs remény, elégedjünk meg azzal, hogyreménykedünk, nincs valóság, csak bele-éljük magunkat, a Föld meg gömbölyű,nem is lehetne laposabb
Szabad vagy végül,irány a hegynek,amit nem akarsz,nem kell megtenned.
Őrizzél engem,szaladni vágyom,hagyd, hogy a honvágymajd rám találjon.
Keresztülfolyik a faluna csöndes, bús Lánka,Diáki-patak követi,tart a mennyországba.
Bakonykúti mély gémeskút,vize nincs, de vár ma rád.Üres vödrét, ha felhúzod,kiönti a bánatát.
A Duna folyam bal partján,város épült, színes, tarka,barlangos Naszály lábánál,nevét remetéről kapta.
A csekési szőlőhegyekcsiklandozzák a felleget,hirdeti az égi szózat,jó lenni itt, bizony, jónak.
Az Iródia olyan kapukat nyitott meg előttünk, ahol fejlődni lehetett. Eléggé kialakult stílusom volt már akkor, amikor beléptem az Iródiába, de a legnagyobb hatással talán Krausz Tivadar polgárpukkasztó stílusa volt.
Hosszú-kőtelke, Macskás,összedőlt a farakás,azt kelepeli a gólya,nyávogás jön ki alóla.
A teremtés másolás,egy könyvből, egy pergamenről,amit kihalófélben levőnyelven írtak.
Balázsfa, balogfa, májfa,pattanj az ördög nyakába,kigyúlnak az esti fények,tökmagsajtolásból élek.
Sárkánytojást ad Martosnak,szerencsepatkót száznyolcat,ragyog a nép szeme, szája,rántotta lesz vacsorára.