Erős Kinga, a Magyar Írószövetség nemrég megválasztott új elnöke adott interjút a Helikon folyóiratnak, melyben többek között beszélt a szervezet megújulásáról, az együttműködések fontosságáról és nem utolsósorban a fiatal szerzők megszólításáról, bevonásáról. A kritikusként, szerkesztőként alkotó elnököt Király Farkas kérdezte.
− Az írószövetség eszerint már ki tud lépni a saját székházából és el tud menni más helyszínekre is rendezvényeket tartani. Számos írószervezettel van kapcsolatban. Bővülni fog a kapcsolati háló?
– Egyre több a partnerünk. Például nagyon sok kis csoportosulás van, kis szigetek, amelyeknek a mienkhez hasonló az értékrendje, a világlátása – akkor meg miért ne működjünk együtt különböző projektekben? Az Erdélyi Magyar Írók Ligájától a Sétatér Kulturális Egyesületig vagy a székelyföldesektől a helikonosokig lehetne sorolni a műhelyeket. Vagy a kárpátaljai Kovács Vilmos Irodalmi Társaságot, a felvidékieket, vagy akár itthon az olyan kisebb köröket, mint amelyek egy-egy folyóirat körül alakulnak ki, vagy mint a Vörösmarty Társaság vagy a Hermaion Irodalmi Társaság. Jólesik, hogy az elmúlt másfél hónapban, amióta elnök vagyok, rengetegen kerestek meg terveikkel. Ez annak a jele, hogy megértették az erről szóló kommunikációt: az írószövetség jogilag egy civil egyesület, hasonszőrű emberek gyülekezete, akiknek ahhoz, hogy valami történjék, oda kell tenniük magukat, különben semmi nem fog előremozdulni. Több tag megkeresett, és elmondták, hogy „Van egy ötletem, ez és ez, mit szólsz hozzá, szívesen megcsinálnám ezzel és ezzel a kollégával”. Két egészen konkrét, kidolgozott tervet kaptam, az egyik a szociográfiai szakosztály megújítására vonatkozik, a másik pedig olyan mentálhigiénés drogprevenciós program iskolások számára, amelynek az eszköze a szépirodalom. Ez nagyon jól jön. Úgy érzem, nekem nem az a feladatom, hogy túl sokat gondolkodjak mindenki helyett, hanem hogyha fellelkesedtek a tagok, jönnek az ötleteikkel, és munkakedvük meg affinitásuk is van hozzá, az én dolgom elnökként az, hogy lehetővé tegyem a tervük végigvitelét. Meggyőződésem, hogy az elnök dolga nem az, hogy a tagok egyéni karrierét építgesse, hanem az, hogy az írótársadalom és az olvasók érdekeit szolgálja.
– Szintén az utóbbi évek hozadéka, hogy az írószövetség a Digi-csoport révén, később meg az olvasat.hu portál által is megjelent a virtuális világban. Ebbe az irányba elképzelhető a terjeszkedés? Vannak tervek az erős jelenlétre az új médiumokban?
– Ez kétélű dolog. Például az írószövetség honlapja nagyon szép lett Szentmártoni János elnöksége alatt, naprakész meg hiperszuper. A Facebook-oldalunk szintén megy, ezek a kommunikációs csatornák működnek. Viszont ugyanakkor azt látom, hogy a tagság – a szervezet korfájából adódóan – jelentős része nem ezt a fajta kommunikációt igényli. Sőt ezt a fajta kommunikációt sokan nem is értik.
– De ha a másik oldalról nézzük, akkor meg azt látjuk, hogy a fiatalok valószínűleg szívesebben csatlakoznának egy olyan szervezethez…
– …most mondod a lényeget: miközben ki kell elégítenünk a „non-digital” igényeket, muszáj foglalkozni azokkal az adathordozókkal, platformokkal, azokkal a kommunikációs eszközökkel, amelyeket a negyven alattiak használnak. A másik, ami ezzel szorosan összefügg, a junior írócsoport megszervezése. Ebben a KMTG-vel biztosan együtt fogunk működni. Beszélgettem már erről fiatal írókkal, olyanokkal, akik nem tagjai az írószövetségnek, mert csak egy kötetük van vagy egy sem. Azt kértem tőlük, hogy gondolkodjanak, milyen lenne az a hely, ahova szívesen járnának – én nem szeretném 42 évesen kitalálni, hogy egy 24 évesnek hol kell jól éreznie magát. De ha ő meg tudja fogalmazni, mit szeretne, mi megpróbáljuk kitalálni, hogy miképpen lehet kivitelezni. Vannak fiatalok, akik elkezdtek beszélni erről – érdekes, hogy egészen konzervatív dolgokat kértek.
– Több írószervezet van, amelyik kifejezetten a fiatalokat szólítja meg. Aki egy efféle fiatalos szervezetben szocializálódik, az értelemszerűen kicsit feszeng, amikor bekerül egy zordonabb helyre, idősebb pályatársak közé.
