Helyőrség: Beszélgetés Szabó Borbála íróval

2020. december 11., 11:41

Szabó Borbála író-drámaíróval Szegő János beszélgetett a Líra online programjában. A programról Seres Gerda írt beszámolót a Kultúra.hu oldalon.

Szabó Borbála író - Fotó: Mudra lászló/Origo/Fotó forrása: Kultúra.hu

„Nem tudatos törekvésem a nagy magyar művek átírása, magam sem tudtam erről a missziómról, inkább utólag nyilvánvaló, hogy mennyit foglalkoztam ezzel” – fogalmazott a Líra online beszélgetésén Szabó Borbála, író, dramaturg.

Szegő János kérdésére elmesélte, hogy a gimiben rossz tanuló volt, de a színjátszó körben jól érezte magát. „Főleg a csillogás ragadott meg, és kénytelen voltam Shakespeare-drámákat olvasni, mert játszottam bennük. Sokáig színésznő akartam lenni, de éreztem, hogy abban azért nem vagyok elég jó, és bár így is végig lehet csinálni egy pályát, éreztem, hogy az írásban elég jó lehetek.” 

„Mégiscsak szorongós vagyok, szívesebben ülök otthon, de magamban eljátszom az összes szerepet. Ezért fordulhat elő, hogy írás közben hangosan beszélek.”

Mesélt arról is, hogy miután csaknem tíz évet húzott le színházaknál, elege lett. „Írsz egy darabot, aztán megy a próbaidőszakban az átíratás, mert a színészek nem tudják úgy elmondani, a rendező szerint ezt ide, azt meg inkább oda kellene rakni, és végül nem az van a színpadon, amit írtál. A próza viszont állandó, nem fordulhat elő, hogy minden egyes olvasónál másként áll össze.” A hátulütője, hogy nem lehetsz jelen, amikor olvassák, a színházban viszont láthatod, mit gondolnak az előadásról, a női vécében meghallgathatod a véleményüket – tette hozzá.

„Szerintem a legtöbb drámaíró ismeri azt a sértett állapotot, hogy ő egy művész, mégsem övé az utolsó szó, más dönti el, hogy mi történik a színpadon. A magyar drámaírók nagy része tíz évet tölt a pályán, aztán filmet ír vagy elkezdi rendezni a saját darabjait. Elkezdett érdekelni az elbeszélői hang és a hiúságom is motivált. Ha egy dráma lekerül a műsorról, nincs, ezért mentettem át prózába például a Nincsenapám, seanyámat.”

A történet a családon belüli alkoholizmusról szól. „Szerettem volna kezet nyújtani azoknak, akiknek hasonló a történetük, ilyenkor erőt ad, ha érzik, hogy nincsenek egyedül. De egyébként nem célom, hogy az olvasókat terápiás jelleggel összekaparjam.”

Szabó Borbála arról is beszélt, hogy gátlástalanul kölcsönveszi a környezetéből a történeteket, figurákat. „Sokszor mintázok szereplőket valós alakokról, de általában mások hívnak fel azzal, hogy magukra ismertek. Apukám megbántódott a Nincsenapámon, szerintem egy barátja mondta neki, hogy szerepel benne, a könyvet valószínűleg nem olvasta. A gyerekeim szokták még szóvá tenni, ha hasonlít rájuk valamelyik szereplő. De ügyelek rá, hogy átnevezzem őket, és akkor mondhatom, hogy nem is te vagy!”

A teljes beszámoló a Kultúra oldalán olvasható.