A Szlovákiai Magyar Írók Társasága szeptember utolsó hétvégéjén rendezte meg az őszi Text-túrát. A háromnapos tábor az augusztus végén megvalósult Fiatal Írók Táborát követte, melyen tartalmas előadások és műhelymunkák töltötték ki napjainkat. Bár nem telt el hosszú idő a két esemény között, türelmetlen várakozás előzte meg a hétvégét. Míg a nyári tábornak része volt a Pegazus Alkotópályázat kiértékelése és különféle tematikájú előadások is, ezúttal másra esett a hangsúly. A Text-túra legdominánsabb része a mentorprogram, melynek célja, hogy felvidéki pályakezdő írókat segítsen a fejlődésben, és megjelenési lehetőségeket biztosítson a résztvevőknek.
Az őszi Text-túrán Z. Németh István és Póda Erzsébet adták át munkásságuk során gyűjtött tapasztalataikat. Mi, fiatal írók elhoztuk és felolvastuk otthon megírt műveinket, melyeket érdemesnek találtunk az értékelésre és a javításra. A mentorok tanácsokkal, biztatással és ötletekkel láttak el minket, és társaink is elmondhatták véleményüket, meglátásaikat. A szombat délután is műhelymunkával telt, a mentoraink által kiosztott feladatokon dolgoztunk, melyek felolvasására estére került sor. Izgalmas volt látni, mennyire másképp közelítettük meg ugyanazokat a feladatokat. Megoldások színes és értékes választéka született a délután folyamán – egyaránt hallottunk fordulatos prózai műveket és frappáns költeményeket.
Az esti órákban élénk beszélgetések kerekedtek irodalomról és művészetekről. Hosszas dilemma után megosztottuk egymással, milyen könyvet vinnénk magunkkal egy lakatlan szigetre, valamint melyik három albumra esne a választásunk, ha feltétlen döntésre kényszerülnénk. A társalgó kényelmes kanapéi remek terepnek bizonyultak a jó hangulatú eszmecserékre. Beszélgettünk a művészetek felesleges elkülönítéséről, festészetről, filmekről, szobrászatról és kellemetlen emlékként megmaradt zongoraleckékről. Felemlegettük a nyári táborban szerzett élményeket. Jó volt újra látni az akkor megismert írótársakat, és nagyon örültünk az újonnan érkező tagoknak is. A nyári táborhoz hasonlóan a Text-túráról is inspirációval és motivációval feltöltődve, megerősödött és frissen szerzett barátságokkal, valamint néhány új alkotás ígéretével tértünk haza.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. októberi számában)
Volt valami mágikus a november 15-i estén, a Bartók Béla úton, ahol a kis kávéház roskadásig megtelt emberekkel az Irodalmi Szalon 13. születésnapjának tiszteletére. A legjobb szó valóban a mágikus; és milyen találó, hogy ezen a jeles ünnepen épp a mágikus realizmus egyik legnagyobb képviselője, Julio Cortázar argentin író kerülhetett reflektorfénybe.
Hat napon át ismét a spanyol filmeké lesz a főszerep az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A nagy hagyományú spanyol filmhéten, november 21. és 26. között tíz alkotást mutatnak be, amelyet a mozi idén is a spanyol nagykövetséggel és a Cervantes Intézettel együttműködésben valósít meg.
Az irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának 11. havi száma – akárcsak az előző, az októberi – megidézi az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot, amelynek elfojtása a szovjet csapatok novemberi eleji bevonulásával vette kezdetét, majd az azt követő megtorlásokba torkollott: részletek olvashatók a lapban Kopácsi Sándornak, Budapest egykori rendőrfőkapitányának visszaemlékezéseiből.
Új tagok felvételéről döntött a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) kedden Budapesten. A múzeumban tartott szavazással Garaczi László író és Kornis Mihály író, drámaíró is a testület tagjává vált.
November 13-án a magyar nyelv napját ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a hagyományokhoz hűen átadták a Lőrincze Lajos-díjat, a Deme László-díjat, a Maróti István-emlékérmet, illetve az Anyanyelvápolók Szövetsége 2023. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának elismeréseit. Az ünnepi eseményen mutatták be Az én Petőfim című pályázat anyagából összeállított kötetet is.
Demeter Szilárd legújabb, A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyve többek között a magyar szabadság, a szülőföld, a haza, a hazatérés, valamint az indiánlét különféle motívumait járja körül.
A Magyarság Háza Irodalmi Szalonja újabb egykötetes kortárs szerzőt látott vendégül: Shrek Tímea kárpátaljai íróval Kalocsai Andrea műsorvezető beszélgetett. A szerző Halott föld ez című kötetének bemutatója többek között a kárpátaljai lét, a pedagógusi szerepkör, illetve a jelenleg is zajló orosz–ukrán háború témáját is érintette.
Az idén 66. alkalommal megrendezett Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron folytatódott a magyar irodalom széles körű bemutatása és népszerűsítése. A belgrádi székhelyű ALMA kiadó gondozásában újabb magyar prózai és lírai művek láttak napvilágot, emellett pedig több magyar szépirodalmi szerző is szerb irodalmi díjakat vehetett át.