,,képeik falnak
fordultak felőlünk és
a hátuk: tükör”
(Fodor Ákos: Halottak)
Ha bárki egyetért azzal a gondolattal, mely szerint az irodalom eltűnőben van, nem volt ideje részt venni a csütörtökön ötödik alkalommal megszervezett Fodor Ákos-esten. Mindig gondot okoz megjósolni, hogy egy irodalmi figurának, egy költőnek és a verseinek milyen létszámú olvasóköre lehet, ebben az esetben viszont egyértelműen kijelenthető: Fodor Ákos közkedvelt szerző, könnyebb lenne annak a körnek a tagjait megszámolni, akik nem olvassák a verseit vagy egyáltalán nem ismerik őt. Juhász Anna Irodalmi szalonjában a csütörtök este egy újabb lehetőség volt megismerni Fodor Ákost és munkásságát. Lehetőség volt feltöltődni, lehetőség volt az élet szépségének, a létezés könnyedségének a megtapasztalására. Ezt az élményt írásba foglalni aligha lehet – persze megkísérelni sem bűn, de az biztos, csupán az est fontosabb pillanatainak megörökítése is kimerítené az eseményleírás műfaji kereteit. Ezért legyen ez az írás inkább egy élménybeszámoló, mintsem objektív híradás: hadd buzdítsam a kedves olvasót, érdemes kibújni a magunkra zárt ketrecből, és jelen lenni az irodalom világában akár olvasóként, akár tollforgatóként.
Az esti hangulat megalapozója egyben az est extravendége is volt, Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, aki az Egy Pilinszky-dallam című Fodor Ákos-versből komponált egy szál gitáros előadását megelőzően elmesélte, mindig is szeretett volna a költővel közösen dolgozni, de sosem merült fel benne az a gondolat, hogy erről a tervéről ilyen korán lecsúszhat.
A három blokkra felosztott műsort Fodor Ákos versei keretezték – azt nem tudom, hogy Szilágyi Enikő színművésznő mennyire volt tisztában a költemények kiválasztásakor azzal, hogy mindegyik szövegnek lesz legalább egy rajongója a közönség soraiban, de az elhangzott szövegek már-már szinte egy közös imádkozásra emlékeztettek, hiszen a felolvasás alatt a közönségből kiszüremlő versmorzsolásokra lettem figyelmes, majd arra, hogy én magam is tudom, a költemény épp melyik verssorral folytatódik. Az est házigazdája, Juhász Anna ennek a jelenségnek a megválaszolására terelte a beszélgetést: Fodor Ákos átlépi azokat a határokat, mely a modern és a klasszikus költő mivoltát határozza meg; a költőt egyre többen ismerjük, olvassuk, és nagyon sok generáció olvassa. Fodor Ákos népszerűségét Zalán Tibor a következőképp definiálta: ,,A költők egy része, főleg a fiatal költők úgy gondolják, hogy meg kell kísérelni a fiatalok nyelvén beszélni, tehát ki kell találni az sms nyelvét, az e-mailt, ezeket a rövidített szövegeket. Fodor Ákosnak eszébe sem jutott, amikor ezeket a rövid szövegeket megírta, hogy arra gondoljon, azért lesz népszerű, mert ezt telefonon is el lehet küldeni, mert a falakra fel lehet írni, mert tetoválást lehet belőle csinálni, mert rövid, tömör és okos. Nem kereste az olvasók kegyeit, ő csinálta, amit gondolt. A legnehezebb dolog egyszerűnek lenni.” Zalán Tibor azt is kiemelte, hogy Fodor Ákos egy-egy háromsoros verset napokon keresztül írt. Szövegei viszont nem a kimondás, sokkal inkább a hiány megjelenítéseként szolgálnak – a három-négy soros versek mögött ,,elképesztő műveltségű anyag halmozódik föl.” Költőtársa verseinek érvényességében annyira biztos talajt lát, hogy bátran kijelentette, bárki egy fölösleges szóra tud rámutatni valamelyik Fodor Ákos-versben, fizet az illetőnek egy italt.
Díner Tamás fényképész alázattal mesélt baráti kapcsolatukról, melynek különlegessége olyannyira erősnek bizonyult, hogy a fényképész az est egyik legmeghatóbb gondolatát is kimondta: ,,Azt hiszem, hogy az életem nagy jósága a feleségemen kívül, hogy Ákost ismerhettem.”
A beszélgetőtársak rendkívüli résztvevője, Fodor Ákos felesége, Podonyi Hedvig a megismerkedésük pillanatait osztotta meg: 1987. február 8., 14 óra 10 perc. Filmbe illő első találkozás volt – Fodor Ákostól nem megszokott módon hosszas, órákon át tartó beszélgetéssel megfűszerezve. ,,Nagyon klassz dolog, amikor az ember felismeri a másikat. Még az is kiderült, hogy pont ugyanazt a könyvet olvastuk mind a ketten.”
Az érzelmi kavalkádban – hol könnyeztünk, hol önfeledt kacagtunk – Szilágyi Enikő kimondta mindazt, ami a legérvényesebb lehet egy Fodor Ákos-olvasó számára: ,,Amikor elkezdtem olvasni, az volt az érzésem, hogy mindennel egyetértek. Mindenben igaza van. Én is így gondolom. Van benne valami elegancia, valami ebben a zord, kemény, közönséges, durva világban. Fodor Ákost olvasni felemelő, embernek érzed magad. Úgy érzed, hogy jól nevelt vagy, hogy kihúzhatod magad, hogy méltó vagy arra, hogy élj. Láttam több fényképét, fehérben volt. Tényleg olyan, mint egy fehér galamb. Békét, megnyugvást hozó, igazságot osztó, csodálatos ember.”
