Hommage à Harkai Imre
És múlnak az évek,
támasztott csillagok
a virradatban.
(Sinkovics Péter: Szemle)
Néha elrévedek, s olyankor a hosszúra nyúlt közelmúlt komor egére pillantok. Egy-egy fényes csillagról azt képzelem, hogy benne volt barátaim szelleme világol az éjszakában. Aztán személyes emlékek villannak be, melyek ideig-óráig visszahozzák az egykori valóság káprázatát.
Imrével is így vagyok. Látom a mozdulatát, amint hosszú, vékony ujjaival a tustollat fogja, és sablon segítségével feliratozza a hammerpapíron lévő rajzot…
Ahogy ellép, már nyúlok is érte kíváncsian, türelmetlenül. – Várj – mondja –, még száradnia kell! Közben elnézően mosolyog, ahogy a későbbi találkozásaink során még annyiszor. Az idősebb megfontoltsága, habitusbeli különbség? Talán ez is, az is. Ki tudja.
Mindez 1971 nyarán történt, már túl voltunk a kutatómunka nagy kalandján, topolyai felméréseink első négy hetén. Az elkészült fotók azonosításában segítettünk neki, pontosabban együtt csináltuk a filmek szerinti szétválogatást.
Noha akkor még nem tudta, hogy mi lesz az anyaggal, mégis a felmérésekből alaprajzokat készített, melyeket rendre megmutatott nekünk, aztán pedánsan mappába rakott mindent.
Egy évvel később szinte minden mozzanat megismétlődött, amikor a tanyavilág épületállományának felmérésén dolgoztunk. Végül majd ötezer fotó, sok-sok alap- és részletrajz várta további sorsát Imre szobája szegletében.
Hosszú időn át őrizgette az anyagot, mert a tervezőiroda végül is nem tartott igényt az elkészült dokumentációra.
Mindennek könyvvé formálása már egyedül az ő munkája, ahogy a kiegészítő kutatások is, amelyek segítségével térben és időben helyezte el a város építőkultúráját egy szélesebb palettán.
Húsz év pergett el, szinte észrevétlenül, miközben dolgozott, tervezett, vállalatot, majd tervezőirodát vezetett, évtizeden át tanított főiskolán, egyetemen. Közben tudományos fokozatot szerzett. Igazi tudóssá változott, szinte a szemünk előtt.
Időközben megjelent a Temerin népi építészete (1983). Aztán a mozgalmas 90-es évek következtek: Házrendszerek és szerepük a magyar népi építészetben (1995), Adorján népi építészete (1997), Topolya mezőváros tanyarendszere (1998), majd A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza kommentárkötetében Település és építkezés (2003) cím alatt egy tanulmányban foglalta össze a tartomány magyarságának építészeti hagyományait.
A struktúrák bűvöletében
Harkai Imre a népi építészetet az építészetnek mint nagy egésznek a rendszerében szemlélte. Ezt Csorba Béla állapította meg temerini közös kutatásuk (1981) és feldolgozásuk kapcsán: „…Imrével mindenekelőtt azért volt jó dolgozni, mert valamiképpen rendszerben gondolkodott. Azt vallotta, hogy ami az erdőben a fa, az a faluban a ház, és ahogy egyetlen fában benne rejlik az erdő, úgy egy-egy szép, karakteres házban benne van az egész közösség titkos szelleme.” (Csorba 2009: 17)
Ha ennél az erdő-fa hasonlatnál maradunk, akkor, úgy vélem, a strukturalizmus felé vezető út abból sarjadhatott ki, hogy rájött, az erdő létét a talaj és a klíma befolyásolja, a házét meg a fellelhető épületanyagok, amelyek az emberi alkotómunkának köszönhetően strukturális elemeket alkotnak. Innentől már csak egy lépés az általa kigondolt új megközelítési mód, amely egyben a variánsok létére is választ adhat.
„Először is, meg kell határozni, hogy mik azok a jellemzők, amelyek a népi építészetben, ezen belül a lakóépületeknél feltétlenül szükségesek, és ugyanakkor elegendőek egy olyan vizsgálat elvégzésére, melynek eredménye – használjuk még a hagyományos megnevezést – a háztípusok, azok elhatárolása lesz. Építészvégzettségének megfelelően általánosabb összefüggésekben, a világépítészet részeként értelmezi a népi építészetet is, és az építési rendszerek etnikumtól független összefüggéseinek feltárását tartja szükségesnek” – állapítja meg Balassa M. Iván. (Balassa 2009: 29)
Erre a szemléletre utal megállapításában Voigt Vilmos, amikor azt írja: „Harkai sokkal inkább olyan rendszerszerű felfogást képviselt, amelyben az absztrakt térformák rendszere végső soron az építkezés során felhasznált anyagok és alkalmazott technikák általánosítása volt.” (Voigt 2009: 49)
Az tény, hogy amikor Topolya építészetét, azon belül a népi építészetet vizsgáltuk, még nem került szóba a városban élő etnikumok házépítési modelljeinek hasonlósága. Talán azért nem történt meg, mert a hagyományos lakóépületek tulajdonosai szinte mindannyian azonos etnikumhoz tartoztak.
