Egy mondat az élet
Darabig komolyan vette az életet, ahogy komolyan veszi a gyermek a játékot a játszótéren, de este lett, már hetvenvalamennyit mutatott az óra, s egy gyógyíthatatlan betegség ellentmondást nem tűrő hangján kiszóltak neki:
– Gyere haza vacsorázni!
Sárkányos mese
– szokványostól eltérő változat –
A derék és szép, de förtelmesen büdös lábszagú királyfi legyőzi a gonosz és rút, de olykor rózsaillatút szellentő sárkányt.
A lezser Akhilleusz és a feltörekvő teknősbéka története
– valós változat –
Akhilleusz csak mendegél a teknősbéka után, de tudjuk, soha nem éri utol, igazából nem is akarja, nem dicsőség behozni egy teknős előnyét, ő anélkül is Akhilleusz, de a névtelen teknős csak úgy tud bekerülni a történetbe, hogy mindig elöl baktat, ha beleszakad is.
Történet bonyodalmakkal
Szívesen vállalható bonyodalmakkal kezdődött, a szívesen vállalható valahová odalett, a többi darabig még maradt, végül leegyszerűsödött minden, akkor meg az nem volt jó.
Történelem
Lovon, gyalog, szekereken, ki ahogy tudott, menekült a temérdek ember a mohácsi vesztes csatatérről meg környékéről, elkeseredés, kilátástalanság vett erőt az embereken, ráadásul Puskás Öcsi akkor még meg sem született.
Szöveg
Mondatra mondat, szavakra szó, szépen nő a rakás, de ni, valakik ott oldalt már rángatják ki a kötőszavakat.
Kicsoda
Ki áll ott fenn a szirttetőn, a hegycsúcs magas fokán, leül, feláll, leül, feláll, hiszen az kakál!
Patak
Ahogy görgetik egymást a szavak a mondatokban, ahogy leülepednek olykor, ahogy eltorlaszolják néha.
Wass Albert
Fogam közt a bor szalad, a fogkő marad, a fogkő marad.
Diszkréten
Tél: az ősz diszkréten tavaszra vált át.
Hibáink egyénítenek
Hibáink egyénítenek.
Megvilágosodás
Grzés egy éjjel hirtelen megébredt, s egy hosszú pillanat idejéig világosan átlátta, teljes mélységében megértette, mi az összefüggés a pszichofizikai parallelizmus és a rotációs kapa között, döbbenetes élmény volt, de visszaaludt, és reggelre elfelejtette, csak a döbbenet maradt meg, azóta altatóval alszik, hogy éjjelente ne nagyon ébredjen fel, az összefüggés mibenlétéről nem adhatunk információt, állítólag tömeghisztériát okozna, az altató nevét sem közölhetjük, tilos reklámnak minősülne.
Hátamra kiterülve az ablak mellett hagyom, hogy az őszi napsugarak melegítsék a pocakomat. A napi harmadik szundimra készülök, csakhogy tervem meghiúsulni látszik. Nagy ricsaj, csapkodások, zörgések és ordibálás hangja csapja meg ismét fülecskéimet. Ez megy már egy jó ideje. Anya és apa megint veszekednek. Sőt, ölik egymást! Valamilyen „válást” emlegetnek, de hogy az mi a csoda lehet, arról halvány cica gőzöm sincs.
Az ablakot már lehúztam, és az ajtót is kinyitottam, így sem mozdul a levegő. A bal vállam fáj a huzattól, két éve érzékeny. Miért nincs klíma? Előveszem a telefonom, megkeresem a neten, milyen vagonban utazom. Harmincéves, 1989-ben gyártották. Nem is gondoltam, hogy ilyen régi vasúti kocsik is üzemelnek még. Görgetem a vonatos híreket, a „Prémium osztályú és csendes fülkéket vezet be a MÁV” címnél felnevetek, és arra gondolok, biztos van egy másik MÁV, amivel eddig még nem utaztam.
Amikor olvasok, hetedhét országban járok és a napsárga hajú herceg ment meg a sárkánytól.
Amikor olvasok, megakad a csutka a torkomon és üvegkoporsóban várom, hogy rám találjon a szerelem.
Amikor olvasok, a bíró lánya vagyok, fel is vagyok öltözve, meg nem is, hozok is ajándékot, meg nem is.
Állítólag több mint hatvan éve nem vett magához semmiféle táplálékot és vizet sem! Tesztelték, vizsgálták híres indiai szanatóriumokban és nemzetközi kongresszusokon. Világszenzáció és érthetetlenség. Úgy döntünk, meglátogatjuk mi is a már bőven a nyolcvanas éveiben járó idős embert. Rengeteg átszállás, tévelygés, lélekpróbáló gyalogtúra, mert arrafelé nincs tömegközlekedés, se műholdas térkép, csak poros falvak, forróság és tehenek.
Az utolsó fecske fejét a szárnya alá dugva gubbasztott a kalitkában. Satnya kis lény volt, sokkal kisebb, soványabb, mint ahogy a fecskékre emlékezett. Persze ő is elég satnya volt már, sokkal aszottabb, töpörödöttebb, de mindenekelőtt öregebb, mint amikor utoljára füsti fecskét látott.
Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a hajamat. Gyámügy nem nagyon volt akkor, mert a gyámság ki volt helyezve, össznépi volt. Mindenki ránézett mindenki gyerekére. S az a fifikus anyám azt is elhitette a világgal, hogy milyen törődő, ráérős szülő ő. Hogy van ideje a hajammal bajmolódni.
Virág ott feküdt a hatalmas ágy közepén, törékenyen, mint egy kismadár, vagy mint egy apró nefelejcs, amelyből elszívta az életet adó nedvet a túl erős napfény és az emberi hanyagság. Egy pillanatra visszahőköltem, vissza is fordultam a folyosóra azt hiszem, mintha hangot hallanék, kellett pár pillanat, hogy helyrebillenjen a lelkem, mielőtt belépek. Nem ismertem rá.
Az értekezleteken egy nyugdíjas kolléga az iskolát gyárhoz hasonlította, ahol elsőben beteszik a nyersanyagot, és nyolcadikban kipottyan a végtermék. A párttitkár több Pajtás újság eladását kapacitálta, valamint hogy miért nem tömegek járnak velem kirándulni a hétvégeken. Amikor tanítottam, kívülről láttam magamat, akár egy filmben lennék, és csodálkoztam, hogy mit keresek itt tulajdonképpen.
Minden évben ezt várom legjobban: amikor újra összeáll a csapat, telepakoljuk az autót könyvekkel, promóciós anyagokkal, meg persze jókedvvel, és útra kelünk, megyünk. Nem az őszbe, vijjogva, sírva, kergetőzve, hanem a tavaszba, a nyárba (na jó, aztán végül az őszbe is), több száz, majd több ezer kilométert „felzabálva”, sokszor olyan városokba, kisebb-nagyobb településekre, ahol még sosem jártunk azelőtt.