Molnár Vilmos: Kőrösi Csoma Sándor lovagol egy kicsit

2021. február 20., 08:43
Berki Viola: Bujdosók (gouache, papír – 1978, magántulajdon)

Kőrösi Csoma Sándor amikor a magyar őshaza felé tartva az üzbégeknél járt, kis időre megállt egy karavánszerájnál. Szerette ezeket az útmenti fogadókat, sok irányból sok utazó fordul meg bennük, jó alkalom gyakorolni különféle nyelveket. De bármilyen nyelven szólt is ott akárki, rossz híreket mondott mindenki. Pusztai rablóbanda járja a környéket, annyian vannak, mint égen a csillag. Fosztogatnak, gyilkolnak, gyors lovaik elől nincs menekvés senkinek. Benyargalják az egész vidéket, ott vannak mindenütt, nincs hova bújni előlük. Akit nem ölnek meg, azt rabszíjra fűzik.

Kőrösi Csoma Sándor nem ijedt meg, nem volt szokása. De szomorúan figyelte, mekkora kétségbeesés vesz erőt mindenkin. A kalmárok és zarándokok tisztában voltak azzal, ha folytatják útjukat, a haramiák sebes lovai hamar utolérik öszvéreiket, tevéiket. Senki sem tudta, mit kéne tenni: ha maradnak, biztosan rajtuk ütnek a martalócok, ha menekülésre fogják, akkor is. Lehet választani.

A környéken egyetlen ló akadt, a karavánszeráj vezetőjének féltve őrzött hátasa. Jó kiállású paripa volt, gazdája szemefénye. De csak nem ülhet fel rá az összes ott tartózkodó kalmár és zarándok, hogy úgy próbáljon elszökni a zsiványok elől. Különben sem adná oda a gazdája senkinek, ő sem szokta meglovagolni, annyira félti. Nagy gonddal neveli, de semmire sem használja. Ha megkérdik tőle, akkor minek tartja, maga sem tudja megmondani. Csak. Hogy legyen. Sokat ér és jól mutat.

Kőrösi Csoma Sándor, aki perfekt tudott üzbégül is, kicsit szóba állt a ló gazdájával. Adja kölcsön a lovát neki, ne tovább, csak félórára. Dehogy akar elmenekülni, nem szokása, félóra múlva visszatér vele. Gondolt valamit, megmentené a rémült utazókat, ahhoz kell a ló. S kéne hozzá még egy jókora görögdinnye is.

A ló gazdája először hallani sem akart a dologról, hogy hát így, hogy hát úgy, még baja eshet a lónak. Kőrösi Csoma Sándor megígérte, hogy sértetlenül hozza vissza, sőt, még jobb állapotban, mint ahogy elvitte. Gondolja csak meg: minek egy hátasló, ha nem ülhet rá senki? A ló gazdája tovább makacskodott, de Kőrösi Csoma Sándor keményen a szemébe nézett, mire azonnal beadta a derekát. Kőrösi Csoma Sándornak mindig is erős nézése volt, de mióta farkasszemet nézett a Szfinxszel, annyira megkeményedett a tekintete, hogy ha rápillantott egy ellenszegülőre, az rögvest felhagyott minden szegüléssel, utána még három napig akaratgyenge lett. A gazda gyorsan hozta az istálló kulcsát, melléje egy hatalmas dinnyét is.

Kőrösi Csoma Sándor akkor odament a lóhoz. A szemébe nézett, végigsimított a nyakán. A ló, amely addig nem tűrt idegent maga mellett, most megdelejezve állt. Kőrösi Csoma Sándor odahajolt a füléhez, mintha mondott volna is valamit. Temérdek nyelvet beszélt, talán már a lovak nyelvén is értett. A ló mintha újjászületett volna, teljesen megváltozott. Dobogtatott a patájával, ágaskodott, szemében mély tűz égett. Rángatta a zablát, alig bírt magával, egészen megtáltosodott. Kőrösi Csoma Sándor akkor fogta a pokrócba csavart görögdinnyét, és lóhátra ült, csak úgy nyereg nélkül, minden nélkül, nem volt neki szüksége ilyesmikre. A ló egyből megcsendesedett, feszülten figyelt, várta az utasítást.

– Hát akkor rajta – mondta csendesen Kőrösi Csoma Sándor, mire a ló úgy megiramodott, úgy kiviharzott az istállóból, hogy hiába csukták be utána az istállókaput, jó darabig még huzat volt odabent.

