Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára emlékezve egyre több, a bicentenáriumhoz kapcsolódó pályázatot hirdetnek. A Magyar Kultúráért Alapítvány megbízásából a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. nyílt pályázatának célja, hogy olyan magyar nyelvű, saját, új, bármilyen zenei stílusú (kivéve komolyzene) dalok létrehozását és előadását támogassa, amelyek a megadott listában szereplő, Petőfi Sándor által írt vers szó szerinti részletét (minimum négy sor) vagy teljes szövegét tartalmazzák.
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szerint: „Jókai Mór tudósításából tudjuk, hogy 1848. március 15-én Petőfi Sándor többször elszavalta a Nemzeti dalt, viszont estére már dallamot is szereztek rá, és este a színházban már énekelték is. Azt is tudjuk, hogy Petőfinek sok versét dalként ismerték, akár még úgy is, hogy nem tudták, ki írta a »dalszöveget«. Örülnék, ha visszatalálnánk a szavalható és énekelhető költészethez, jobb lenne tőle a világ. Ezért fontos számunkra a Petőfi-felhő-pályázat.”
Egy pályázatban egy dalra lehet alkotói támogatást igényelni bruttó 600 000 forint értékben.
Egy magánszemély maximum három dalra nyerhet támogatást bruttó 1 800 000 forint értékben.
A pályázók kétféleképpen dolgozhatják fel az általuk kiválasztott verset:
Pályázatot nyújthat be olyan magyarországi vagy felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki, horvátországi, szlovéniai magát magyarnak valló, a pályázat benyújtásakor 18. életévet betöltött magánszemély, aki a felhívás megjelenését megelőzően legalább egy éve tevékenykedik a zeneiparban, zenei formáció tagja vagy önálló előadó, és igazolni tudja, hogy minimum egy évvel a felhívás kiírása előtt megjelent legalább egy ISRC-kóddal rendelkező zeneműve.
Az elkészített dalnak stúdióminőségű felvételnek kell lennie.
A hangfelvételre vonatkozó technikai specifikáció:
A dal szövegének középpontjában tartalmi szempontból a kiválasztott Petőfi Sándor-versnek vagy annak szó szerinti idézetének, idézeteinek kell lenniük.
A nyílt pályázat keretösszege 120 millió forint.
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. május 31.
A részletes pályázati kiírás itt olvasható.
A pályázatokat a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. a Magyar Kultúráért Alapítvány megbízásából hirdeti meg.
A pályázatok benyújtására a Kulturális Pályázatok Támogatáskezelő Rendszerén (KPTR) keresztül van lehetőség.
Volt valami mágikus a november 15-i estén, a Bartók Béla úton, ahol a kis kávéház roskadásig megtelt emberekkel az Irodalmi Szalon 13. születésnapjának tiszteletére. A legjobb szó valóban a mágikus; és milyen találó, hogy ezen a jeles ünnepen épp a mágikus realizmus egyik legnagyobb képviselője, Julio Cortázar argentin író kerülhetett reflektorfénybe.
Hat napon át ismét a spanyol filmeké lesz a főszerep az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A nagy hagyományú spanyol filmhéten, november 21. és 26. között tíz alkotást mutatnak be, amelyet a mozi idén is a spanyol nagykövetséggel és a Cervantes Intézettel együttműködésben valósít meg.
Az irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának 11. havi száma – akárcsak az előző, az októberi – megidézi az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot, amelynek elfojtása a szovjet csapatok novemberi eleji bevonulásával vette kezdetét, majd az azt követő megtorlásokba torkollott: részletek olvashatók a lapban Kopácsi Sándornak, Budapest egykori rendőrfőkapitányának visszaemlékezéseiből.
Új tagok felvételéről döntött a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) kedden Budapesten. A múzeumban tartott szavazással Garaczi László író és Kornis Mihály író, drámaíró is a testület tagjává vált.
November 13-án a magyar nyelv napját ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a hagyományokhoz hűen átadták a Lőrincze Lajos-díjat, a Deme László-díjat, a Maróti István-emlékérmet, illetve az Anyanyelvápolók Szövetsége 2023. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának elismeréseit. Az ünnepi eseményen mutatták be Az én Petőfim című pályázat anyagából összeállított kötetet is.
Demeter Szilárd legújabb, A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyve többek között a magyar szabadság, a szülőföld, a haza, a hazatérés, valamint az indiánlét különféle motívumait járja körül.
A Magyarság Háza Irodalmi Szalonja újabb egykötetes kortárs szerzőt látott vendégül: Shrek Tímea kárpátaljai íróval Kalocsai Andrea műsorvezető beszélgetett. A szerző Halott föld ez című kötetének bemutatója többek között a kárpátaljai lét, a pedagógusi szerepkör, illetve a jelenleg is zajló orosz–ukrán háború témáját is érintette.
Az idén 66. alkalommal megrendezett Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron folytatódott a magyar irodalom széles körű bemutatása és népszerűsítése. A belgrádi székhelyű ALMA kiadó gondozásában újabb magyar prózai és lírai művek láttak napvilágot, emellett pedig több magyar szépirodalmi szerző is szerb irodalmi díjakat vehetett át.