Molnár Vilmos

Az ismeretlen ismerős

Talán nem is volt olyan öreg, csak ahogy ment a Rottenbiller utcán, kissé bicegve, az mutatta koránál idősebbnek. Valami baj lehetett a bal lábával; a jobbal mindig gyorsabban lépett, hogy újra ránehezedve, kímélje a balt.

De nem a fájós lába miatt állt meg gyakran nézelődni. Inkább úgy tűnt, keres valamit. Nem lelte egyik utcasarkon sem, mégsem csalódott, mindig talált helyette valami mást. Valami ismerőst, ami idegen mégis. Másabb, mint amilyennek valamikor látta. Vagy csak elképzelte.

Molnár Vilmos

Virág

Virágvasárnap után egy nappal virágüzlet nyílt a Virág utcában. A vásárlók csak később értesültek, hogy a tulajdonost is Virágnak hívják.

Volt, aki vigyorgott: jó reklám, ötletes a pasas. Volt, aki fanyalgott: ilyen ócska trükkel akarja érdekessé tenni boltját az ipse? Volt, aki csak vonta a vállát: s akkor mi van?

Molnár Vilmos

Kőrösi Csoma Sándor lovagol egy kicsit

Kőrösi Csoma Sándor amikor a magyar őshaza felé tartva az üzbégeknél járt, kis időre megállt egy karavánszerájnál. Szerette ezeket az útmenti fogadókat, sok irányból sok utazó fordul meg bennük, jó alkalom gyakorolni különféle nyelveket. De bármilyen nyelven szólt is ott akárki, rossz híreket mondott mindenki. Pusztai rablóbanda járja a környéket, annyian vannak, mint égen a csillag. Fosztogatnak, gyilkolnak, gyors lovaik elől nincs menekvés senkinek. Benyargalják az egész vidéket, ott vannak mindenütt, nincs hova bújni előlük. Akit nem ölnek meg, azt rabszíjra fűzik.

Molnár Vilmos

Csillagok, harangok

Az illető, akiről szó van, késő délután ért fel a hegyre, az üresen álló menedékházhoz. Előtte órákig gyúrta lábával a térdig érő szűz havat, megizzadt rendesen. Mégsem bánta, hogy nem vertek ösvényt előtte mások. Így biztosra veheti, hogy egyedül lesz. Amint megérkezett, tüzet rakott, kipakolta hátizsákjából az elemózsiát, elterítette az ágyon a hálózsákot. Komótosan csinálta, nem sietett. Nem tartott attól, hogy megzavarják. Kedvenc helye volt ez a ház a hegy félreeső részén, nem sokan jártak arra.

Molnár Vilmos

Emlékek a zokniban

Ha egy jó barát végleg távozik, felerősödnek az emlékek róla. Két kép: az 1990-es években ülünk egymás mellett egy Magyarországra tartó autó hátsó ülésén, valami felolvasásra megyünk. A pénzre terelődik a szó, derűsen mondom, egy fillér sincs nálam, egy kávét sem tudok venni. Fiatalon még tud derülni ilyesmin az ember. Megállunk valahol, kiszállunk megmozgatni elgémberedett lábainkat, hideg van, zsebre dugom a kezem. Meglepődve észlelem, hogy egy csomó százforintos érme lapul benne. Bogdán persze tagadja, hogy köze lenne a dologhoz, pedig ha csoda nem történt, csakis ő lehetett.

Molnár Vilmos

Az Alcatraz előtt

Egy Alcatraz ablakából kikukkantó, felületesen tájékozott illető azt hihetné, hogy a mikrobusz valami hamarosan szabaduló őrizetesre vár. Ha viszont egy alaposan tájékozott illető kukkantana ki, az tudná, hogy a szabadulókat reggel nyolcig engedik ki, az meg már rég elmúlt. De van még cirka félóra déli tizenkettőig, legkésőbb akkor kell jelentkeznie a kapunál, akinek aznapra szól a behívója.