Helyőrség: Interjú Lanczkor Gáborral, az 1749.hu főszerkesztőjével

2020. október 14., 13:35

A világirodalom kifejezést először használó Goethe születési évét címnek választó 1749 hatalmas űrt kíván betölteni. A lap a Petőfi Irodalmi Ügynökség gondozásában jelenik meg. Az idén májusban indult oldalról, feladatokról és tervekről a portál főszerkesztőjét, az író, költő, műfordító Lanczkor Gábort kérdezte Ayhan Gökhan a Dunszt.sk oldalán. 

Lanczkor Gábor – Fotó forrása: dunszt.sk

– Az 1749 főszerkesztőjeként előzőleg volt elképzelésed, hogyan kellene kinéznie egy valamirevaló kortárs világirodalmi portálnak?

– Igen. Legyen üde, letisztult, minimál, és épp csak annyira trendi, hogy az még frissességnek hasson, és senki számára ne legyen irritáló.

– Az oldal előtt a Nagyvilág, újonnan a Versum látott el világirodalmi feladatokat. Vettetek valamit mintául? Milyen példák álltak még a rendelkezésetekre?

– A Nagyvilág megszűnt, a Versum viszont köszöni, remekül van. A Nagyvilág amúgy csak a profilt tekintve lehetett számunkra példa, hiszen printlapként élt és szűnt meg, mi viszont a kezdetektől fogva napi frissítésű online formátumban gondolkoztunk, ami egészen másfajta kihívásokat jelent. És persze nyitott szemmel járunk a világban, átnéztünk egy csomó kulturális oldalt, külföldi mintákat is, ezekből is inspirálódtunk mind a dizájn, mind a rovatstruktúra terén.

– Nagyon sok világirodalmi kötetről akkor szerez tudomást a magyar közönség, ha a piacvezető kiadók nyomására foglalkoznak vele a lapok, a média. Pár éve jelent meg például Marlen Haushofer A fal című, fontos regénye, Magyarországon alig volt róla kritika, míg más szerzőkbe lépten-nyomon beleütközünk. Cél, hogy ne csak a mainstream irodalommal foglalkozzatok?

– Igen, mindenképp. Nemrég volt például egy posztjugó hetünk, amit a vajdasági születésű költő, Orcsik Roland szerkesztett – minden hónapban lesz egy vendég szerkesztőnk, hogy ezzel is bővítsük a spektrumot. Én magam Szlovéniában is tanultam, tehát nem ért meglepetésként, hogy itt vannak a déli szomszédságunkban ezek az izgalmas, különálló, mégis ezer szállal egymáshoz kapcsolódó irodalmak, amelyekről a magyar irodalmi átlagolvasó (ha van ilyen) majdhogynem semmit nem tud. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy a déli szomszédaink utóbbi tíz évéről beszélünk, nem a karibi térség legfrissebb költészeti zizzenéseiről. Mindenképp van tehát igényünk az efféle feltárómunkára.  De ha már a karibi térség: ugyancsak mostanában közöltük a Nobel-díjas V. S. Naipaul különleges fesztávú, revelatív nagyesszéjét; úgy tapasztalom, mintha ez a nagyon fontos műfaj ugyancsak kívül esne az olvasói elvárás horizontján. A világirodalom azonban nem csak az, amit a nem magyar nyelven író szerzők munkáiból a könyvesplázák kirakatába kitesznek.     

A teljes interjú a Dunszt.sk oldalon olvasható.

A lap az 1749.hu oldalon érhető el.