Molnár Vilmos: Csillagok, harangok

2020. december 24., 00:05
Ádám Gyula fotója

Az illető, akiről szó van, késő délután ért fel a hegyre, az üresen álló menedékházhoz. Előtte órákig gyúrta lábával a térdig érő szűz havat, megizzadt rendesen. Mégsem bánta, hogy nem vertek ösvényt előtte mások. Így biztosra veheti, hogy egyedül lesz.

Amint megérkezett, tüzet rakott, kipakolta hátizsákjából az elemózsiát, elterítette az ágyon a hálózsákot. Komótosan csinálta, nem sietett. Nem tartott attól, hogy megzavarják. Kedvenc helye volt ez a ház a hegy félreeső részén, nem sokan jártak arra. Karácsonykor különösen nem. Jól el lehet ott az ember magában, magának.

Nem szerette az ünnepeket, a karácsonyt főleg. Borsódzott a háta, ha a nagytakarításra, sütés-főzésre gondolt. A sok ingerültségre, bosszúságra, ami vele jár. Irtózott a december végi tumultustól az üzletekben, az ajándékok, ennivalók beszerzésének kálváriájától. Mindentől, ahol sokadalom van: karácsonyi vásár, boltok, templom. Jobb neki fent, a hegyen. Ha társaságra vágyik, felnéz a csillagokra. Sok a csillag az égen, mégsem keltenek tömegiszonyt senkiben.

Az illető, akiről szó van, éjfél körül kilép az ajtón, ott áll a menedékház előtti tisztáson, fent a magas hegyen. Nézi a még magasabban ragyogó csillagokat. Sok csillagot látni a hegyről tiszta, fagyos karácsonyi éjszakán. Fényesebbek, mint a völgyből nézve, ahol füst, köd, szmog homályosítja el a fényüket. Pár száz méter szintkülönbség csak, mégis mérhetetlenül közelebb látszanak az őket fürkészőhöz. Mintha neki ragyognának, mintha tudnának róla. Ha épp nem verte le a porcelánt, az embernek jó érzés, ha tudnak róla.

A szél elállt, az éjféli hidegben a vadak sem járnak. Olyan csend van fent a hegyen, mint lent a kutak mélyén. Mindent átható, szinte fogható. Az illető, akiről szó van, csak áll, és hagyja, hogy átjárja. Megfürdik benne, mint egy kád illatos vízben.

A csend kitart. Az illető, akiről szó van, kicsit mintha már dideregne tőle. Mint a fürdőző, ha kihűl a kádban a víz. Nézi a sziporkázó csillagokat, ahogy megállás nélkül küldik ismeretlen morzejeleiket, ki tudja, kinek. Könnyebb lenne szót érteni velük, ha telefonálnának. Vagy valami.

Akkor a hegy lábánál megszólalnak a karácsonyi éjféli misére hívó harangok. Messze vannak odalent a szerteszét elterülő falvak, amerről a harangok zúgása jön, de a tiszta, fagyos, téli éjszakában a harangok hangja messze elér. Nem éles, nem hangos, alig érzékelhető, de mintha mindenhonnan jönne, mivel sok helyről hallatszik. Mellette a csillagok ragyogása olyan, mint mikor a képhez megérkezik a hang.

Az illető, akiről szó van, meghökkenten hallgatja. Aztán bólint, vagy csak lehajtja a fejét. Végül is ő akarta, hogy szóljanak hozzá a csillagok. Később bemegy a házba, csomagol. Felveszi a hátizsákot, elindul a délután vert csapáson lefelé.

Odafent csintalanul kacsingatnak egymásnak a csillagok. Rakoncátlan csillagszórók az ég láthatatlan karácsonyfáján.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. december 21-i számában)

Legfrissebb hírek
Legnézettebb
2021. április 20., 07:47