Épp idejében, a láthatáron kezdtek feltünedezni a rablók. Gyors vágtában közeledtek, amerre a szem ellát, mindenfelől jöttek. Kőrösi Csoma Sándor úgy tett, mintha menekülne előlük, ölében a pokrócba bugyolált görögdinnyével. A rablók nyomban felfigyeltek rá, ahogy a nagy csomaggal szökni próbál. Erősen azon van, hogy ne kerüljön a kezükbe, igen értékes portéka lehet nála, gondolták, s mind utána vetették magukat. A karavánszerájban lévők várhatnak, majd kirabolják őket később, de a magányos lovast most kell elkapni, mielőtt meglépne a kinccsel.

Kőrösi Csoma Sándor mikor látta, hogy az összes rabló őt üldözi, egy idő után elkanyarodott a lovával, később újra, s aztán megint. Egyre szűkülő spirálokat írt le lovaglás közben. A rablók sarkantyúzták, nógatták lovaikat, de nem tudták utolérni. Már jó ideje tartott a nyargalás, és mind az üldözött, mind az üldözők lovai kezdtek kimerülni. De Kőrösi Csoma Sándor ilyenkor megsimogatta a lova nyakát, ettől az újra olyan erőre kapott, mintha akkor kezdte volna el a vágtát. Már több rablónak is kidőlt a lova, nem bírták az iramot, de a Kőrösi Csoma Sándoré pont olyan virgonc volt, mint induláskor.

Közben az egyre szűkülő körök miatt a rablóknak komplikációik támadtak. Mivel sokan voltak, vágta közben mind közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, egyik akadályozta a másikat, összegabalyodtak, és egyre többen estek el lovaikkal együtt. S még ezután jött a java! Amikor a rablók már sűrűn ügettek egymás mellett, Kőrösi Csoma Sándor váratlanul megfordult a lovával és közéjük vágtatott, stílust váltott, és cikkcakkban kezdett nyargalászni. Olyan gyorsan cikázott közöttük, hogy a rablók teljesen megzavarodtak, elszédültek lovaikkal együtt. Mindegyre kapkodtak utána, de nem tudták elcsípni, ők viszont még jobban egymásba gabalyodtak. Egyszer aztán ott találta magát minden rabló egy bogban, egymás hegyén-hátán fetrengve. Kinek keze, kinek lába, kinek nyaka törött, egy sem maradt épen. Lovaik jó része kimúlt, a többi is alig élt. Akkora mizériában voltak, amilyet még nem láttak arrafelé.

A még élő zsiványok lassan feltápászkodtak, kikecmeregtek a rakásból. Nemcsak testileg készültek ki, lelkileg is teljesen összeomlottak. Erősen restellték magukat, hogy híresen jó lovas létükre így lepipálta őket valaki. Nem is tébláboltak sokat a színen, szedték magukat, s bicegve, támolyogva úgy eloldalogtak, sokáig hírüket sem lehetett hallani.

Kőrösi Csoma Sándor akkor visszaporoszkált a karavánszerájhoz, s bekötötte az istállóba a lovat. Az tényleg jobb formában volt, mint amikor bement hozzá. Nyerített, toporzékolt, szeretett volna újabb köröket futni. De Kőrösi Csoma Sándornak más dolga akadt. Elővette a bicskáját, falatozni kezdett a dinnyéből. Az az igazság, kicsit megéhezett, megszomjazott, ember volt ő is.

A ló gazdája kérte, tartsa meg a lovat, az már őt illeti, megmentette az életüket. Fogadja el ajándékba, de komolyan, de igazán! Ne már, szabadkozott Kőrösi Csoma Sándor, szóra sem érdemes, amit tett. És köszöni, de nincs szüksége a lóra, csak gyalog lehet jól megfigyelni a tájat, nyeregből még elkerülné a figyelmét, amit keres. De lelkére köti, ne tartsa hiába a szegény párát, lovagoljon rajta minél többet! Ha valamerre meg kell mozdulni, ne totojázzon, üljön fel rá! A ló is, az ember is akkor ér valamit, ha hasznát veszik.

A karavánszerájban a kalmárok és zarándokok nem győztek lelkendezni, hogy elmúlt fejük fölül a vész. Kérlelték Kőrösi Csoma Sándort, jöjjön, ünnepeljék együtt, hogy megszabadultak a rablóktól, mulasson, vigadozzon ő is! Nem szokása, válaszolt Kőrösi Csoma Sándor, nincs rá ideje, várja a messzeségben valami, ami miatt útra kelt. Ahogy végzett a dinnyével, fogta szerény motyóját, kézbe vette vándorbotját, és elindult újra, hogy minden egyes lépéssel közelebb jusson a célhoz.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. februári számában)

Legfrissebb hírek
2021. május 08., 09:19
2021. május 08., 09:08
2021. május 08., 08:35
2021. május 08., 08:30