Helyőrség: Kálvinista rap Amerikából

2021. március 30., 19:52

Egy különleges témájú esszé olvasható a Petőfi Irodalmi Ügynökség online világirodalmi folyóiratában, az 1749.hu oldalon. Kálvinista rap Amerikából, avagy könnyűzenei ajánló és közéleti gyorstalpaló politikusoknak címmel Monostori Tibor történész-író írt a mai amerikai könnyűzenében megjelenő világnézeti kérdésekről, különös tekintettel a keresztény zenészekre.

Ha nem akarjuk elolvasni a Heidelbergi kátét, a hiphopkultúrából szívjuk magunkba Isten igéjének református értelmezését. A lírikus teológiának ugyanis egészen jó produktumai vannak. Shai Linne egy kutatás szerint az egyik legjobban rímelő amerikai rapper, úgyhogy istenes verssorokat fordítunk tőle, Lecrae-tól és a katolikus Macklemore-tól, miközben velük együtt megmártózunk egy-két kényes közéleti témában.

 

A keresztény rap vajon mi?

Aki az 1990-es években nézte a magyar és európai zenecsatornákat (és volt, aki nem?), az ismerheti Nana fülbemászó slágerét, a Lonelyt. A ghánai születésű német rapper ilyeneket vágott a magyar fülekhez, valahol félúton Toni Braxton és a Jamiroquai között: „Tudom, hogy Ő meg fog menteni, ahogy a sötét ösvényen járok. / Az Úr az én pásztorom, ezer vész közt is nyugodtan állok / Mert kit féljek, ha nem az I.S.T.E.N.-t? / Köszönöm az áldásod, és ahogy a mikrofonnal bánok.”

Ha nem ugrik be az Olvasónak ez a rész, nem véletlen. A nyugati könnyűzenére rácsodálkozó hallgatóság akkoriban a mainál kevésbé érdeklődött a világnézeti kérdések iránt. Ha egyáltalán figyelt a dalszövegre.

Ugorjunk a tengerentúlra, 2012-be. Ekkor már Közép-Európában is élesebbek az ideológiai radarok. Seattle-ben elkészül Macklemore és Ryan Lewis debütáló albuma, a The Heist. A megaslágerek, mint a Thrift Shop vagy a Can’t Hold Us azóta öles léptekkel haladnak az egymilliárdos YouTube-nézettség felé. Más, kevésbé ismert rapnótákat ideológiától, politikától, spiritualitástól túlcsorduló sorok töltenek meg. A melegjogi popzsoltár, a Same Love mellett a legszebb darab egy keresztény útkereső himnusz, az Allen Stone-nal közösen írt Neon Cathedral.

A katolikus neveltetésű Macklemore sokáig küzdött az alkohollal és más tudatmódosító szerekkel. Nanához képest sokkal, sokkal mélyebbre nyúl. A szertartásos, kiüresedett vallást és az alkoholt állítja párhuzamba: az ember mindkettővel az élő hit és Isten helyett próbálja betölteni a lelkében az űrt. „Megtört himnuszok szólnak, / és ha ginben áznak, az imák is jobban folynak” – kezdődik a dal. Alkoholmámor és templom, koktélok és a gyülekezeti élet hívó szavai versengenek egymással. A refrén csontig hatol: „A test törékeny / Harcolnak ott legbelül önérzet és szégyen / De az ijedtséget rossz helyre száműztem, / a töviskoronát a gerincem fölé tűztem / Figyelj rám, ahogy bizonyságot teszek / az éjszakai tolvaj okozta a függőségemet.”

Macklemore nem nyugszik. Sokáig nyúzza magát és a meggyötört, lelki másnapos hívőt. „Az italbolt tovább van nyitva, mint a templom kapuja […] / Az én evangéliumom szerint ez az Úr itala. […] / Süllyedek, s emiatt részegeskedek […] / Édes Jézusom, amnéziában szenvedek / Csak rázom, míg meg nem ízlelhetem, ahogy görcsökben remeg a hitem.”

 

A fiatal és nyughatatlan reformátusok

Mindezt be kellett mutatni ahhoz, hogy megértsük, mi nem a kálvinista lírikus teológia. Egy keresztény portál nevezte ugyan Macklemore-t népi teológusnak, de egy igazi (és józan) konzervatív keresztény ezt kikéri magának. Az ilyen versek, mondják, biblikus tanokat legfeljebb nyomokban tartalmaznak. Ahogy a többi „keresztény” dal is, ami pedig Amerikában jóval nagyobb számban fordul elő a mainstream kellős közepén, Lana del Reytől Bruce Springsteenig, Tupactól egészen Kanye West keresztény albumáig.

De haladjunk tovább. A GRITS dalai már jobban mutatják az „igaz doktrína” jeleit. A nashville-i hiphopduó neves elődje, a DC Talk köpenyéből bújt elő, és a macklemore-i hajnali részegséggel összehasonlítva már a művésznevük is sokatmondó: Coffee és Bonafide. Jelentős részük volt abban, hogy az 1980-as években kibontakozó amerikai keresztény hiphop és gospel rap az 1990-es években bekerült a fősodorba.

Az Ooh Ahh (My Life Be Like) című dalukat egy DC Talk-taggal, a legendás keresztény zenei producerrel, TobyMackel együtt írták, és a Halálos iramban: Tokiói hajsza című film egyik sikeres betétdala lett. Magyarországon még mindig nehezen elképzelhető, Amerikában azonban általános, hogy milliók táncoljanak ilyen sorokra: „A Megváltót hívom, hogy töltse be minden szükségem, / bocsáss meg, fénysebességgel taszít mélybe a vérem. / Uram, gyere hozzám, ha szemed meglát, / s ha eltévelyednék, hagyj nekem a kenyeredből morzsát. / Hadd támaszkodjak áldozatodra és arra, minek megfizetted az árát. […] / Mély vágyam, hogy hozzád hasonló legyek, / megpróbálom nem eloltani a lángjaid azzal, amit teszek.”

 

A teljes írás az 1749.hu oldalon olvasható.