Lemaradni azokról az anekdotákról, amelyek egy kicsit visszahozzák a 80-as éveket, amelyek egy kicsit visszahozzák Fodor Ákost, azokról a különleges, egyszer elhangzó történetekről, melyeket itt most csak meglebbentek – Zalán Tibor és Fodor Ákos emlékezetes első találkozásáról, a későbbi baráti vitáikról, a költő és Tandori Dezső levelezéséről, Weöres Sándor kávéfőzéséről, a sörivás missziójáról – bosszantó felismeréssel bírhat.
Az Irodalmi Szalon támogatója 2023-ban a Szerencsejáték Zrt.
A Várad című irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat idei 8., augusztusi száma a manapság kevéssé olvasott-hivatkozott-játszott erdélyi íróra, drámaszerzőre, szerkesztőre, Sütő Andrásra irányítja a figyelmet a szellemi restitúcióknak fenntartott rovatban. Születésének 96., valamint egyetlen romániai szobrának felállítása 10. évfordulóján Székelyudvarhelyen tartottak megemlékezést június végén, Dávid Gyula irodalomtörténész és Lőrincz György író ott és akkor elhangzott beszédei olvashatók a friss lapszámban.
Léteznek olyan momentumok, amikor a haza és az otthon fogalmán keresztül – függetlenül minden nemzeti ünneptől – megidézhetjük a múltunk és népünk jeles örökségét. Ilyenkor az ember szíve kiszakad a mindennapok kusza és zajos kavalkádjából, élvezi és érzékeli a jelen pillanatait, amelyek eggyé válnak mindazzal a történelmi emlékezettel, amelyet egy vonós hangszer megszólaltatása, egy székely szoknya meglibbenése vagy egy fülbemászó dallam és énekszó tud felidézni.
„Szőcs Géza számomra az elmúlt fél évszázad legnagyobb erdélyi költője volt” – kezdte meg emlékidézését Farkas Wellmann Endre a 32. Művészetek Völgye Petőfi-udvarában, ahol a Jászai Mari-díjas színművész, Szilágyi Enikő szerkesztésében létrejött Szőcs-kötetet, A kolozsvári sétateret mutatta be. A kötet szerkesztése még a költő életében elkezdődött, azonban a Covid okozta tragédia megakadályozta, hogy Szőcs Géza a kezében tarthassa a véglegesített műalkotást.
A kötet szerkesztői, Ilyés Krisztina és Kincses Krisztina, immár két nagyszerű alkotóval, Birtalan Andrea költővel és Vöröskéry Dóra íróval karöltve mutatta be a 42 szerző műveit összegyűjtő antológiát. A kötet bemutatása főként a sokszínűség kulcsfogalma köré épült, az antológiában megjelenő fiatal szerzők ugyanis – bár különböző témakörökben gondolkodnak és alkotnak, mégis – képesek voltak mindannyian egy közös nevezőkkel is bíró szövegkorpuszt létrehozni.
Rózsaszínbe burkolózott a Művészetek Völgyének Petőfi-udvara egy péntek délutáni beszélgetésen, amikor a Magyar Kultúra magazin főszerkesztője, Bonczidai Éva, a magazin Szerelem lapszámának egyik interjúalanya, Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, valamint egy fiatal színészpalánta, Lipics Franciska, a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés osztályának hallgatója a birtoklás, a hűség és még sok ehhez hasonló, érdekesebbnél-érdekesebb témakörön keresztül megpróbálták felfejteni a – több szempontból is felfejthetetlennek tűnő – szerelem fogalmát.
Lőrincz P. Gabriella költő volt a Magyar Kultúra magazin első vendége a 32. Művészetek Völgyében – s már a hangulatteremtés is rendhagyónak ígérkezett, hiszen a beszélgetés főként a magazin Elmúlás lapszámához kapcsolódott. Lehet-e önfeledt vidámsággal vagy legalábbis nem meghökkenve beszélgetni az ember életének egyik legfontosabb velejárójáról, a halálról? Bonczidai Éva, a magazin főszerkesztője többféleképpen is közelített a témához, és kérdéseivel vendégét a Szovjetuniótól kezdve a kárpátaljai rítusokon át egészen a női sorsokig minden fontos dologról végigkérdezte.
Elkezdődött a csíkcsomortáni Varga Sándor Verstábor, ahol évről évre tehetséges középiskolások gyűlnek össze az egész Kárpát-medencéből, és tíz napon át elismert művészek irányításával dolgozhatnak – versek és hegyek között.
Varga Sándor, a tábor névadója a Magyar Rádió egykori munkatársa volt, ő és felesége, Mihályi Magdolna álmodták meg egykor ezt a különleges Kárpát-medencei szintű verstábort azzal a céllal, hogy a nyelvterület különböző rangos versmondó versenyeinek díjazottjait további tehetséggondozásban részesíthessék.
„Mindig az alkotó emberek veszik észre a világ változásait” – kapaszkodom Bonczidai Éva, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztőjének megállapításába, amely július 21-én, pénteken a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Magyar Kultúra-sátrában tartott Felnőni a Kárpát-medencében című kerekasztal-beszélgetésen hangzott el.
Hazaszótár – A valahol szabadsága címmel indított beszélgetést a béke idején július 21-én, pénteken a bálványosi nyári szabadegyetem Magyar Kultúra-sátrában Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.