Jenei Gyula: Légszomj (2021. március) – jegyzetversek –

várom, hogy hívjanak, hogy van vakcina, s mehetek.
várom az értesítést, de nem jön. türelmetlen vagyok.
irigykedve nézem az oltakozási fotókat a hírfolyamon.
nálam jóval fiatalabb ismerősökét. protekciósok?
vagy csak az elosztás esetlegességei? aztán arra
gondolok, lehet, hogy ők krónikus betegek. s akkor
jó érzéssel még irigy sem lehetek.
*
meghalt egy költő, fiatalabb volt nálam. nem
ismertem, de tudtam róla. néhány versével
futólag találkoztam. a hírfolyamon írja valaki,
hogy a költő tartott a járványtól, s nagyon várta
az oltást. én is tartok, én is várom. én is
meghalok.
*
máról holnapra félek.
*
divatba jöttek az oltási fotók. de vajon ki készíti
őket? nem szelfik, mert akiket oltanak, többnyire
maguk elé néznek, s tekintetükkel látványosan
kerülik magát a műveletet. a kezük az ölükbe
hullik. de akkor ki csinálja a képeket? kit
kérnek meg? más oltásra várakozót,
nővért, orvost?
*
ha egy politikus vagy híresség oltási fotót posztol,
ám legyen. üzen a bizonytalankodóknak: nem kell
félni. de annyi oltási fotóval találkozni a hírfolyamon,
hogy már nem tudom, hol ér véget a politika,
meddig tart a nagyság és hol kezdődik
a szerepzavar.
*
görgetem az elmaradásaimat. pedig sokat
dolgozom. annyit ülök a gép előtt, hogy a negyede
se lenne egészséges. az aktuális feladatokból
bevillanó munkaüzenetek rángatnak ki, de azok
megválaszolását is hanyagolom. a még újabbak pedig
maguk alá temetik a régebbieket. gyakran kattintok
hírportálokra, vicces videókra. titokban játszom is
a gépen. titokban. mert egyébként azt mondom
a feleségemnek, hogy keményen dolgozom. és
sorolom is az elmaradásaimat, meg hogy alig látszom
ki a munkából. a gyerekeimet is mindig próbálom
meggyőzni, hogy ne fecséreljenek túl sok időt
számítógépes játékokra, internetes badarságokra.
mit szólnának, ha megtudnák, hogy az apjuk
ugyanazt csinálja? tudják. én is tudom, a diákok
éjszaka számítógépes játékok közben élik
a szociális életüket, délelőtt meg alszanak az online
órákon. az ismerősök pedig kommentháborúkat
vívnak, mert éjjel, amikor megnő minden, ami
irracionális, még azt is gondolhatják, hogy csatát
nyernek. ha izgatná szívem ez vagy az, ha nem jönne
az álom, s hajnali három órakor visszakapcsolnám
a gépet, konferenciabeszélgetéseket tarthatnánk.
persze diagnosztizáltam már magam:
járványdepresszió. egyelőre tűrhetően viselem.
*
jönnek szembe. nem tudom, kicsodák. néha egyik vagy
másik köszön. kik ezek, ez ki volt?, kérdem a feleségem.
ő sem tudja. de akkor amazok hogy ismernek meg
bennünket, hisz rajtunk is maszk van?
*
jönnek szembe. nem tudom, kicsodák. az arcuk
zárt, olyanok, mint másoknak az enyém. ha még
ismerősek lennének is, most idegenek.