Klamár Zoltán

Lovak

Egyébként imádom őket. Gyönyörű, izmos, okos állatok. Különös érzés bársonyosan puha orrukat megsimítani… Nem csodálkozom azon, hogy a jobb érzésű paraszt- és fuvaros embereknek mindig volt egy-egy olyan történetük, amelyben a Csillag, Szellő, Csinos, Fakó vagy akármilyen nevű lovuk főszerepelt. Érthető, hiszen jó esetben egy-egy patás húsz-huszonöt évig szolgálta gazdáját.

Klamár Zoltán

Évek és napok

Magam például többnyire írásba foglalom az időt. A napok, napjaim jó része naplóbejegyzéssé merevedik, mégis úgy gondolom, mindettől függetlenül, a szárnyas idő repül. Egy kis ideig velünk, de jobbára nélkülünk. Az idő tehát múlott előttünk és múlik velünk, majd utánunk is azt teszi… Vég nélküli a folyamat, amit talán csak az ember érzékel tudatosan.

Klamár Zoltán

Pálinka

Vannak napok, hogy a reggeli ébredés után megkívánok egy kupica pálinkát. Olyankor teátrálisan mászkálok a házban, ajtókat nyitogatok, topogok ide-oda. Tétován álldogálok, majd újra benézek a kamrába, a konyhai hűtőbe, és végül a sufnit is útba ejtem. Gyakorlatilag összejárom a kartali remeteség minden szegletét, akár egy jó torkú, rendkívül szomjas zugivó. Matatásom időközben háttérzajból zavaró szöszmötöléssé lesz. – Mit keresel? – kérdi a feleségem. – Idegesítő, ahogy jössz-mész ide-oda!

Klamár Zoltán

Gion 80/20

Nézem a könyvespolcot, a rajta sorakozó Gion-köteteket… azokat, amelyeket még az újvidéki Forum adott ki, no meg az újabbakat, amelyek a pesti Osiris és Noran kiadásában láttak napvilágot. Hihetetlenül korán lezárult alkotói életpályája tárgyiasult darabjai sorjáznak a családi könyvtárban.

Klamár Zoltán

Idézni szó szerint

Lehet-e kétszer elmondani egy történetet úgy, hogy a legapróbb részletek is egyezőek legyenek? Botor kérdés, nyilvánvaló, hogy nem! Emlékszem, gyermekkoromban a nagy beszélgetések ideje a téli esték voltak. A hideg, havas, korai sötétség összehozta a rokonságot.

Klamár Zoltán

Lepkehal

A kortárs orosz irodalom jelese, Ljudmila Ulickaja írja: „Erős kötődésem a tárgyakhoz – életükhöz, lokális vonatkozásukhoz, születésükhöz és halálukhoz – ahhoz vezetett, hogy egy régi cipősdobozba bepakoltam mindent, amitől nehéz volt megválnom…” Az idézetben kimondatlanul is benne van, hogy a más szemében csak kacatnak minősülő tárgyak azért fontosak, mert emlékeztetnek hajdanvoltakra, élethelyzetekre.

Klamár Zoltán

A megismerés fontossága – Szellemi építőkövek egy újabb darabjáról

Már a címe is sokat sejtető a szép kiállítású, keménykötésű könyvnek. Valójában mégis az alcím igazítja el minden kétséget kizáróan az olvasót: Néprajzi és szociográfiai jegyzetek Nyugat-Bácskáról és más vidékekről, olvashatjuk a főcímet értelmező szöveget.

Klamár Zoltán

Elmenőben

Klamár Zoltán

Állni hajnalig

Szeretem kézbe venni az újságot, könyvet. Lehet, ódivatú vagyok, de számomra varázsa, hangulata van a papír zizzenésének, a gyűrődésből keletkezett szamárfülnek, a nyomdafesték illatának. Hozzátartoznak az olvasás rituáléjához.

Klamár Zoltán

„…Maradok a mesze távolban mind saját fijuk”

Beszélhetünk-e még személyes érintettségről az első világháború kapcsán, hiszen ebben az évben már a békediktátum kihirdetése, a vesztesekre kényszerítése is száz év messzeségben van. Ahogyan az egyéni emlékezet pereméről lassan, egyre fakuló emlékfoszlányokként elillan a dédapák alakja, úgy viselt dolgaik: az ünnepélyes rukkolások, harctérre indulás, vitézkedések, sebesülések, hadifogság és a szerencsések hazatéréséhez kapcsolódó narratívák is kikopnak a megritkult családi beszélgetések szövetéből.