– Innen tudunk elindulni. A FISZ-nél is mostanában választottak új vezetőséget, velük is le szeretnék ülni és beszélni arról, hogy aki közülük be akar kapcsolódni a „juniorprojektbe”, azt szívesen látjuk. Valamelyik nap itt járt néhány fiatal, megkérdeztem tőlük, milyen programokat szeretnének, ha lenne egy junior írócsoport, mit kellene tennünk, hogy eljárjanak a rendezvényekre. Aranyosak voltak, eleinte hallgattak, de gyorsan megértették, hogy ezt komolyan kérdezem, és akkor elkezdtek ötleteket adni. Mondtak nagyjából húsz helyet, ahol érdemes lenne programot szervezni. Amivel teljesen egyetértek, mivel az írószövetség nem a Bajza utca 18., hanem egy szellemi konglomerátum.
A teljes interjú a Helikon folyóirat oldalán olvasható.
A Várad című irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat idei 8., augusztusi száma a manapság kevéssé olvasott-hivatkozott-játszott erdélyi íróra, drámaszerzőre, szerkesztőre, Sütő Andrásra irányítja a figyelmet a szellemi restitúcióknak fenntartott rovatban. Születésének 96., valamint egyetlen romániai szobrának felállítása 10. évfordulóján Székelyudvarhelyen tartottak megemlékezést június végén, Dávid Gyula irodalomtörténész és Lőrincz György író ott és akkor elhangzott beszédei olvashatók a friss lapszámban.
Léteznek olyan momentumok, amikor a haza és az otthon fogalmán keresztül – függetlenül minden nemzeti ünneptől – megidézhetjük a múltunk és népünk jeles örökségét. Ilyenkor az ember szíve kiszakad a mindennapok kusza és zajos kavalkádjából, élvezi és érzékeli a jelen pillanatait, amelyek eggyé válnak mindazzal a történelmi emlékezettel, amelyet egy vonós hangszer megszólaltatása, egy székely szoknya meglibbenése vagy egy fülbemászó dallam és énekszó tud felidézni.
„Szőcs Géza számomra az elmúlt fél évszázad legnagyobb erdélyi költője volt” – kezdte meg emlékidézését Farkas Wellmann Endre a 32. Művészetek Völgye Petőfi-udvarában, ahol a Jászai Mari-díjas színművész, Szilágyi Enikő szerkesztésében létrejött Szőcs-kötetet, A kolozsvári sétateret mutatta be. A kötet szerkesztése még a költő életében elkezdődött, azonban a Covid okozta tragédia megakadályozta, hogy Szőcs Géza a kezében tarthassa a véglegesített műalkotást.
A kötet szerkesztői, Ilyés Krisztina és Kincses Krisztina, immár két nagyszerű alkotóval, Birtalan Andrea költővel és Vöröskéry Dóra íróval karöltve mutatta be a 42 szerző műveit összegyűjtő antológiát. A kötet bemutatása főként a sokszínűség kulcsfogalma köré épült, az antológiában megjelenő fiatal szerzők ugyanis – bár különböző témakörökben gondolkodnak és alkotnak, mégis – képesek voltak mindannyian egy közös nevezőkkel is bíró szövegkorpuszt létrehozni.
Rózsaszínbe burkolózott a Művészetek Völgyének Petőfi-udvara egy péntek délutáni beszélgetésen, amikor a Magyar Kultúra magazin főszerkesztője, Bonczidai Éva, a magazin Szerelem lapszámának egyik interjúalanya, Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, valamint egy fiatal színészpalánta, Lipics Franciska, a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés osztályának hallgatója a birtoklás, a hűség és még sok ehhez hasonló, érdekesebbnél-érdekesebb témakörön keresztül megpróbálták felfejteni a – több szempontból is felfejthetetlennek tűnő – szerelem fogalmát.
Lőrincz P. Gabriella költő volt a Magyar Kultúra magazin első vendége a 32. Művészetek Völgyében – s már a hangulatteremtés is rendhagyónak ígérkezett, hiszen a beszélgetés főként a magazin Elmúlás lapszámához kapcsolódott. Lehet-e önfeledt vidámsággal vagy legalábbis nem meghökkenve beszélgetni az ember életének egyik legfontosabb velejárójáról, a halálról? Bonczidai Éva, a magazin főszerkesztője többféleképpen is közelített a témához, és kérdéseivel vendégét a Szovjetuniótól kezdve a kárpátaljai rítusokon át egészen a női sorsokig minden fontos dologról végigkérdezte.
Elkezdődött a csíkcsomortáni Varga Sándor Verstábor, ahol évről évre tehetséges középiskolások gyűlnek össze az egész Kárpát-medencéből, és tíz napon át elismert művészek irányításával dolgozhatnak – versek és hegyek között.
Varga Sándor, a tábor névadója a Magyar Rádió egykori munkatársa volt, ő és felesége, Mihályi Magdolna álmodták meg egykor ezt a különleges Kárpát-medencei szintű verstábort azzal a céllal, hogy a nyelvterület különböző rangos versmondó versenyeinek díjazottjait további tehetséggondozásban részesíthessék.
„Mindig az alkotó emberek veszik észre a világ változásait” – kapaszkodom Bonczidai Éva, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztőjének megállapításába, amely július 21-én, pénteken a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Magyar Kultúra-sátrában tartott Felnőni a Kárpát-medencében című kerekasztal-beszélgetésen hangzott el.
Hazaszótár – A valahol szabadsága címmel indított beszélgetést a béke idején július 21-én, pénteken a bálványosi nyári szabadegyetem Magyar Kultúra-sátrában Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.