Helyőrség: Interjú Jász Attila költővel

2021. január 11., 14:36

Különleges kötet jelent meg Jász Attila József Attila-díjas költőtől a Kortárs Könyvkiadó gondozásában. A Csendes Toll nevű, eredetileg Jász Attila által teremtett szereplő ezúttal szerzőtársként szerepel. Erről a szokatlan eljárásról, a kötetben megjelent önéletrajzi szövegekről, a könyv címéről (Bölénytakaró) kérdezte a szerzőt Szepesi Dóra a BárkaOnline oldalán.

Jász Attila költő - Fotó forrása: BárkaOnline

– Még sosem írtál (saját) életrajzot irodalmi szövegként, pedig milyen jó nyomolvasás! Csendes Toll ötlete volt?

– Közös ötlet volt. Jász Attila Csendes Toll életének egy periódusát, a családi életét, már megírta naplószócikk formában úgy tíz évvel ezelőtt. Az is a kettőjük együtt gondolkodásának eredménye, hogy végül verses formában született meg a mű. Jász Attila mindig is vágyott egy önéletrajzi regényfélére. Ez lett belőle. Csendes Toll és a Nagy Szellem segítségével.

– A könyv címe fejtegetnivaló. Mi az a Bölénytakaró? Szövet-szöveg összefüggések, életünk szövete, a látható életrajz? Ami alatt ott van, a titokzatos (ma már csak rezervátumban élő) lény, ösztöneivel, tudattalanjával, időtlenségével – csak az indiánok ismerhetik igazán… Ilyesmiről lehet szó?

– A gyerekkori dunyha a nagyszülőknél, annak a poétizált és indiánosított verziója. Ami alatt el lehetett bújni, éppúgy, mint a fák lombjai között. Ami alatt álmodni, álmodozni lehetett, kilesve számolni a redőny résein át beverődő lassú fénysávokat. Az indián bölénytakaró még multifunkcionálisabb, öregek és gyerekek számára is nélkülözhetetlen, nem beszélve a fiatal szerelmesekről a közös tipiben. És emellett gyönyörű tárgy is, mint az indián használati eszközök mindig. De szétbontva is fontos szókapcsolat számomra. A bölénység a szülőket is jelenti, és a párhuzamosan megidézett mostani énemet, és a takaró óvó-védő jellegéről pedig már szóltam. Uff.

– Idézek:…„előre kell haladni, kibontani azt a többletet, / amit mindannyian ajándékként kapunk a születésünkkor, a születésünkkel, / a születésünk lehetőségét, // mindegy, / hogy indiánságnak nevezzük vagy másnak,…” Majd úgy fogalmazol: „…nagyon is díjazzák az effajta hülyeségeidet, / amit jobb híján művészetnek hívnak majd / a fehér emberek, a sápadtarcúak, / az indiánok számára ez csak egy megfelelő álca…”. Szóval, bizonyos értelemben a művész indián?

– Az is egy értelmezési lehetőség, hogy az indiánság ezt is jelenti. A művészi szabadság, márpedig ez a legfontosabb dolog a művészetben, ettől más, mint a tudomány például, párhuzamba állítható az indián léttel. Azzal, ami a fejünkben van róla. Az indiánság ideájával. Másrészt pedig a konkrétumokat nézve, az elkülönítés, a másság bélyege a rezervátumlét szimbóluma. Ezt a kettőt egymás mellett nézve pedig tökéletes lefedése a szépségeknek és nehézségeknek, amivel akár művészként, akár kultúrindiánként meg kell küzdenünk.

– Az indiános könyvek generációkat érintenek meg, sok művészt is. Eszembe jutott például Karinthy. Hazudok című novellájában gyerekkori emléket elevenít fel; barátjának mesél két wigwamról, ami bakonyi kastélyuk kertjében van… füllentget tovább, majd írását ezzel zárja: „Így lettem íróvá.” Téged sosem kizárólag az irodalom érdekelt, a képzőművészet, a zene is. Kik hatottak rád?

– Húha! Akkor én is füllentgetéssel kezdem. Fiatal koromban nagyon érdekelt a filozófia és a teológia is, nem mondom, hogy hivatalosan akartam velük foglalkozni, de a reál tudományok után üdítően hatottak rám. A zene és a képzőművészet is mindig érdekelt, de ez így elég tág és felelőtlen kijelentés. Bizonyos rokon lelkületű gondolkodók és művészek érdekeltek csak kizárólag. Zenében a jazz volt a fő irány, képzőművészetben a régi korok mesterei mellett a kortárs, finom, monokróm, minimalista próbálkozások. Mindig óvakodtam a nevek felsorolásától, mert az nagyon a pillanat lenyomata. Viszont mostanában, nyilván korral járóan, elkezdtem újraolvasni a kedvenceimet. Bár ez Borgesszel, Pessoával, Paul Austerrel gyakran megesett már nálam korábban is. Fiatalkoromban nagyon hatott rám Bulgakov és Dosztojevszkij. Őket évtizedek óta nem olvastam újra. Hamvast viszont kezdem végre úgy érteni, ahogy talán kell. És újabban Kafkát is egészen másként olvasom és értem, nagyon élvezem. Nemrég hirtelen felindulásból Hrabalt is újra levettem a polcról, nagy élmény. Ahogy például a kortársak közül Tolnai Ottó mindig. Bari Károly, Takács Zsuzsa, Borbély Szilárd. Húha, ahhoz képest, hogy egyáltalán nem akartam neveket mondani…

 

A teljes interjú a BárkaOnline oldalán olvasható.