Juhász Anna, Podonyi Hedvig, Díner Tamás, Szilágyi Enikő, Zalán Tibor, Gerendás Péter/Fotó: Lettner Kriszta
,,képeik falnak
fordultak felőlünk és
a hátuk: tükör”
(Fodor Ákos: Halottak)
Ha bárki egyetért azzal a gondolattal, mely szerint az irodalom eltűnőben van, nem volt ideje részt venni a csütörtökön ötödik alkalommal megszervezett Fodor Ákos-esten. Mindig gondot okoz megjósolni, hogy egy irodalmi figurának, egy költőnek és a verseinek milyen létszámú olvasóköre lehet, ebben az esetben viszont egyértelműen kijelenthető: Fodor Ákos közkedvelt szerző, könnyebb lenne annak a körnek a tagjait megszámolni, akik nem olvassák a verseit vagy egyáltalán nem ismerik őt. Juhász Anna Irodalmi szalonjában a csütörtök este egy újabb lehetőség volt megismerni Fodor Ákost és munkásságát. Lehetőség volt feltöltődni, lehetőség volt az élet szépségének, a létezés könnyedségének a megtapasztalására. Ezt az élményt írásba foglalni aligha lehet – persze megkísérelni sem bűn, de az biztos, csupán az est fontosabb pillanatainak megörökítése is kimerítené az eseményleírás műfaji kereteit. Ezért legyen ez az írás inkább egy élménybeszámoló, mintsem objektív híradás: hadd buzdítsam a kedves olvasót, érdemes kibújni a magunkra zárt ketrecből, és jelen lenni az irodalom világában akár olvasóként, akár tollforgatóként.
Juhász Anna, Podonyi Hedvig, Díner Tamás, Szilágyi Enikő, Zalán Tibor, Gerendás Péter/Fotó: Lettner Kriszta
Az esti hangulat megalapozója egyben az est extravendége is volt, Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, aki az Egy Pilinszky-dallam című Fodor Ákos-versből komponált egy szál gitáros előadását megelőzően elmesélte, mindig is szeretett volna a költővel közösen dolgozni, de sosem merült fel benne az a gondolat, hogy erről a tervéről ilyen korán lecsúszhat.
A három blokkra felosztott műsort Fodor Ákos versei keretezték – azt nem tudom, hogy Szilágyi Enikő színművésznő mennyire volt tisztában a költemények kiválasztásakor azzal, hogy mindegyik szövegnek lesz legalább egy rajongója a közönség soraiban, de az elhangzott szövegek már-már szinte egy közös imádkozásra emlékeztettek, hiszen a felolvasás alatt a közönségből kiszüremlő versmorzsolásokra lettem figyelmes, majd arra, hogy én magam is tudom, a költemény épp melyik verssorral folytatódik. Az est házigazdája, Juhász Anna ennek a jelenségnek a megválaszolására terelte a beszélgetést: Fodor Ákos átlépi azokat a határokat, mely a modern és a klasszikus költő mivoltát határozza meg; a költőt egyre többen ismerjük, olvassuk, és nagyon sok generáció olvassa. Fodor Ákos népszerűségét Zalán Tibor a következőképp definiálta: ,,A költők egy része, főleg a fiatal költők úgy gondolják, hogy meg kell kísérelni a fiatalok nyelvén beszélni, tehát ki kell találni az sms nyelvét, az e-mailt, ezeket a rövidített szövegeket. Fodor Ákosnak eszébe sem jutott, amikor ezeket a rövid szövegeket megírta, hogy arra gondoljon, azért lesz népszerű, mert ezt telefonon is el lehet küldeni, mert a falakra fel lehet írni, mert tetoválást lehet belőle csinálni, mert rövid, tömör és okos. Nem kereste az olvasók kegyeit, ő csinálta, amit gondolt. A legnehezebb dolog egyszerűnek lenni.” Zalán Tibor azt is kiemelte, hogy Fodor Ákos egy-egy háromsoros verset napokon keresztül írt. Szövegei viszont nem a kimondás, sokkal inkább a hiány megjelenítéseként szolgálnak – a három-négy soros versek mögött ,,elképesztő műveltségű anyag halmozódik föl.” Költőtársa verseinek érvényességében annyira biztos talajt lát, hogy bátran kijelentette, bárki egy fölösleges szóra tud rámutatni valamelyik Fodor Ákos-versben, fizet az illetőnek egy italt.
Szilágyi Enikő, Fazakas István, Podonyi Hedvig, Juhász Anna, Zalán Tibor, Gerendás Péter, Díner Tamás/Fotó: Lettner Kriszta
Díner Tamás fényképész alázattal mesélt baráti kapcsolatukról, melynek különlegessége olyannyira erősnek bizonyult, hogy a fényképész az est egyik legmeghatóbb gondolatát is kimondta: ,,Azt hiszem, hogy az életem nagy jósága a feleségemen kívül, hogy Ákost ismerhettem.”
A beszélgetőtársak rendkívüli résztvevője, Fodor Ákos felesége, Podonyi Hedvig a megismerkedésük pillanatait osztotta meg: 1987. február 8., 14 óra 10 perc. Filmbe illő első találkozás volt – Fodor Ákostól nem megszokott módon hosszas, órákon át tartó beszélgetéssel megfűszerezve. ,,Nagyon klassz dolog, amikor az ember felismeri a másikat. Még az is kiderült, hogy pont ugyanazt a könyvet olvastuk mind a ketten.”
Az érzelmi kavalkádban – hol könnyeztünk, hol önfeledt kacagtunk – Szilágyi Enikő kimondta mindazt, ami a legérvényesebb lehet egy Fodor Ákos-olvasó számára: ,,Amikor elkezdtem olvasni, az volt az érzésem, hogy mindennel egyetértek. Mindenben igaza van. Én is így gondolom. Van benne valami elegancia, valami ebben a zord, kemény, közönséges, durva világban. Fodor Ákost olvasni felemelő, embernek érzed magad. Úgy érzed, hogy jól nevelt vagy, hogy kihúzhatod magad, hogy méltó vagy arra, hogy élj. Láttam több fényképét, fehérben volt. Tényleg olyan, mint egy fehér galamb. Békét, megnyugvást hozó, igazságot osztó, csodálatos ember.”
Lemaradni azokról az anekdotákról, amelyek egy kicsit visszahozzák a 80-as éveket, amelyek egy kicsit visszahozzák Fodor Ákost, azokról a különleges, egyszer elhangzó történetekről, melyeket itt most csak meglebbentek – Zalán Tibor és Fodor Ákos emlékezetes első találkozásáról, a későbbi baráti vitáikról, a költő és Tandori Dezső levelezéséről, Weöres Sándor kávéfőzéséről, a sörivás missziójáról – bosszantó felismeréssel bírhat.
Az Irodalmi Szalon támogatója 2023-ban a Szerencsejáték Zrt.