Temerin épített környezete összetett, mozaikos, így a terepmunka során szóba került a vidék más etnikumú lakosainak mégis hasonló, egymáshoz illeszkedő építkezési hagyománya: „A jellegzetesen temerinies »szamárhátas« ívelésű parasztbarokk oromfalak »rokonait« az újvidéki szállásoktól Kátyig, Zsablyáig, Boldogaszszonyfalváig, Sajkásgyörgyéig, ha kisebb koncentrációban is, mint Temerinben, de mindenütt megtaláljuk, az etnikai »izoglosszákra« is fittyet hányva” – jegyzi meg Csorba Béla. (Csorba 2009: 17)
Természetesen tudjuk, hogy a jelenség általánosan ismert, nincs a Kárpát-medencének olyan területe, ahol ne lennének hasonló példák.
Mindebből az is következhet, mint ahogy következik is, hogy a jelenséget vizsgálók általában etnikai szemüvegen keresztül szemlélik mindezt, így nem kell csodálkozni azon, ha néha egészen képtelen, már-már hajuknál fogva előrángatott magyarázatok születnek a variánsok eredőjeként. Nagy valószínűséggel ezek (is) ösztönözték Harkai Imrét a struktúrák felé fordulásában.
Régi eredmények új szempontú vizsgálata
Amikor a strukturális tipológia felé fordult érdeklődése, a gyermekcipőben járó számítástechnikát nem hívhatta segítségül elemzéseihez. A kellő mennyiségű és minőségű no meg objektivitású anyagot a néprajzi atlaszok tanulmányozásakor találta meg. A Magyar Néprajzi Atlasz számos térképlapja mutat be fontos strukturális építészeti megoldást, ami alapján már építészként más hangsúllyal elemezhetett házvidékeket vagy ahogy ő fogalmazott: házrendszereket.
A szerkezetkialakítás szerinte a kulcs: „…hiszen az anyag formálhatja a szerkezetet. A szerkezet felállítása, áthidaló képessége, előállításának technológiája a felhasznált anyagok tulajdonságaitól függ” – írja Harkai (Harkai 1995: 65), majd rátér módszerének ismertetésére, miszerint: „…az MNA a jelzett célra alkalmasnak tűnő 20 térképén az egyes elemek változatainak zónáit elkülönítettük, és az így kapott térképszerkezetek összesítésével próbáltunk meg építészeti régiókat megállapítani.” (Harkai 1995: 65)
Fontos látni, hogy milyen szerkezeti elemek alapján gondolta újra a házrendszereket, ő ugyanis következetesen ezekről beszél, és mellőzi a házvidék kifejezést.
Tehát az első ilyen a tetőszerkezet: ágas/ félágas, ollóágas, falszelemenes, szarufás, födém- és koszorúgerendás, oldalszelemenes; csatlakozópontok a tetőszerkezet és a falszerkezet között; tetőforma; falszerkezet; alaprajzi elrendezés; a ház alaprajzi szintjére épülő szobamagasságú tömegek; homlokzatok; tüzelők és füstelvezetők.
Ezeknek az elemeknek a vizsgálata alapján állapította meg a házrendszerek, zónák és variánsok szintjét.
Könyve zárófejezetében A továbblépés lehetőségei cím alatt az alábbi megállapítást teszi: „A teljes házrendszeri vizsgálódáshoz nélkülözhetetlenek a Magyar Néprajzi Atlasz építészeti térképlapjai. Az egyes lehetséges szerkezeti elemeket azonban, mint amilyenek a homlokzati struktúrák, a szobamagasságú tömegstruktúrák, az alaprajzi elrendezések, nem tudják bemutatni, így ezek a fogalmak kiszorultak eddigi vizsgálódásunkból. E hiány pótlásának esetén pontosabb behatárolásokat végezhettünk volna.” (Harkai 1995: 101) Vagyis a házrendszerek, a házrendszervariánsok és az átmeneti zónák határai pontosabbá tehetők lettek volna.
