– Merészen erotikus versei mellett lírájában komoly szerepet kapnak az istenes versek. Hogy fér meg egymás mellett a két téma?
– Újabb verseimben gyakran foglalkozom Istennel, de korábbi könyveimben is megjelenik már ez az élmény, így alakult, ösztönösen hajlottam efelé. Római katolikus, vallásos családból származom, Székelyföldön ez nem ritkaság, a legtöbb székely család jó viszonyt ápol a Fennvalóval. Isten pici gyerekkoromtól az életem része volt, ez ma sincs másképp. Gyakran írok párhuzamosan a két témáról. Nem zavarják egymást, inkább kiegészíti egyik a másikat. A szerelmet, a testet, a gyönyört is Isten teremtette. Az élet örömforrása az erotika, és ha tiszta, mély érzelmek vannak mögötte, az erotikus vers olyan, mint egy imádság. Két ember szerelemből születik az új élet, és ez Isten előtt kedves dolog.
– Isten nem csak két ember tiszta szerelmében, az egész teremtett világban jelen van. Keresés című versében a természetben és önmagában keresi a Teremtőt, s egyúttal fohászkodik is hozzá, hogy csitítsa a költő haragját, és tegye hasonlatossá az általa teremtett állatokhoz és a természeti elemekhez. Véget ér valaha a keresés, és teljes nyugalomra lelhet?
– A Keresés című versem tavasszal, a nagyböjti időszakban született, ha jól emlékszem, talán éppen nagyhéten írtam. Idézem az olvasók kedvéért, hogy jobban tudjanak kapcsolódni a beszélgetésünkhöz.
Magam templomát építem
égből, földből és levegőből,
élénk kék színű tavaszból,
madarak csicsergéséből,
zölden serkenő fűből,
száraz gallyakból, rügyekből,
kutyák ugatásából,
őzek lábdobogásából.
Ott kereslek, Uram magamban,
mikor naponta sétálok a völgyben
a délutáni tájat csodálva,
fürkészem óvó tekinted,
és akkor is, amikor esténként
összecsuklok a terhek alatt.
Mellkasomban erős szúrást érzek,
mintha malomkő ülne szívemen,
fekete, nehéz szavak,
szürke, gomolyfelhő-igék,
jégszínű jelzők.
Hozzád fohászkodom, Uram,
csitítsd haragom,
legyek olyan,
mint a levegő,
az ég,
a fű és
a fák,
a madarak,
a kutyák,
az őzek,
a nap és
az őt követő árnyék.
Nehéz idők voltak, kijárási tilalommal, koronavírus-híradókkal tarkított, félelemmel átitatott hónapok. Sajnos még mindig nincs vége. Sok erő, nagy hit kell, hogy ezt az ember ép elmével el tudja viselni… Húsvétra nem tudtam hazamenni a családomhoz Székelyföldre, az első húsvétom volt egyedül… Tilos volt a település elhagyása, a bevásárláshoz, a sétához, a kinti sporthoz is formanyomtatványt kellett kitölteni és vinni magammal a személyit. Ezt is csak a lakhelyhez közel engedélyezték. Ebben a nyomasztó időben találtam rá a természetre, fedeztem fel magamnak az erdőt, és kezdtem egyre többet foglalkozni a belső békével, a nem hagyományos értelemben vett imával, kerestem Istent a fákban, az ég kékjében, az ébredő rügyekben, a napsütésben és az esőben és persze saját magamban is, hiszen mindnyájunkat önmaga képére teremtett. A keresés, Isten felfedezése nem ért véget, naponta meg kell találnunk az utat hozzá. Az emberi élet egyetlen, nagy istenkeresés.
– Úgy tudom, jelenleg egy önnek teljesen új műfajban kezdett el alkotni: meseregényt ír. Hogyan jött az ötlet, és melyik korosztálynak készül a regény?
– A meseregény egy gyermekkori ötletemen alapszik: füzetekbe írtam egy történetet, de erről egyelőre nem árulok el többet, babonás vagyok a munkafolyamatban lévő kézirataimmal, ráadásul először próbálkozom prózával. Minden olyan gyermeknek ajánlom, aki már tud folyékonyan olvasni, leköti egy hosszabb történet. Nem lesz vidám mesekönyv, mert a legtöbb gyermek élete sem tündérmese. Azokhoz a gyermekekhez szeretnék szólni, akik lelki sérültek, valamiért szomorúak és azokhoz a felnőttekhez is, akiknek nem sikerült feldolgozniuk gyermekkori traumáikat.
Azért választottam a meseregény műfaját, mert úgy gondolom, ezzel szélesebb olvasóréteget tudok megfogni. A mese tanít, rávezet dolgokra, mágikus szöveg. Lesznek benne mitológiai szereplők, amelyek emberi prototípusokat testesítenek meg, teljesen modern dolgok, mobiltelefon, autó, sok mozgalmas történet. A gyerekek elképesztő fantáziával vannak megáldva. Egyáltalán nincs könnyű dolgom. Újra gyermeknek kell lennem, gyermekfejjel kell gondolkodnom.
A teljes interjú az Országút oldalán olvasható.
Életének 84. évében elhunyt Gyulai Líviusz grafikusművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. Az MMA közleménye szerint a Kossuth-díjas grafikusművészt, a magyar grafika nagy generációjának egyik képviselőjét kedden délelőtt érte halál. Gyulai Líviuszt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
Az Országút folyóirat megújult internetes oldalán a költőként is ismert Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes-zenésszel olvasható interjú. A Ghymes együttes egyik alapítóját új művekről, a pandémia okozta nehézségekről és a jövőre vonatkozó tervekről kérdezte Szekáry Zsuzsanna.
Az Irodalmi Jelen folyóirat minden hónapban megnevezi a hónap alkotóját, aki személyével kiemelten foglalkozik és műveire erősebben fókuszál. Legutóbb Acsai Roland költőre esett a választás – interjú is készült vele, Viola Szandra és Halmai Tamás kérdezték a szerzőt.
A kötet szerkesztőjével, Zeke Zsuzsannával Kocsis Katica beszélgetett a PIMBlogon, a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai blogján.
A Talán semmi, talán Minden – Ady Endre és Boncza Berta pesti otthona kötet kiindulópontja Ady és Csinszka első és egyetlen lakása, valamint az 1917–1919 közötti időszak. A társadalmi-kulturális korrajzként szolgáló tanulmányok azonban sokszínű, izgalmas nézőpontokból mutatják be a költő és felesége mindennapjait, szokásait, ismerőseiket, tárgyi környezetüket, és hozzák közel alakjukat.
A MeseCentrum a Petőfi Irodalmi Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumának szakmai blogja. A naponta frissülő oldalon a kritikák, ajánlók és egyéb szakmai anyagok mellett interjúk is olvashatók, ezúttal Veress Gyöngyi kérdezte Máray Mariann illusztrátort.
A Tiszatáj folyóirat Műhelyinterjú című sorozatában irodalmi tehetséggondozó műhelyek vezetőivel készített interjúk olvashatók. Pánczél András ezúttal Weiner Sennyey Tibor költő-írót, a DRÓT főszerkesztőjét, a Rajk Szakkollégium művésztanárát kérdezte irodalmi tehetséggondozásról, az általa vezetett irodalmi műhely tapasztalatairól.