– Gyakran nevezel meg klasszikuszene-szerzőket, műfajokat, hangszereket a verseidben. Mennyire áll szoros kapcsolatban a zene és az írás az életedben?
– Valószínűleg az, hogy 14 évig tanultam hegedülni és tíz évig énekeltem kórusban, elég erős és mély élmények bennem ahhoz, hogy mindez az írásaimra is kihasson, adott esetben anélkül, hogy ezt tudatosítanám. Akik komolyabban tanultak zenét, főleg gyerekkorukban, azok pontosan tudják, hogy ez a ritmusérzéktől kezdve a figyelem koncentrált irányításán át a személyiségfejlődésig rengeteg mindenre hatást gyakorol. Írás és zene egymás mellett haladt az életemben, hol egyikre, hol másikra fordítottam nagyobb figyelmet és energiát, de mivel a zenét előadóművészként éltem meg, az írás pedig alkotóművészet, így érthető, hogy a zenei élményeim szivárogtak be a verseimbe, és nem fordítva. Esetemben mindez kiegészül azzal is, hogy szinte az összes felmenőm zenész, így nálunk otthon ugyanolyan asztaltéma volt, mondjuk, Debussy életműve vagy Richter zongorajátéka, mint máshol az irodalom vagy éppen az aktuális tévésorozatok. Családi összejöveteleken gyakran hallgattunk közösen híres felvételeket – sokszor olyat, amiben az egyik rokonunk közreműködött –, és szinte minden alkalommal elhangzottak és elhangzanak zenekari és turnés anekdoták, ahogy természetesen rengeteg brácsás vicc is. Illetve a családomon kívül is rengeteg zenészt ismerek, meg tulajdonképpen én is zenész vagyok, attól függetlenül, hogy nem ezt választottam hivatásomnak.
– Az elbeszélőid számtalan helyen bukkannak fel: hol Erdélyben, hol Brazíliában, hol Velencében vagy itthon, a Duna-parti sétányon, étteremben, szállodában. Ugyanakkor maga az utazás nem vagy csak alig jelenik meg. Mit jelent a könyvedben a sokféle táj?
– Számomra minden egyes országból, minden egyes városból, vidékből pontosan annyi volt érdekes, amennyit be tudtam fogadni és be tudtam építeni a saját világomba. Sosem érdekeltek a kötelező turistalátványosságok, a turistáskodás mint létállapot egyenesen taszít, de abban viszont hiszek, hogy minden helynek megvan a maga szelleme, atmoszférája, amire ráhangolódva az ember olyasmiket fedezhet fel magában és hozhat felszínre, amik egyedi értéket, változást hozhatnak az életébe és az alkotásaiba is. Ha nem is ennyire konkrétan, de erre valamikor 2013-ban, Párizsban egy kórusturné során döbbentem rá, amikor először vittem magammal saját, kicsit komplexebb fényképezőgépet. Először kötelezően kattintgattam mindenre, aztán egyszer csak leesett, hogy a Notre-Dame-ról naponta úgy százezer fotó készül, amíg lehet, hogy abban az eldugott utcában, ahol véletlenszerűen korzózok, az éppen déli napfényben különös árnyékot vető asztalt és a mellette kávézó kissé groteszk párt rajtam kívül senki nem veszi észre, és nem is jut eszébe megörökíteni.
Tehát a megjelenített tájak inkább csak egyfajta látásmódnak a lecsapódását tükrözik – nem túl meglepő módon: a sajátomat.
A teljes interjú a BárkaOnline oldalán olvasható.
Elindult a jelentkezés a 2021-es Versünnepre, amelynek fókuszában két, száz éve született alkotó, Pilinszky János és Mészöly Miklós áll – adja hírül a Hajónapló.
A kiírásra a professzionális előadók, a szakirányú oktatási intézmények hallgatói, valamint az egyéni amatőr előadók mellett idén táncművészek és koreográfusok jelentkezését is várják. Nevezési határidő a járványügyi helyzet miatt jelenleg nincsen, a jelentkezés folyamatos.
Böjte Csaba szerzetesnek nemrég könyve jelent meg Füveskönyv címmel, melyben gyógyító gondolatokat találhat az olvasó. Erről és természetesen Csaba testvér legfontosabb missziójáról, a közel harmincéves dévai Szent Ferenc Alapítványról kérdezte Diósi Mária az Olvasat oldalán megjelent interjúban.
A Mandiner hetilapban rendszeresen olvasható Győrffy Ákos író, költő által készített interjú. Ezek a beszélgetések azért is különlegesek, mert a kérdező maga is művész, az irodalmi interjúkban pályatársait kérdezi. Ez alkalommal Bodor Ádámmal, a Kossuth-díjas és A Nemzet Művésze-díjas íróval beszélgetett, akinek legutóbbi könyvét Sehol címmel 2019-ben adta ki a Magvető.
A természet és az ember, a külső és a belső összeolvadása; a hiány, az elidegenedés, a belső csend ötvözete Kopriva Nikolett Amire csak a fák emlékeznek című verseskötete. A költővel Izer Janka beszélgetett a Bárka folyóirat oldalán, a Bárka Online-on.
A KULTer.hu oldalon Plausz Anna készített interjút Halász Rita íróval, akinek első regénye tavaly jelent meg Mély levegő címmel a Jelenkor kiadó gondozásában. A járványhelyzetre való tekintettel videóinterjú készült, melynek írott és szerkesztett változata olvasható az oldalon.
Kásler Miklós miniszter, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke 2021. január 1-jével nevezte ki az NKA alelnökének Bús Balázst. Erről az új feladatáról, terveiről, a Nemzeti Kulturális Alap szolgálatáról Seres Gerda kérdezte a Kultúra.hu oldalon.
"Megrendülten értesültünk: vasárnap este, életének 77. évében súlyos betegség után elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Háromszék volt főszerkesztője. Távozásával lapunk meghatározó szellemi vezetőjét vesztette el, aki élete utolsó pillanatáig fáradhatatlanul dolgozott" – adta hírül a Háromszék napilap.