Terepmunka Adorjánon
Sokszor találkoztunk a Tisza-parton, ő is szerette a szőke folyót meg talán a kisvárost, Kanizsát is. 1996 nyarán, a Veszendő Értékeink Nyomában elnevezésű nyári tábor idején Harkai Imre azzal állt elő, hogy kérdőíve alapján ki szeretné próbálni, miként működik a módszere a terepen. Utólag bevallhatom, hogy voltak fenntartásaim, mert a tábor résztvevőit középiskolások és egyetemi hallgatók alkották, akiknek semmilyen építészeti ismereteik sem voltak.
A terepmunka előtt eligazító előadáson vettek részt a táborozók, ahol Imre ismertette a kérdőív használatát, kitöltési metódusát. Elmondta, mire figyeljenek, egyáltalán: milyen épületpéldákkal találkozhatnak a faluban.
A kérdőív szerkezete és terjedelme volt valójában az eredményesség kulcsa. A klasszikus, ugyanakkor terjengős néprajzi kérdőívek helyett ebben az esetben egy A/4-es lapra szerkesztett adatfelvételt tett lehetővé a piktogramokkal „egyszerűsített” adatlap.
Ez a módszer rendkívül produktívnak bizonyult, hiszen a falu háromszáz lakóházát nyolc kutató mindössze egy nap alatt feltérképezte. A terepmunka három csoportban zajlott, és huszonnégy „valós házrendszeri sajátosságokkal rendelkező házat adatolt”.
Mindezek alapján a nap zárásaként „…elkészült a lehetséges adorjáni »mikro« házrendszer”. A kérdőív adataira támaszkodva döntöttük el a másnapi felmérések házpéldáit. A kérdőívben szereplő adatokra támaszkodva megrajzolhatóvá vált a falu mikroházrendszere és annak variánsai.
Minderről részletesen az Adorján népi építészete című kötetben olvashatunk.
Elmorzsolt esztendők
Egy évvel a kutatás után megjelent a könyv, amelyről azt gondoltuk, hogy egy sorozat első darabja, de aztán mégsem úgy lett. Az újabb nyáron Martonoson dolgoztunk, amely jóval nagyobb település, sokkal több kérdőív került kitöltésre, de a munka sajnos nem jutott el a kiértékelés, továbbgondolás, főként nem a befejezés folyamatába. Azt tudtuk, hogy a lehetséges további kutatómunka egy újabb tábor idején valósulhat meg, ám a dolgok másként alakultak.
Aztán elkövetkezett 1999 szomorú tavasza, amikor egy műemlékvédelmi konferencián az erdélyi Tusnádfürdőn voltunk. Bebarangoltuk a tájat, a március végi hófoltos erdőben kaptattunk fel a Szent Anna-tóhoz. Terveiről beszélt. Csendesen, megfontoltan közölte velem, hogy elkészíti a Kárpát-medence népeinek egymásra épülő házrendszeri térképeit…
Amikor visszaértünk a sétánkról, feltűnt, hogy minden szempár ránk, vajdaságiakra szegeződik. Aztán a szervezők bejelentették a bombázások hírét.
Újabb évek következtek. Ismét megritkultak a vele való találkozások, de barátságunk ezt az újabb próbát is kiállta. Egymástól távol, mégis egy feladaton dolgoztunk: készült A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza!
2003-ban még egymás mellett ültünk a kommentárkötet bemutatóján Szabadkán.
Most pedig – csillagként világító életművére gondolván – azt kell leírnom, hogy idestova húsz éve már, hogy nincs közöttünk. Micsoda veszteség.
IRODALOM:
Csorba Béla: Hályogkovácsok bátorsága, avagy hogy jött létre a Temerin népi építészete. In: Papp Árpád, Raffai Judit (szerk.): Építészet és emlékezet. Kiss Lajos Néprajzi Társaság, Szabadka, 2009, 15–18.
Balassa M. Iván: Házrendszerek és szerepük a magyar népi építészetben című Harkai-könyvről. In: Papp Árpád, Raffai Judit (szerk.): Építészet és emlékezet. Kiss Lajos Néprajzi Társaság, Szabadka, 2009, 27–32.
Harkai Imre: Házrendszerek és szerepük a magyar népi építészetben. LaVik1992, Budapest, 1995.
Voigt Vilmos: Harkai Imre építészetszemiotikájának értékei. In: Papp Árpád, Raffai Judit (szerk.): Építészet és emlékezet. Kiss Lajos Néprajzi Társaság, Szabadka, 2009, 47–52.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2024. januári számában)
