– Mit tudtál annak idején a könyvről, amikor húsz éve megkeresett vele a kiadó? Műfajilag például hová sorolták a Harry Pottert?
– Ez elég vicces, mert nem volt műfaji besorolása. Amikor elolvastam, akkor derült ki, hogy nem egyértelmű a célcsoportja, hiszen a humora szólhat akár művelt felnőtteknek is. Semmiképp nem akartam ebből gyerekmesét csinálni, az egész műfaj új volt, én sem tudtam sehová sem elhelyezni. Én nem ilyen gyerekregényeken vagy mesekönyveken nőttem fel. A kiadó is csak annyit mondott, hogy a könyv nagyon sikeres Angliában, de tulajdonképpen mindannyian a sötét erdőbe mentünk be, hiszen nem lehetett előre tudni, hogy Magyarországon majd működik-e. Egyébként nem kaptam a könyvhöz használati utasítást, és nyilván voltak benne olyan viccek, utalások, amiket nem ismertem fel, nem értettem meg. Meg hát vannak, amikre nem is kellett rájönnöm, mert olyan „húsvéti tojások”, amiket a szerző saját magának rejtett el, senkinek nem kell értenie őket.
– Az első olvasás után mi volt a benyomásod?
– Teljesen vegyes. Fordítóként az a dolgom, hogy kitaláljak a kötetnek egy magyar stílust, egy magyar hangot, és ahhoz elképzeljem, hogy kinek írom. De ebben az esetben nem hoztam döntést a megcélzott korcsoport tekintetében, tehát nem egyszerűsítettem a stílust vagy a tartalmat, hogy a gyerekeknek fogyaszthatóbb legyen, hanem megtartottam az eredeti hangnemét, és a nyelvi lelemények fordításánál sem törekedtem rá, hogy feltétlenül a gyerekek is értsék a bennük rejlő viccet.
– A Harry Potter fordítása kapcsán épp a nyelvi lelemények kerülnek elsőként szóba, és ma már komplett rajongói oldalak elemzik az etimológiájukat. Megvilágítanád egy kicsit, hogyan zajlott a magyarítása ezeknek az egészen speciális neveknek, kifejezéseknek, adott esetben azoknak az újonnan kreált szavaknak, melyeknek meg kellett találni a magyar megfelelőit?
– Az ilyen esetekben mindig egyszemélyes szabad ötletbörzét tartottam. Hosszú szóláncok születtek, melyekben a kiindulópont az angol eredeti és annak szó szerinti fordítása volt. Ha az valamiért nem működött, egyszerűen elkezdtem asszociálni, leírtam mindent, ami eszembe jutott, és egyszer csak jött egy ötlet, amit meg tudtam szeretni. Ha ez ki tudta tolni a fejemből az angol eredetit, akkor az lett a végleges. Ilyesfajta „költői” alkotómunkában születtek tehát ezek a szavak. Addig ültem és töprengtem, amíg be nem ugrott egy jó megoldás. A szóláncok némelyike még megvan a számítógépemben – például Horace Slughorn átváltozása Horatius Lumpsluckká és a Roxfort szó születése. Ezekben annyi butaság és rossz ötlet van, hogy inkább nem mutatnám meg őket…
A teljes interjú a Könyves Magazin oldalán olvasható.
Új tagok felvételéről döntött a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) kedden Budapesten. A múzeumban tartott szavazással Garaczi László író és Kornis Mihály író, drámaíró is a testület tagjává vált.
November 13-án a magyar nyelv napját ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a hagyományokhoz hűen átadták a Lőrincze Lajos-díjat, a Deme László-díjat, a Maróti István-emlékérmet, illetve az Anyanyelvápolók Szövetsége 2023. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának elismeréseit. Az ünnepi eseményen mutatták be Az én Petőfim című pályázat anyagából összeállított kötetet is.
Demeter Szilárd legújabb, A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyve többek között a magyar szabadság, a szülőföld, a haza, a hazatérés, valamint az indiánlét különféle motívumait járja körül.
A Magyarság Háza Irodalmi Szalonja újabb egykötetes kortárs szerzőt látott vendégül: Shrek Tímea kárpátaljai íróval Kalocsai Andrea műsorvezető beszélgetett. A szerző Halott föld ez című kötetének bemutatója többek között a kárpátaljai lét, a pedagógusi szerepkör, illetve a jelenleg is zajló orosz–ukrán háború témáját is érintette.
Az idén 66. alkalommal megrendezett Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron folytatódott a magyar irodalom széles körű bemutatása és népszerűsítése. A belgrádi székhelyű ALMA kiadó gondozásában újabb magyar prózai és lírai művek láttak napvilágot, emellett pedig több magyar szépirodalmi szerző is szerb irodalmi díjakat vehetett át.
Sok szó esett a múltról, kevés a jelenről, a jövőről szinte semmi. Ma, ha jó dolgokra akarunk gondolni, a legtöbb beszélgetés ilyennek mondható. Különösen, ha kárpátaljai magyarok beszélgetnek. Főleg, ha a kultúráról a határon túli régió kapcsán.
Díszpadot avattak Serfőző Simon Kossuth-és József Attila-díjas költő, író, drámaíró tiszteletére szombaton, a Zagyvarékasi Tájház-Faluház udvarán. Az észak-alföldi település fennállásának 700. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen adták át a költő arcképével és az Itt élnem című verséből származó idézettel díszített padot.
"Rettegés és suttogás, megcsalás és becsapás, nyomor és humor tizenkilenc páratlan novellában." – írja Gerencsér Anna kötetéről (Az ajtó másik oldalán) Nagy Koppány Zsolt, aki az Előretolt Helyőrség Íróakadémián egykor oktatója volt az ugyancsak a mai napon debütdíjjal kitüntetett szerzőnkek.