Helyőrség: Beszélgetés Bék Timur költővel

2020. augusztus 06., 08:17

A Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságának (KMI) küldetése a kortárs magyar szépirodalom és az olvasás minél szélesebb körű népszerűsítése határon innen és túl; ennek érdekében ősztől alkotók bemutatását, irodalmi produkciók közvetítését vállalja, ösztöndíjprogramot indít, s tervei szerint minden évben kiválaszt nyolc senior és négy junior szépirodalmi alkotót, hogy segítse írói arculatuk építését, műveik népszerűsítését. A Hajónapló szerkesztősége szeretne hozzájárulni ez utóbbi program sikeréhez, ízelítőt nyújtani a KMI 12 szereplőjének művészi, aktuális terveiből. A sorozat legújabb részében egy junior alkotóval, Bék Timur költővel készített interjút Vass Éva.

Bék Timur költő – Forrás: Hajónapló

– Ha nem tévedek, 23 éves vagy. Mikor kezdtél írni, vagy komolyabb figyelmet fordítani az irodalomra? Minek a hatására? Hogyan jött a felismerés, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

– Az írás mint az önkifejezés eszköze nagyjából az ivarérettséggel egyszerre jelentkezett nálam, eleinte nyilvánvalóan borzasztó szerelmes versek formájában, aztán ahogy értem, növekedtem, egyre mélyebben beleástam magam. Komolyabban soha nem foglalkoztam az irodalommal, és nem is tervezek, szerintem a művészeteket kár komolyan venni, mindig visszásan hat, amikor egyetemi körülmények között száraz szekunder szövegekről beszélünk fapofával. Szerencsére általában nem ez jellemzi a szegedi BTK kurzusait. Gimnáziumban reálos osztályba jártam, s 11-ben kezdtem kacsingatni a humán tudományok felé, olvastam filozófiát, szépirodalmat, aztán beláttam, hogy nagyobb élvezetet lelek benne, mint a matekban vagy a fizikában, bár mentális berendezkedésem és személyiségem inkább efelé vinne. Még akkor sem dőlt el teljesen a meccs, amikor egyetemre felvételiztem: a magyar–médiatanári és a szabadbölcsészet mellett megjelöltem a matek–földrajztanár szakot. Most ugyan az irodalom felülkerekedni látszik más érdeklődési körökön, de egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy visszatérek egyszer a természettudományokhoz. Alkotóként azért foglalkozom kifejezetten a költészettel, mert lenyűgöz a tömörsége, a sejtelmessége, ahogyan hiánytalanul, mégsem egzakt módon képezi le a világ szeleteit és épít hidat a tudatos tudat és a szavakon túli világ között a nyelv építőköveivel.

 – Jelenleg Szegeden tanulsz. Mi a célod az iskola elvégzése után?

– Végül a magyar–médiatanári képzést választottam és folytatom immáron öt éve – az utóbbi egy évben egyre növő lelkesedéssel. Hogyha lediplomázom, kipróbálnám magam tanárként (középiskolában), amennyiben a tanításról alkotott elképzeléseimet, terveimet gyakorlatba tudom ültetni. Ezek némileg szembemennek a hazai oktatási szisztémával, de szeretnék hinni benne, hogy működni tud egymás mellett a kettő, és kecske is, káposzta is jól tud lakni, s az idegeim sem mennek tropára. Aztán, ha mégsem sikerül megvalósítani, amit szeretnék, hát csinálok mást. Annyi érdekes dolog van!

[…]

– Mit kaptál az Előretolt Helyőrségtől? Még mindig hallgatója vagy? Ajánlanád a hozzád hasonló fiataloknak, hogy pályázzanak az itt tanulásra?

– Barátságokat, szakmai támogatást és tudást, motivációt az írásaim megjelentetéséhez, lehetőséget a könyvkiadásra, anyagi segítséget. Egy ideológiailag, kulturálisan, művészet- és világszemléletében meglehetősen differenciált közösség tagjává váltam, ahol a szakmai fejlődés és fejlesztés az elsődleges. Három évig pályakezdő kategóriában voltam, most elsőkötetes vagyok. Nem mondom, hogy most nem foglalkoznék költészettel, ha nem jelentkeztem volna, de egészen biztos, hogy nem ennyit és nem így írnék/olvasnék. Mindenképpen ajánlom.

 

A teljes interjú és a sorozat eddig megjelent részei a Hajónapló oldalán.