Helyőrség: Beszélgetés Grecsó Krisztiánnal

2020. november 21., 09:51

Grecsó Krisztián író-költőnek a napokban jelent meg új kötete a Magvető Kiadónál. A Belefér egy pici szívbe című könyv gyermekversek gyűjteménye, a kötet kapcsán Szabó B. Eszter kérdezte a szerzőt az ART7 oldalán. 

Grecsó Krisztián Grecsó Krisztián Fotó forrása: art7.hu Fotó forrása: art7.hu

– Tegnap a Többet magunkról című zenés-táncos irodalmi esetetek volt a Várkert Bazárban, mely a Grecsó fivérek művészete köré épül. Hogy sikerült?

– Nagyon jól, pedig a körülmények elég nehézkesek voltak. A koncert előtt arab fenyegetéseket kapott az esemény, így ki kellett hívnunk a rendőrséget, illetve már érvényben volt az intézkedés, mely alapján csak minden harmadik széken ülhetett valaki. Én mégis szárnyakat kaptam, hiszen minden nehézség ellenére ott volt százötven ember, ami most tömegnek számít. Tudtuk, hogy ez alatt az idő alatt éppen húszezer ember tombol a Fradi–Juventuson, minden létező szabályt megszegve, mégis tapintható volt az angyalsereg a terem fölött. Ráadásul tegnap jött ki az új kötetem a nyomdából, én pedig egyfajta improvizatív jelleggel azt mondtam a közönségnek, tudják, mit, bár önök felnőttek, de felolvasnék néhány gyerekverset, hiszen mindenkiben ott él az alsós. Remekül fogadták.

– A Magamról többet jellegzetes sorai: „Hány éve várok rá, hogy elénekelhessem valakinek a Bóbitát, aki fontosabb, mint én.” Az új kötet – amely gyerekeknek szól – már hozza magával, hogy saját műveidet is „előadhatod” valakinek, aki magadnál is fontosabb…

– Hogyne, abszolút. Hazaviszed, a gyerek elkezdi használni úgy, mint bármelyik könyvet, az valami csoda. Ő még nem tudja, hogy róla szól, és azt sem, hogy benne van. Baranyai B. András, a könyv illusztrátora egészen kiváló, kifinomult rajzaiban nem elhanyagolható a humor sem. Például vannak olyan figurák, amelyek picit hasonlítanak ránk. Másfelől pedig régóta nem szórakoztam ennyire jól egy mű megírásánál, mint most, hiszen ez nem úgy született, ahogy a többi. Valódi helyzetekből jöttek, mint a ringatásból, a nyugtatásból… vagyis ahol a ritmusnak szerepe van. Próbálod megnyugtatni, miközben azokat a verseket mondod neki, amiket nagyon szeretsz: József Attilákat, Weöres Sándort, hiszen itt az a lényeg, hogy pörögjön a szöveg, és akkor egy idő után már más szövegeket fogsz mondani arra a ritmusra. Most kivételesen fontos volt, hogy nálam legyen a jegyzetelős füzet – pedig nem vagyok jegyzetelős író –, de ha éppen fürdetés közben jött rám a rímpár, muszáj volt valahogy megoldanom…

– Akkor jól értem, hogy először a ritmust kellett megtalálnod?

– Igen, sokszor a Weöres Sándor-i klasszikus gyermekvers hagyományra játszottam rá. A Magamról többet egyik legfontosabb motívuma a Bóbita, amit azt hiszem, minden magyar ember ismer, legalábbis aki beszéli is a nyelvet. Most viszont én is beállhatok ebbe a nyelvi sorba, amiben továbbadhatom ezt a nyelvi tudást valakinek. Ahol a Magamról többet véget ér – egy szülő-metamorfózis föladott motívumával, mely a Bóbitához kapcsolódik –, ott folytatódik az új kötetben egy bóbitás nyitóverssel, ami arról szól, mit is jelent Bóbitának lenni. Ezt mindenképpen tovább szerettem volna vinni, körüljárva azt, mi is ez a metamorfózis. Mit is jelent az, amikor egy egész világra teljesen másképp nézek, hiszen a szülővé válás során a világhoz való hozzáállás is megváltozik.

A teljes interjú az ART7 oldalán olvasható.