Ilyés Krisztinka: És te mit tennél bele az időkapszulába?

2022. október 29., 14:42

A Magyar Kultúra magazin Emlék témájú lapszámához kapcsolódva a szolnoki Szigligeti Színház 2006-os előadását, Az eltűnt idő nyomábant is megidézték Balatonfüreden, a Kattarzis irodalmi divatszalon estjén. Szikora János rendező és az előadás jelmeztervezője, Zoób Kati, aki a magazin Divatlexikon című rovatában is Proust világába kalauzolja az olvasót, a pillanatok megragadhatóságának kérdését járták körül. A civilizáció kriptája kapcsán pedig arról is szó esett, ki mit tenne egy időkapszulába.

Fotó: Ilyés Krisztinka

Ruhák, irodalom, zene és rengeteg sok emlék – ezekből épült a Kattarzis Irodalmi Divatszalon októberi beszélgetése, melyet egy tudósításban elmesélni aligha lehet. Vannak olyan történetek, amelyeket megélni kell a lejegyzés helyett – s valahol ez az élmény is a létezésben, a jelenlevésben tudott valóban kiteljesedni. Mégis érdemesnek tartanám, hogy ennek az emlékképnek egy aprócska szeletét szavakba öntsem, hátha a következő alkalomra más is kedvet kap egy balatonfüredi kiránduláshoz.

Fotó: Ilyés Krisztinka

Az est házigazdái – Zoób Kati, Bonczidai Éva és Kiss Ferenc – a meghívott vendéggel, Szikora János Jászai Mari-díjas rendező, színész, érdemes művésszel együtt a Magyar Kultúra magazin Emlék lapszámából kiindulva osztották meg, miért is fontosak azok a pillanatok, melyeket az idő múlásával sok esetben – akaratunk ellenére is, de – a feledés bugyrába taszítunk. Ez a kérdés közel sem olyan egyszerű, mint amennyire relevánsnak tűnik, s talán épp ezért nem is a megválaszolása, hanem épp e témakör körüljárása vált az est sarokpontjává. Olyan öntükröt, amit ez a négy kiváló ember állított elénk, kevésszer tapasztalhattunk életünk során. A Partitúra galériában ülők közül – azt hiszem, bátran kijelenthetem – nem volt olyan személy, aki a kétórai gondolkodás alatt legalább egyszer ne kereste volna fel gyerekkori énjét, aki ne kötötte volna össze a múltját a jelenével, s aki ne töprengett volna el a Szikora János és Zoób Kati egyik közös munkáján, Az eltűnt idő nyomában színpadra állításán keresztül megidézett prousti belső időfelfogás mikéntjéről.

Ebben a meghitt és idillinek mondható állapotban hangzott el az az eget rengető, de a maga egyszerűségében helytálló kérdés is: ki mit csomagolna el, az élete melyik darabkáját tenné bele egy ma készülő időkapszulába? Ennek a kérdésnek a megválaszolása pedig, úgy gondolom, megér majd egy újabb felütést, egy újabb nekifutást és közös gondolkozást.